„Düh és szomorúság”: emlékhely a Kistarcsáról deportáltak emlékére

2021. Szeptember 30. / 17:12


„Düh és szomorúság”: emlékhely a Kistarcsáról deportáltak emlékére

Szerző: Kácsor Zsolt

Emléktáblát helyeztek el ma a volt deportáló tábor egykori területén a Pest megyei Kistarcsán a helyi önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében. Az emléktáblát az Izraelben élő Azriel Dansky holokauszttúlélő leplezte le, akit annak idején kisgyermekként itt tartottak fogva. 


Nem lehet meghatottság nélkül nézni, ahogy a kistarcsai deportáló tábor egykori helyén álló emlékfal előtt a most 84 éves holokauszttúlélő, az Izraelből érkezett Azriel Dansky nekikészülődik az ünnepi beszédének. Az alacsony, nehezen mozgó, testben már meghajlott, de lélekben annál egyenesebben álló öregúr a hátára teríti Izrael állam zászlaját, a fejére kipát nyom, majd ellenőrzi, hogy ott van-e a zsebében az a fej fokhagyma, amelyre a szónoklata egy bizonyos pontján majd szüksége lesz. 

Ugyanez az ember 77 évvel ezelőtt még 7 éves fiúcskaként állt ugyanitt, akkor még Dansky Péternek hívták, s több ezer társával együtt halálra volt ítélve ártatlanul, a bűne mindössze annyi volt, hogy zsidónak született. A fiúcskát Losoncon rendőrök tartóztatták le, vonatra rakták és Kistarcsára deportálták, ahonnan a halálvonatok Auschwitzba szállították a zsidókat. Dansky Péter úgy menekült meg, hogy egy emberséges ember – a hazai cionista ifjúsági csoportok egyik tagja – a szennyes ruhák közé rejtve csempészte ki a táborból, azaz a halál torkából. A kisfiú szülei azonban nem menekültek meg: őket elpusztította az a tábolyult náci gépezet, amelynek szolgálatába állva a magyar állami szervek és hatóságok több százezer zsidónak született és nyilvánított magyar állampolgárt küldtek a halálba.

kt2.jpgAzriel Dansky leleplezi az emléktáblát

Az egykori kistarcsai tábor helyén ma Azriel Dansky lényegében igazságot szolgáltatott azoknak a mártíroknak, akiket ártatlanul gyilkoltak meg: hosszú éveken át dédelgette magában azt a gondolatot, hogy a mártírok tiszteletére emléktáblát állíttat a településen. Nem csoda, hogy Azriel Dansky az ünnepség elején éneklő Gerendás Péter előadása alatt zokogott: a művész éppen a jiddise máméról énekelt, amikor a szüleit oly korán elveszítő Azriel Danskynak ömleni kezdtek a szeméből a könnyek. Arra gondolt, hogy neki 1944 után nem jutott több édes, anyai csók, sem meleg, apai ölelés. Őt az anyjától és apjától is megfosztotta egy olyan rezsim, amely származás és vallás alapján tett különbséget a polgárai között. 

Különösen drámai volt látni az idős holokauszttúlélő megrendült arcát Kistarcsán, azon a településen, ahol az egykori láger egyik őrtornya 2008-ban még látható volt, s ahol a tábor volt barakkjai közül három még ma is áll. Ez utóbbi információt Juhász István kistarcsai polgármestertől tudom meg, aki szintén szívügyének érezte, hogy emléktáblát állítsanak a meggyilkoltaknak. Juhász ismeri a település történetét és jelenét, hiszen polgármesterként az első ciklusát tölti 2019 óta, ám azt megelőzően három cikluson át alpolgármester volt. Tőle tudom meg azt is, hogy az a szögesdróttal ellátott falmaradvány, amelyen ma az emléktáblát elhelyezték, az egykori tábor eredeti fala volt, most azér néz ki szinte újnak, mert rendbehozták a mai ünnepségre készülve. 

fal.jpgA láger egykori falának maradványa a szögesdróttal

– Kistarcsa városa régi tartozását törleszti ma ennek az emlékhelynek a létrehozásával – mondta ünnepi beszédében Juhász István, aki szerint azért fontos emlékeztetni a múltra, hogy azok a szörnyűségek, amelyek annak idején Kistarcsán megtörténhettek, sem itt, sem Magyarországon, sem másutt a világon többé ne történhessenek meg. Majd a polgármester megköszönte Azriel Danskynak, hogy elindította azt a folyamatot, amelynek eredményeként a kistarcsai emlékhely megvalósulhatott. 

A kistarcsai önkormányzattal a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) működött együtt az emlékhely kialakításában, így beszédet mondott a rendezvényen Heisler András, a Mazsihisz elnöke is. Mint mondta, a háború előtt ezen a helyen rendőrségi toloncház állt, s többek között politikai foglyok raboskodtak itt, köztük olyan neves személyiségek, mint Rajk László. A háború alatt deportáló tábort alakítottak ki a toloncházból, majd az ötvenes években a rettegett ÁVH vette át itt az uralmat, s többek között rendszerellenes embereket, arisztokratákat kínoztak itt. Annak kapcsán, hogy Kistarcsa nemcsak a zsidók, de más társadalmi csoportok tagjainak is vesztőhelye volt, az elnök emlékeztetett arra: egymás fájdalmának felismerése nem jelenti azok relativizálását.

Heisler András felhívta a figyelmet arra is: habár a történelmi emlékezet úgy tartja, hogy az első deportáló vonatok 1944 májusában indultak el Magyarországról, az első szerelvény valójában már áprilisban elindult, s éppen innen, Kistarcsáról. S ez a település volt az is, ahonnan az utolsó halálvonat megindult, s az időközben eltelt 6 hét alatt a magyar hatóságok aktív közreműködésével mintegy 430 ezer magyar zsidót deportáltak a földi pokolba. Az elnök rámutatott arra is: ha Horthy Miklós 1944. július 8-án még vissza tudott fordíttatni egy szerelvényt, amely Auschwitzba indult 1200 zsidóval, akkor ez ezt mutatja, hogy volt befolyása az eseményekre, így felelőssége megkérdőjelezhetetlen. 

kt4.jpgBalról jobbra: Johannes Haindl, Jean-François Paroz, Jákov Hadas-Handelsman, Azriel Dansky, Heisler András, Juhász István és Holman Magdolna

Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Jákov Hadas-Handelsman, a Zsidó Állam budapesti nagykövete, aki így fogalmazott: a Budapest határában lévő Kistarcsán szinte lehetetlen elképzelni, hogy ez a kis Pest megyei település a hírhedt deportáló táborok egyikének adott helyet.  Ha az ember ezen a helyszínen belegondol, hogy milyen sok ártatlan embert vittek innen a halálba, akkor egyszerre fogja el a düh és a szomorúság – fogalmazott a diplomata. 

Nem is találok szavakat arra – folytatta –, hogy mennyire tisztelem Azriel Danskyt, aki nemcsak túlélte a borzalmakat, de képes volt később helytállni az életben, s képes volt megosztani a világgal mindazt a rettenetet, amit átélt. Mint mondta, az ilyen emberekre, mint ő, nagyon kell vigyáznunk, és meg kell hallgatnunk őket, hiszen a még élő holokauszttúlélők az utolsó személyes kapcsot jelentik ahhoz a borzalmas időszakhoz. 

Milyen szimbolikus volt látni, hogy a szeles, esős, borongós időjárás  mintha meg sem akarta volna engedni, hogy az emléktáblát maga Azriel Dansky leplezze le: az erős szél ugyanis már akkor elkezdte lecibálni a fehér leplet a fekete márványlapról, amikor az idős holokauszttúlélő még beszélt. Mintha arra kaptunk volna égi jelet, hogy nem szabad várni: mihamarabb meg kell mutatni a jelen és a jövő generációinak, hogy milyen titkokat rejt a múlt. S azt is el kell mondani az utánunk jövőknek, hogy a nácikkal szemben a legteljesebb bosszú maga az élet, amely túlélte őket. Tudja ezt Azriel Dansky is, aki büszkén beszélt izraeli családjáról. Két saját és egy örökbefogadott fia és több unokája van, sőt, nemrégiben az első dédunokája is megszületett.

Igen, ilyen szép családja van annak a korán elárvult kisfiúnak, akinek az élete hajdanán annyit sem ért, mint a fokhagymahéj. De arra a hajdan halálra ítélt kisfiúra nemcsak a szűkebb, de a tágabb családja is vigyáz: maga az ország, Izrael. Azriel Dansky azt mondta: az erős, független és demokratikus Izrael állam és a hadserege sohasem fogja hagyni, hogy a zsidókkal még egyszer megtörténhessék a holokauszt rettenete. 

Az ünnepségen Radnóti Zoltán főrabbi mondott áldást, közreműködött Dési Tamás kántorjelölt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Johannes Haindl, Németország budapesti nagykövete,  Jean-François Paroz, Svájc budapesti nagykövete és Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék alelnöke. Köszöntő levelet küldött Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök. 

Az eseményen Azriel Dansky többek között köszönetet mondott Juhász István polgármesternek az önkormányzat által nyújtott segítségért; Gacsályi Ádám történésznek a kistarcsai tábor történetének kutatásáért; s Répás Péternek, a Mazsihisz munkatársának az emléknap megszervezéséért. 

Az új generáció képviselőiként jelen voltak a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola és Kollégium tanulói is. Hálás köszönet az intézménynek érte, hogy lehetővé tette a diákok részvételét a rendezvényen.

(Címlapkép: Azriel Dansky két fiával az emléktábla előtt. Fotók: Kácsor Zsolt)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek