Tüzek, tragédia, ünnepek Izraelben

Aki gyökeret ereszt Izraelben, annak fontos ünnep az alija-évforduló. Mint egy házassági évforduló, egy születésnap. A dátumokkal hadilábon állok, de azt tudom, hogy Lag Baomerkor volt. Silló Sándor írása.

Éppen hat éve nyomták a kezembe az izraeli személyi igazolványomat az alija-irodában: – Holnap választások lesznek te is szavazhatsz. – Elindult a kisbusz velünk és a fejenként 3x30 kiló holminkkal a reptérről Haifa felé. Végig a tengerparti út mellett tüzek fényében táncoló embereket láttunk. Valószínűtlen látomásnak tűnt, pedig csak Lag Baomer éjszakája volt.

.

Az idén is megünnepeltem, megírtam. Fotóztam és éppen hazafelé tartottam mikor a Meron-hegyi szerencsétlenség történt.

Az ország számos pontján ünnepeltek szeretetben békében, de a mi emlékeinkre az idén ráborult a tragédia árnyéka.

Most, hat örömtűz gyújtással az alija után, a város szélén találtam ünneplőkre. Egy kis, itt élő amerikai csoportra és egy máglyával arébb egy nagyobb közösségre. Nevük Ruah Aviv (Tavaszi szél).

Persze eldalolom nekik. Virágom, virágom.

Ők Akiba rabbi fényéről énekelnek. A rómaiak elleni győzelemről, s arról a napról mikor a pestis már nem szedett áldozatokat. (Hétfőn volt az első nap Izraelben, amikor senki nem halt meg korona-vírusban. Hat éve érzem a bőrömön, hogy itt minden valós dolog szimbolikus is.) A Ruah Aviv, ahogy a többi kehilat (közösség) tagjai sok emberen segítettek a járvány idején és most nagyon boldogok voltak, hogy újra együtt ünnepelhetnek.

Átnéztünk a szomszéd tűzhöz is. Egy kis dalolást elcsíptünk ott is. Egy tucat ember is elég az ünnepléshez.

A televízió csak a tragédiával foglalkozik napok óta. Én viszont az örömtüzekre szeretnék emlékezni.

Nekem ez évforduló marad, a tragédia ellenére is.

Ünnep.