Újpest Önkormányzata meghívja Önt Gyekiczki András – Rajk László: Elfeledett szomszédaink – családok, sorsok történetek a pápai zsidóság két évszázadából című fénykép és dokumentum kiállítás megnyitójára 2022. június 30. csütörtök, 18.00 órára az UP rendezvénytérbe (Budapest IV. kerület, Szent István tér 13-14.)
Az eseményen beszédet mond:
Bedő Kata alpolgármester,
Iványi Gábor lelkész,
Szerdócz Ervin rabbi,
Závada Pál író
Közreműködik:
Trio Passacaglia – Rajk Judit, és Kéringer László (ének), Zétényi Tamás (cselló)
***
Pápán és környékén 1944-ben 3500 honfitársunk számított zsidónak. A holokausztot, ha minden tizedik élte túl, többségük elhagyta a várost. A világ lassan elfeledkezett az elpusztított pápai közösségről, míg Gyekiczki András el nem kezdett kutatni utánuk.
Világra került a kegyetlenül elpusztított múlt, nem csak az emlékek, képek, levelek és iratok gyűltek össze, hanem közösséggé formálódtak a kiirtott, elűzött zsidó családok leszármazottjai is, világ távoli sarkaiból. A „Gyekicki zsidók”, ahogy magukat hívják, közülük sokan addig semmit sem tudtak őseik sorsáról.
A pápai zsidók emlékeit először 2012-ben, a pápai zsinagógában, majd az akkor még szépségét rejtegető Rumbach Zsinagóga romjai közt mutatták be, Rajk László megrázó látványtervével. A hatalmas selyem molinókon jószándékú kísértetként lebegtek a néhai pápai zsidók fotói a bocsánatért imádkozó látogatók és a leszármazottak közt. Aki ott volt, soha nem feledi.
Gyekicki András haláláig folytatta kutatásait. Könyvet tervezett folyamatosan gyarapodó anyagból, de korai halála megszakította munkáját. A félkész művet Volosin Hédi és Pető Iván szerkesztette 400 oldalas kötetbe, amelynek tervezője Fülöp Csaba.
A szociológus pontosságával, a „földi” szeretetével mutatja be azt pápai világot, amely a befogadás csúfosan megtagadott ígérete volt. Az Elfeledett szomszédaink kötet elektronikus változatát 2022. június 30-án, délután 6 órakor mutatják be az UP rendezvénytérben.
A Magyarországi Zsidóságért díj tulajdonosa, Gyekiczki András barátunk késői ajándéka ez a mű. Legyünk sokan a bemutatón!
