Még mindig nem tudni, hogy ki alakíthat kormányt Izraelben

2019. Szeptember 19. / 10:33


Még mindig nem tudni, hogy ki alakíthat kormányt Izraelben

Benjamin Netanjahu állítólag arra számít, hogy az államelnöktől elsőként Beni Ganz, az ellenzéki Kék-fehér centrista párt elnöke kap lehetőséget kormányalakításra, és ő maga csak akkor próbálkozik majd, ha Ganz kudarcot vall a választások után kialakult patthelyzetben. 


Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy szövetséget kötött a jobboldali és az ultraortodox vallásos pártokkal, és ígéretük szerint csakis együtt folytatnak koalíciós tárgyalásokat más pártokkal a keddi előrehozott parlamenti választások nyomán. 

A tizenhármas kereskedelmi tévé híradása szerint Netanjahu úgy fogalmazott, a "nemzeti tábor", vagyis a kormányzó jobboldali Likud, a Jobbra (Jamina) nevű, telepeseket támogató párt és további két, ultraortodox vallásos párt csakis együtt folytat koalíciós tárgyalásokat. A megbeszéléseken Jarív Levin turisztikai miniszter képviseli majd szövetségüket. Ezek a pártok együtt ötvenöt mandátumot szereztek meg a kneszet 120 képviselőhelyéből a keddi választásokon, vagyis nincs többségük. A szövetség létrehozásával egyes források szerint abban reménykednek, hogy Reuven Rivlin államfő őket bízza meg kormányalakítással. Az elnök azonban még nem kérte fel Benjamin Netanjahut a kormányalakításra. 

benjamin-netanjahu-beni-ganz-benny-gantz-vezerkari-fonok-1068x804.jpgBenjamin Netanjahu miniszterelnök találkozik Beni Ganz vezérkari főnökkel szolgálata végén, 2015 februárjában (Fotó: Haim Zach/GPO)

A Likud egyik politikusa ugyanakkor azt közölte a Jediót Ahronót című újság honlapjával, a ynettel, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök arra számít, elsőként Beni Ganz, az ellenzéki Kék-fehér centrista párt elnöke kap lehetőséget Reuven Rivlintől a kormányalakításra, és Benjamin Netanjahu csak akkor próbálkozik majd, ha Beni Ganz már kudarcot vallott a választások után kialakult patthelyzetben, amelyben sem a bal, sem a jobboldal nem tudott többséget szerezni. 

A kormányfő lemondta jövő hétre New Yorkba, az ENSZ közgyűlésére tervezett útját, noha kormányzatának eddigi időszakában 2010 óta mindig jelent volt ezen a nemzetközi találkozón, és már bejelentette, hogy idén is fontos találkozókra készült ott. A 13-as kereskedelmi tévécsatorna szakértői szerint azért mondta le az utazást, mert attól tart, hogy távollétében a Likud politikusai ellene fordulhatnának a választások után meggyengült helyzetében.

Izraelben azért rendeztek előrehozott választásokat kedden, mert az áprilisi választások után a kabinet létrehozásával megbízott Benjamin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani. A parlament feloszlatta magát és új választásokat írtak ki.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek