Vérvádas gyerekek helyett

Petri Lukács Ádám / Forrás: HVG

A kormány nem antiszemita, van sok más, amiért kritikával illetendő, ennek az írásnak azonban nem ez a tárgya, hanem az, hogy mit is lehetne tenni a kormányzati szinten nem, de máshol nagyon is jelen lévő irdatlan gyűlölettel, gyűlölködéssel, intoleranciával szemben.

Magyarországon ugyanis sok éve gyomorszorító módon egyre erősebb az idegengyűlölet, a rasszizmus, s van antiszemitizmus is jócskán. Kovács András, a CEU témával foglalkozó professzora szerint az elmúlt másfél évtizedben végzett felmérések azt mutatják, hogy a lakosság tizenöt százaléka tekinthető szélsőséges antiszemitának. S mindez periférikus probléma - ha valamikor, ma semmiképpen nem szabad erről elfeledkeznünk - a romákkal szemben táplált előítéletekhez, az őket sújtó szegregációhoz vagy éppen gyilkos indulathoz képest.

Mostanában valahogy sokasodnak azok a cikkek, amelyek azt mondják, sugallják, hogy a magyar kormány antiszemita, vagy az antiszemitizmus hallgatólagos támogatója. Lendvai Pál szerint a Fidesz győzelmével egyre erősebb antiszemita hangok a félelem érzését hívják elő a magyarországi zsidó közösségben. Magam magyarországi is, zsidó is, és mint kóros hipochonder, félek is (hol a ráktól, hol a stroke-tól), de azért tudom, hogy e téren félelemre most semmivel nincs több ok, mint egy vagy két éve. Sőt, félelemre általában nincs ok, inkább valamit ki kéne találni, de ehhez érdemes a gyógyszert oda célozni, ahol a kór van.

A magyar kormány nem antiszemita. Se kicsit, se nagyon. Lehet, hogy, mint a viccben, volna rá igény, de akkor sem az. A Fidesz régi arcai, élükön Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval mélyen megvetik és elítélik az antiszemitizmus minden formáját, ez megszólalásaikból két évtizede kitűnik. Elvárni a miniszterelnöktől, hogy miért nem szólal fel a semmilyen kormányzati vagy hivatalos párttisztséget nem viselő publicista írása ellen, ugyanaz az aránytévesztés, mint egy publicisztikából következtetni a kormányerők gondolkodására.

Farkast kiáltani ott, ahol nincs - ebbe a hibába persze könnyen bele lehet esni. Még a választások előtt írtam önkritikusan a hvg.hu-n, hogy "felelősek vagyunk mi is, publicisták, akik olykor rasszistának láttuk és látattuk azt, ami nem volt az, csak érzékenységünkben, veszélyérzetünkben már némi Trianon átkozásban is ordas idők erőinek idecsördítését véltük felfedezni". Nagy kérdés: az olykori túlzások, túlhabzások is hozzájárultak-e a társadalmi közönyhöz?

A kormány nem antiszemita, van sok más, amiért kritikával illetendő, ennek az írásnak azonban nem ez a tárgya, hanem az, hogy mit is lehetne tenni a kormányzati szinten nem, de máshol nagyon is jelen lévő irdatlan gyűlölettel, gyűlölködéssel, intoleranciával szemben.

Magyarországon ugyanis sok éve gyomorszorító módon egyre erősebb az idegengyűlölet, a rasszizmus, s van antiszemitizmus is jócskán. Kovács András, a CEU témával foglalkozó professzora szerint az elmúlt másfél évtizedben végzett felmérések azt mutatják, hogy a lakosság tizenöt százaléka tekinthető szélsőséges antiszemitának.

S mindez periférikus probléma - ha valamikor, ma semmiképpen nem szabad erről elfeledkeznünk - a romákkal szemben táplált előítéletekhez, az őket sújtó szegregációhoz vagy éppen gyilkos indulathoz képest.

Mindez jócskán hat a fiatalok gondolkodására is, sőt náluk látható a leginkább (mivel ők látszanak a közösségi térben, a kommentfolyamokban) szükség volna tehát olyan programokra, amelyek előmozdítják a toleráns, empatikus, sztereotípiamentes gondolkodást, s oldják az ilyen-olyan gyűlöleteket. (Amely persze, ha eltérő módon is, de sújt mindenkit: a hajléktalanok - a kommentek tömegei szerint - éppúgy megvetendők, mint aki egy jó étteremben vacsorázott, s erről ír.)

A feladat az lenne - már jó rég -, hogy a tájékozatlanság helyébe valódi tudás, ez elutasítás helyébe elfogadás és érdeklődés lépjen.

Egymásra épülő oktatási munkákat kéne kidolgozni a tolerancia, a pozitív emberi jogi ismeretek átadására, segíteni az önismeret elmélyítését s az előítéletek lebontását; megakadályozandó a kirekesztő nézetek továbbélését. S elérni, hogy a gyerekek ezt a tudást adják tovább, mondjuk a "milyen hatmillió?" póló helyett.

„…amikor Rajk László barátom - aki a magyar kiállítást hozta létre Auschwitzban, és akivel egyszer együtt sétálgattam Birkenau barakkjai között - fölmarkol egy kevés földdé vált hamut, és azt mondja, hogy 'nézd csak, kis csontocskák vannak benne', akkor azok az én osztálytársaim csontjai is, mert ott csak magyar zsidók égtek abban az időben", meséli Konrád György egy interjúban.

Az elporladt csontok után is élő antiszemitizmus a tudatlanság és az aljasság felfoghatatlan keveréke. Hogy mindez így alakulhatott, abban felelőssége van természetesen a teljes magyar politikai osztálynak is. Jó lenne tenni valamit azért, hogy a gyerekek ne a vérvádas kommenteket, hanem Eötvös Károlyt olvassanak. Jó lenne a legkisebb közös többszörösként látni ezt, ennek alapján irányt szabni a közoktatásnak. Ebben lenne dolga a mindenkori kormánynak és az értelmiségnek egyaránt.

Persze, ha ahol most tartunk, az az értelmiség és a politikai osztály közös kudarca, kérdés, miért is tudnának épp most bármit is tenni. Feltehetőleg azonban az ország számtalan pontján akadnak tanárok, egyetemisták, a politikától távoli lokális alapon szerveződő demokratikus kisközösségek, akik, ha kapnának ehhez háttérismereteket, támogatást, örömest munkálkodnának mindezért. S hab lenne tortán, ha a közoktatás (buktatások helyett) mindezt jótékonyan kiegészítené.

Vagy marad minden ilyen undokul.