Fölújították Hajós Alfréd sírját a Kozma utcai zsidó temetőben

A Nemzeti Örökség Intézete ünnepi megemlékezést tart abból az alkalomból, hogy fölújították Hajós Alfréd első magyar olimpiai bajnok sírkövét a Kozma utcai izraelita temetőben. A rendezvény július 31-én,  szerdán 11 órakor kezdődik.

Hajós Alfréd örökre beírta magát a magyar sport, s azzal az egész ország történetébe, hiszen ő volt az, aki úszóként megszerezte az első magyar olimpiai bajnoki címet az 1896-os, első újkori olimpián Athénban. Az 1955-ben elhunyt sportember sírja a Kozma utcai zsidó temetőben található (bal kripta 120. sír). 

A felújításra szoruló sírkövet a Nemzeti Örökség Intézete felújíttatta, s ebből az alkalomból az intézmény megemlékezést szervez a temetőbe július 31-én,  szerdán 11 órakor.  Az ünnepségen Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója köszönti a résztvevőket, majd beszédet mond Darvas István főrabbi és Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke. Az avatóbeszédet Deutsch Tamás, a 15. Európai Maccabi Játékok védnöki testületének vezetője, az MTK elnöke tartja, közreműködik Szvorák Katalin, Kossuth- és Liszt Ferenc díjas népdalénekes.

Hajós Alfréd (eredeti nevén Guttmann Arnold) 1878. február 1-jén született Budapesten, ugyanitt halt meg 1955. november 12-én. Szegény zsidó családban nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte öt testvérével együtt. Az úszásban, atlétikában, tornában is kiemelkedően szereplő olimpiai bajnok a civil életben építész volt, s nem csak sportolóként, de mérnökként is páratlan gazdagságú pályát tudhatott maga mögött. Labdarúgóként is jeleskedett, sőt, a nemzeti válogatott balösszekötőjeként is pályára lépett a magyar csapat első hivatalos mérkőzésén 1902-ben. Az aktív sportolástól 1904-ben visszavonult, de 1906-ban ő lett a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya. Az irányítása alatt játszott három mérkőzésen a válogatott egy győzelmet és két döntetlent ért el. 

Személyében nemcsak a sportember kiváló tulajdonságai összpontosultak, hanem a klasszikus (majd a reneszánsz által újra felfedezett) emberideál is. Az egyénnek, képességeihez és tehetségéhez mérten, az élet minden területén kiemelkedő alkotásokat kell létrehoznia, de nem elsősorban egyéni dicsősége és hírneve emelésére, hanem közössége érdekeinek szolgálására.