100 év: Szembenézés és együttérzés

2020. Június 04. / 14:08


100 év: Szembenézés és együttérzés

Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni, írta a Versailles-i békerendszer okos kritikusa, az egyik legbátrabb magyar hazafi, Bibó István, joggal. Nem menekülni hamis mítoszokba, önigazolásba, de nem tagadni meg az együttérzést attól, akiket megillet, nem félni együttérezni azokkal, akikkel összetartozunk.

Száz éve vesztette el a magyar emlékezet számára különösen fontos területek sokaságát Magyarország. 

Száz éve vesztette el nagyvárosai, jelentős, szerves fejlődésű történelmi nagyvárosai jó részét, Pozsonytól Kassán, Kolozsváron, Munkácson át Nagyváradig, Szabadkáig, Újvidékig. Ez önmagában is súlyos csapást jelentett a kizárólag Budapest-központúvá, vízfejűvé vált magyar városiasodás, polgárosodás, modernizáció számára.

Ebben a békemegállapodásban veszített el Magyarország többségében magyar vagy színmagyar területeket, így került kisebbségi sorba, változó erejű, néha irtózatos és elviselhetetlen asszimilációs nyomás alá több millió magyar és pontosan tudjuk, hogy az eltelt száz évben borzasztó volt kisebbséginek lenni Kelet-Közép-Európában. 

Korántsem biztos, hogy a környező államok magyar kisebbségei túlélik ezt az évszázadot magyarként. 

A Vajdaságból a háború óta több hullámban özönlenek ki a magyarok, ha a jelenlegi folyamatok nem változnak meg valamitől egészen radikálisan, a vajdasági magyarság két-három nemzedéken belül eltűnik. Eltűnt, elmenekült, elzavarták, elpusztították ennek a térségnek majd’ minden kisebbségét.

A győztesek, mint a modern tömegháborúk korszakában szinte mindig, vakok voltak és mohók, szinte mindig, 

de épp az addigi legirtózatosabb modern tömegháború után a leginkább. Az elvek szépek és helyesek voltak: egy korhadt birodalom pályájának lezárása, a régi történelmi népek államainak feltámasztása, önrendelkezésük lehetővé tétele, Lengyelország feltámasztása másfélszáz évnyi tetszhalál után helyes volt – és így tovább. A baj éppen az volt, hogy a győztesek hűtlenek voltak saját állítólagos elveikhez.

Az önálló, független Magyarország hatalmas árat fizetett újjászületéséért. 

De az, ami volt, fenntarthatatlan volt és nem is lett volna helyes fenntartani. Ahogy a mi nemzeti függetlenségünk igénye helyes és érthető volt és van, úgy helyes és érthető szomszédaink, ahogy Németh László mondta (Kossuth Lajos, Ady Endre, Jászi Oszkár nyomán) „tejtestvéreink” azonos törekvései is. A történelmi emlékezet, kötődés, vonzalom rendkívül erős alkotórésze a közösségek önazonosságának. Elveszíteni történeti területeket súlyos fájdalom. De a döntő mégiscsak az, kik élnek ezeken a területeken és mit akarnak kezdeni az életükkel. Ezen az alapon a történelmi Magyarország pedig menthetetlen volt.

A mai Dél-Szlovákia nem elhanyagolható része nem csak menthető lett volna, hanem semmi nem indokolta az elcsatolását, ahogy más területekét sem.

Most, végre őszintének kell lennünk önmagunkkal. 

Tudnunk kell, mi volt helyes, mi volt elkerülhetetlen és mi az, amire nincs elfogadható magyarázat.

El kell kerülnünk a terméketlen, következményeit tekintve mindig kártékony önsajnálatot, önigazolást, de nem jó annyit mondani, hogy már rég volt, nem kell vele foglalkozni, túl kell lépni rajta.

Emlékezni kell, gyászolni, szembenézni, megérteni. 

Eldönteni, mi a feladatunk, milyen felelősségünk és lehetőségeink vannak a kisebbségben lévő magyarokért minél többet tenni, milyen lehetőségeink vannak, ha a kölcsönös sérelmek és félelmek lassan oldódnak, szomszédainkkal, a térség többi nemzetével, akikkel múltunk és jövőnk összeköt bennünket.

És hogy mindebben milyen feladataink vannak nekünk, a kisebbségiségről egyet-mást mégiscsak tudó magyar zsidóknak, 

akiknek felmenői gyakran lettek kettős kisebbségiek Trianon után (közülük Karácsony Benő és Sinkó Ervin emlékének ápolásáért a Mazsihisz sokat próbált tenni az utóbbi időkben), mert összetartozunk, még ha esetleg nem is akarnánk, itt élünk mind, zsidó és nem zsidó, határon túli és inneni magyarok, magyarok, románok, szerbek, szlovákok, ukránok, csehek mind. 

Igyekeznünk kell értenünk és megértenünk, 

azt, ami történt velünk, mindannyiunkkal, vigyázni egymásra, megbékélni, gyászolni, emlékezni, bevallani és tudni a teljes igazságot.

Hogy a most kezdődő száz év tényleg másmilyen legyen.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek