Az otthonosság történetei: Kósa Gergely kiállítása

2022. Március 22. / 14:54


Az otthonosság történetei: Kósa Gergely kiállítása

Nemrég nyílt meg és még másfél hétig látható egy fiatal képzőművész, Kósa Gergely Szédület című kiállítása a Nagy Diófa utca 34. alatti kis galériában (Kahan Art Space, Budapest). A Kahán Éva ügyvéd, jogvédő, a művészi szabadság elkötelezettjének emlékét őrző alapítvány nevében, amely Kósa Gergely munkáit kiállította, Feldmájer Sándor mondott köszöntőbeszédet a megnyitón.

Kósa Gergely képein az idő telése, telése-múlása mutatkozik meg egy 13. kerületi ház képein. A házakat azért építjük, hogy éljünk bennük, de természetük szerint túlélnek minket és megőrzik egy kicsi részét nyomainknak. Azt, hogy mit jelentett számunkra az otthonlét egy mindig idegen és bizonytalan világban, átmenetileg. Csak itt és egyszer és éppen úgy, ahogyan véletlenül történt. 

kósa-gergely-2.jpg

Véletlen és otthonosság, a ház, a Bulcsú utca 21/A épületének finom és érdes anyagszerűsége mutatkozik meg a képeken, a mi nyomaink a térben, amelyek, bár túlélnek minket, maguk is múlandóak. Tartósság és múlandóság együttállásának lenyomatai ezek a munkák, olyan poétikusak, ahogyan Mándy Iván tudott írni Budapestről, ahogy véletlenül talált, szekrényekből kiboruló családi képek láttán szorul hirtelen össze a szívünk. Nem krónika ez, hanem tanúságtétel az otthonosság reménye mellett. 

Érdemes elmenni, megnézni és elolvasni mellé a szép esszét, amelyet Kósa Gergely a házról írt, amelynek figyelmes tanúja úgy, ahogy az épületek maguk tanúi, néma tanúi életünknek. 

A kiállítást Kósa Gergely barátja, Oláh Norbert nyitotta meg, az ő szavait tesszük ajánlásul közzé

Legelőször beszéljünk a figyelemről!

Kósa Gergő Szédület című kiállításán vagyunk, mely a XIII. kerületi Bulcsú utca 21/a alatt álló társasház történetét dolgozza fel a festő szemén keresztül. Gergő ennek a háznak az egyik negyedik emeleti lakásában nőtt fel és jelenleg is az ötödik emeleten lévő kis garzonban él és fest és figyeli a ház mindennapjait.

A figyelem, vagy inkább kissé magyartalanul, de érzékletesebben mondva a figyelés, mint aktus ennek a kiállításnak az egyik kulcskérdése. Jól tudjuk, hogy nem csak kifejezetten a szemünkkel, hanem egyúttal az agyunkkal látunk. A látás mechanizmusa egyfelől egy bonyolult fizikai, másfelől egy komplex pszichológiai folyamat. Közhely, hogy szemünk nem csak „kamera”, hanem „projektor” is. Nem csak észleljük az objektumot, hanem rá is vetítjük emlékeinkből, tapasztalatainkból, ítéleteinkből szőtt képzetünket. Biztosra veszem, legtöbbünknek nem is jelent kihívást magunk elé képzelni egy ábrát, ahol látjuk a figyelőt, a figyelő nézőpontját, a figyelem irányát, a figyelt objektumot és annak távolságát a figyelőtől. A körülmények végtelen sokfélévé tehetik ezt a rendszert. A figyelő, az objektum és közös környezetük tulajdonságai a végtelenségig elemezhetőek, de az aktus maga, az ábra könnyen érthető.

De hogyan fejtsünk fel egy olyan rendszert, ahol a figyelő és a figyelt tárgy egy olyan mátrixot alkotnak, ahol értelmét vesztik az objektív és szubjektív fogalmak, ahol feloldódik egymásban a külső és a belső, ahol a nézőpont végtelen térré terjed és a hatalmas kiterjedés térben és időben bezuhan egy kicsinyke kis helyre, egy rendetlen,terpentinszagú garzonlakásba, egy mélyfekete pupillába, egy vékony, reszkető kéz által tartott csillogó tustoll hegyébe.

Szédületes!

A figyelő maga is szerves részét képezi a figyelem tárgyának és a figyelem tárgya a figyelő eddigi életének mindenkoron elengedhetetlen része. A figyelő megfigyel és rögzít más figyelőket, ahogy egymást figyelik. A többi figyelő is ugyanúgy része a figyelt objektumnak, mint a szóban forgó figyelő, csak ennek a figyelőnek a hivatása a figyelés, nem csak úgy csinálja. De, véletlenül, korábban is élt itt egy másik hasonló figyelő, egy legendás, akiről színes fantáziát lehet alkotni, ő hogyan figyelhetett, és a figyelő képzeletéből is rögzítheti ezt a másik, legendás figyelőt. De a figyelem tárgya nem csak passzív objektum, aminek állapotát a figyelő rögzíti egy felületre, hanem maga az objektum is hasznos anyag, vagy felület, vagy a rögzítés eszköze. 

Múlt és jelen, személyes és történelmi emlékezet, valóság és ábránd alkot organikus, de következetes rendszert. 

Kósa Gergő festőművész ennek a háznak a szülöttje. Itt éli életét és itt lakott egyik kedvenc művésze is, Kassák Lajos. Szenvedélyesen kutatja fel a ház történetéhez tartozó forrásokat. Ismeri a ház lakóit és végtelen érzékenységgel rögzíti emlékeiket. Magán viseli generációk történelmi emlékezetét és traumáit. Itt látta a szüleit örülni és látta őket szenvedni is. Esett már szerelembe és érte csalódás. És itt játszott gyerekként és ugyanazzal a felfedező, játékos örömmel talál rá újra és újra e végtelen történet végtelen részleteire.

Egy elképesztően kreatív eszköztárral megalkotott, hiperszenzitív munkát látunk.  A téma dokumentalista jellegéből következik, hogy elérhetőek archív fotók, szövegek, melyek a forrás mivoltuk mellett kollázselemként is, fizikai valójukban jelennek meg egyes műtárgyakon. A festészetben és grafikában használatos hagyományos alapanyagok mellett, mint a papír és a vászon, a tustinta és az olajfesték, megtalálunk olyan tárgyakat, cserepeket, fatáblát, amik a házhoz tartozó lomokból, műtárgyként hasznosulnak újra. A ház egyes részletei, mint a járólapok mintái, nemcsak ábrázoló jelleggel, megrajzolva, megfestve jelennek meg, hanem frottázsokon is visszaköszönnek. Ezzel a ház formái, elemei az eljárásban is közvetlen fizikai érintkezés révén vannak beépítve a művekbe.

A képek szereplői nyugalomban, támaszkodva, bámészkodva, vagy lassú mozgásban vannak ábrázolva. Álmos hétköznapokat látunk. A mindennapok indifferens szűrt fényei csak lassan pattannak vissza a kromoxidsárga falakról és az olajzöld aljzatról. Az emberek árnyéktalanul, nagy közös egzisztenciális magányban koptatják csoszogó papucsaikkal a gang kövét és csak néha-néha egy-egy jellegtelen csattanás visszhangjai törik meg a polgári csendet.

De a geometria mindig árulkodik!

Néhol erős perspektívában, máshol axonometriában, valahol pedig kicsavart, kitekert mértannal követik le a teret az irgalommal teli vaskorlátok vonalai. A tér itt idő. Azok az idők, amikről néha beszélünk, néha nem, de mind tudjuk, hogy voltak ilyenek és rettegünk tőle, hogy ismét eljönnek!

Drága festő barátom tűpontos, reszkető vonalai magukban hordozzák az ő és mindannyiunk összes szorongását. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek