Barbra Streisand szerint ő lehetett volna az első zsidó hercegné

2019. Július 10. / 13:37


Barbra Streisand szerint ő lehetett volna az első zsidó hercegné

Viszonya volt Károly wales-i herceggel, és ha jól játszotta volna ki a kártyáit, akkor ő lehetett volna az első zsidó hercegné – mondta Barbra Streisand amerikai énekesnő a minap Londonban. 


Alaposan meglepte közönségét a híres amerikai sztár, megannyi film főszereplője és sok-sok legendás sláger előadója a minapi londoni fellépésén, ahol a most 77 éves Barbra Streisand elárulta, hogy 1974-ben viszonya volt a nála hét évvel fiatalabb Károllyal, a brit trón várományosával. A két híresség a Funny Lady című film forgatásán ismerkedett meg egymással negyvenöt évvel ezelőtt, majd 1994-ben találkoztak újra a herceg által támogatott egyik jótékonysági alap rendezvényén Londonban. A románcuk állítólag 1994 novemberében folytatódott Amerikában.

15763760-7223899-Connection_Barbra_and_Prince_Charles_first_met_in_1974_pictured_-a-51_1562575732745.jpg

Hadd tegyük hozzá, hogy Barbra Streisand azon kijelentése, miszerint ha akkoriban  ha jól játszotta volna ki a kártyáit, akkor ő lehetett volna az első zsidó hercegné, csak azzal a megszorítással igaz, ha a brit uralkodócsaládra vonatkoztatjuk. A történelemben ugyanis, mint jól ismert, számos zsidó hercegné élt,  hiszen több zsidó királyi dinasztia uralkodott az elmúlt évezredekben. S természetesen híres királynék is akadtak a zsidó nők között, az egyik legismertebb talán Eszter, aki Ahasvérus király felesége, Mordeháj unokahúga volt.

A Daily Mail cikke nyomán.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek