Izrael és a palesztinok, avagy kafkai világ a Közel-Keleten

2021. Augusztus 24. / 10:40


Izrael és a palesztinok, avagy kafkai világ a Közel-Keleten

Közismert, hogy a Gázai övezetet uraló Hamasz Izrael esküdt ellensége. De milyen a viszony a Ciszjordániában illetékes Palesztin Hatóság és a zsidó állam között? Nos, e viszonyt nevezhetjük bonyolultnak vagy ellentmondásosnak, ám leginkább az a szó illik rá, hogy kafkai. KEPECS FERENC írása.


A ciszjordániai palesztin vezetők nyilatkozatait olvasva könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy ők még a Hamasznál is nagyobb ellenségei Izraelnek. Ugyanezt sugallják egyes intézkedéseik is. Ezek közül az váltotta ki a legtöbb bírálatot – nemcsak a zsidó állam, de több nyugati ország részéről is –, hogy a Palesztin Hatóság rendszeres juttatásban részesíti az izraeliek elleni merényletek elkövetőit és hátramaradott hozzátartozóit. Ezt a nemzetközi újságírói szlengben „Pay for slay”, vagyis „Ölj fizetségért”-rendszernek nevezik. 

A rendszert még a néhai Jasszer Arafat palesztin elnök (1929-2004) idejében kezdték kiépíteni, intézményesítésére pedig a 2000 és 2005 közötti Második Intifáda után került sor. A Palesztin Hatóság ekkor hozta létre az úgynevezett Mártíralapot, amelyből a kifizetéseket folyósítják. Ez szigorú tarifa szerint történik. Annak a terroristának a családja például, akit Izraelben öttől tíz évnyi börtönre ítéltek, havi 800 eurónyi juttatásra jogosult. (Ami több, mint egy átlagos palesztin rendőr keresete.) 

De rendszeresen érkeznek a pénzküldemények azon terroristák családjaihoz is, akik akció közben életüket vesztették, mint például az öngyilkos merénylők. Felesleges is ecsetelni, mennyire serkenti ez a rendszer a palesztin terrorizmust és mennyire élezi a közel-keleti helyzetet. Olyannyira, hogy néhány, Izraellel szemben inkább kritikus kormány is elítélte. 

A zsidó állam pénzügyi módszerrel próbál küzdeni ellene: 2019 óta az általa Ciszjordániában beszedett adókból rendszeresen levon akkora összeget, amekkorát a Palesztin Hatóság a terroristáknak és családtagjaiknak kifizet, és a pénzt a merényletek izraeli áldozatainak, s azok hozzátartozóiknak utalja át. 

A helyzetet közelről ismerő szakértők és újságírók szerint a ciszjordániai vezetők tisztában vannak azzal, hogy „Pay for slay” rendszere a béketeremtés esélyeit rontja s ezzel végső soron és leginkább éppen a palesztin lakosságnak árt. Alaposan megrendült helyzetükben azonban nem mernek hozzányúlni, mert a rendszer rendkívül népszerű a palesztinok körében: afféle „szent nemzeti intézménynek” számít. 

Az izraeli-palesztin viszonyt mérgező másik ügy – amely időről-időre a nemzetközi politikai tárgyalásokon is előkerül –, nem más, mint az a féktelen uszítás, amelyet a Palesztin Hatóság szervei és sajtóorgánumai Izrael ellen folytatnak, ezen belül is különösen a palesztin iskolai tankönyvek kérdése, hiszen ezek hosszú távon befolyásolják a jövendő nemzedékek világlátását.

Hogy milyenek ezek a tankönyvek immár sok évtized óta, arról egyszer egy idősebb izraeli adott ízelítőt e sorok írójának. A férfi annak idején katona volt az 1967-es hatnapos háborúban. Alakulata elfoglalt egy kisebb arab várost, majd ideiglenesen annak iskolájában szállt meg. Az egyik katona, aki tudott arabul, a szanaszét heverő tankönyveket kezdte olvasgatni, kíváncsi lévén, mit tanítottak ott a gyerekeknek. Legjobban nem a történelem- vagy az irodalomkönyvek döbbentették meg, hanem egy számtankönyv. Abban ilyenféle megoldandó feladatok sorjáztak: „Ha egy nap (ennyi meg ennyi) zsidót öltél meg, akkor hány nap kell ahhoz, hogy összesen (ennyi meg ennyi) zsidóval legyen kevesebb Palesztinában?” 

Mára némileg már „modernizálták” a palesztin tankönyveket, de irányultságuk nem sokat változott: lapjaikról szinte kicsordul az Izrael elleni gyűlölet. És nem derül ki belőlük például, hogy a zsidóknak a történelemben valaha is közük lett volna ehhez az országhoz. A Holokausztról szó sincs, Izraelt pedig csak idézőjelben említik. 

Dicsőítik viszont a terroristákat, különösen a gépeltérítőket és az öngyilkos merénylőket, vagy azokat, akik az 1972-es müncheni olimpián izraeli sportolókat mészároltak le. Hősként mutatják be Amin Husszeini egykori jeruzsálemi muftit, Hitler szövetségesét, aki annak idején a Holokauszt „alaposabb kivitelezésére” biztatta a nácikat. 

Ennyi gyűlölet már az Izraellel nem igazán rokonszenvező nemzetközi szervezetek számára is sok volt. Az ENSZ Faji Megkülönböztetés elleni Bizottsága vagy az Európai Parlament fel is szólalt az uszítás ellen – nem sok sikerrel. A ciszjordániai vezetőknek ugyanis – akiket saját népük korruptnak és inkompetensnek tart – ebben a kérdésben sincs meg a bátorságuk ahhoz, hogy szembeszálljanak a közhangulattal, vagy legalábbis a szélsőséges hangadókkal. No, meg tartanak a Gázát uraló Hamasz propagandájától, amely egyébként is megalkuvóknak bélyegzi őket. 

Ám aki mindezek után azon csodálkozik, miért nem lép fel Izrael erélyesebben a Palesztin Hatóság ellen, az csak a dolgok egyik oldalát látja. Mert van egy kevésbé emlegetett másik oldal is: az izraeli-palesztin biztonsági együttműködés, aminek keretében a két fél együtt lép fel a bűnözés és a terrorizmus,  valamint a Hamasz ciszjordániai behatolási kísérletei ellen.

Ezekben az ügyekben rendszeres információcsere folyik, a palesztin rendőrség és az izraeli hadsereg összehangolja akcióit. És az együttműködés hatékony: 2017-es izraeli becslés szerint a Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben tervezett merényletek 30-40 százaléka a palesztin fél közbelépése nyomán hiúsult meg. 

2015-16-ban (ez az időszak különösen nyugtalan volt Ciszjordániában) a palesztin rendőrség mintegy kétszáz, izraeliek elleni akciót akadályozott meg, letartóztatva körülbelül száz terroristát. Szakértők szerint abban, hogy a korábbi évtizedekhez képest az Izrael területén elkövetett merényletek száma drasztikusan visszaesett, szerepe volt (a védőkerítés és a hatékonyabb elhárítás mellett) a palesztin rendőrség munkájának is.

Akkor hát hogy is van ez? Az a Palesztin Hatóság, amely rendszeres kifizetésekkel jutalmazza, propagandájában dicsőíti, a jövendő nemzedékek elé pedig példaképül állítja a terroristákat, a mindennapokban akadályozza és Izraellel együttműködve börtönbe juttatja őket? Egyik kezével szítja a terrorizmus lángját, a másikkal pedig oltani próbálja azt? Úgy tűnik, pontosan erről van szó. De vajon hogyan alakult ki és maradhatott fenn ez a – nyugodtan mondhatjuk – kafkai állapot?

Tudnunk kell, hogy a biztonsági együttműködés a Palesztin Hatóság létrejöttéhez vezető oslói megállapodások egyik legfontosabb előírása volt. Ha a mai ciszjordániai vezetők véget vetnének neki, azzal saját legitimitásukat kérdőjeleznék meg. De nem ez a döntő. 

A Palesztin Hatóság úgy tesz, mintha a legnagyobb ellensége Izrael volna, holott a valóságban a legnagyobb ellensége a Hamasz. Az a Hamasz, amely a 2006-os palesztin választásokon fölényesen legyőzte, majd az azt követő belháborúban szégyenletesen rövid idő alatt kiűzte őt Gázából. 

Nyilvánvaló, hogy ha Ciszjordániában nem volna jelen az izraeli hadsereg, ugyanez történne ott is: az ottani palesztin vezetők mindent elvesztenének. Szükségük van Izraelre és szükségük van a vele való biztonsági együttműködésre is. 

Ezt persze nyilvánosan nem vallhatják be. A Hamasz így is árulóknak, Izrael csatlósainak nevezi őket, a Palesztin Hatóságot pedig a megszállás egyfajta fedőszervezetének minősíti. Így vélekedik a ciszjordániai lakosság nagy része, vagy talán a többsége is. Az ottani palesztin vezetők nyilvánvalóan az árulás bélyegének ellensúlyozására ütnek meg agresszív hangot Izraellel szemben, fizetik a terroristákat és engedik elszabadulni a zsidó állam elleni uszítást. 

A ciszjordániai tüntetések egyik leggyakoribb követelése az, hogy a Palesztin Hatóság szüntesse meg a biztonsági együttműködést Izraellel, és annak vezetője, Mahmud Abbasz elnök ezt rendszeresen meg is ígéri, sőt, be is jelenti. (Mostanában leginkább akkor, amikor Gázában összecsap Izrael és a Hamasz.) Sőt, 2015-ben a Palesztin Hatóság gerincét adó PFSZ Központi Tanácsa hivatalos határozatban mondta ki az együttműködés megszüntetését. Ám az mind a mai napig, ha nem is zavartalanul, de folytatódik. És Izrael is kénytelen elfogadni a helyzetet, hiszen az még mindig jobb számára, mintha a Hamasz jutna hatalomra – Gáza után – Ciszjordániában is. 

Ez a Közel-Kelet, s ott el kell viselni azt is, ami kafkai.

(Címlakép: Washington Közel-Kelet Kutató Szakpolitikai Intézet – The Washington Institute for Near East Policy.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek