Közösség áll mögöttünk – Támogassuk együtt a Mazsihiszt!

2019. Április 17. / 22:00


Közösség áll mögöttünk – Támogassuk együtt a Mazsihiszt!

A jövőről most döntünk és együtt – Építsük közösségünket! Kérjük, támogassa Ön is adója egyházaknak adható 1%-ával, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége munkáját, a nyitott, modern és független magyar zsidó közösséget! Technikai számunk: 0358!


.A Mazsihisz a legnagyobb hazai zsidó közösséget képviselő történelmi egyház, amely azt vallja, hogy magyarnak és zsidónak lenni: közös érték. Büszkék vagyunk magyarságunkra és zsidóságunkra, évezredes történelmi, vallási és kulturális gyökereinkre, valamint azokra a nagy magyar zsidó elődeinkre, világhírű tudósokra, művészekre és sportolókra, akik tevékenységükkel hozzájárultak hazánk hírnevéhez szerte a világban.

Szövetségünk minden magyar zsidó második otthona kíván lenni: egyaránt számítunk a zsinagógákba rendszeresen járókra, s azokra is, akik ritkábban látogatnak el templomainkba. Örömmel tapasztaljuk, hogy hatalmas érdeklődés fogadja az évente rendszeresen megrendezett kulturális és művészeti rendezvényeinket. Ez többek között annak bizonyítéka, hogy közösségünk nagyon sok jó barátra, lelkes szimpatizánsra számíthat a magyar társadalomban.

Feladatunk, hogy minden érdeklődő számára elérhetővé tegyük a zsidó vallás, történelem és hagyomány tanulmányozását, valamint magas színvonalon működtessük széles intézményhálózatunkat a vallás, a kultúra, az oktatás, a szociális gondoskodás, a zsidó közélet terén. Közös magyarországi jövőnk építése érdekében együttműködünk civil szervezetekkel, a többi egyházzal és hazai zsidó közösségekkel. Szoros kapcsolatot ápolunk Izraellel és a nemzetközi zsidó világ fontos intézményeivel, szervezeteivel. Hiszünk abban a talmudi tanításban, miszerint „erőd a tág közösség, szellemed az egyéni tehetség”, mert tudjuk: a közösség mögöttünk áll.

https://mazsihisz.hu/1szazalek/https://mazsihisz.hu/1szazalek/

Az önök segítségével az elmúlt években iskolákat és kórházakat támogattunk, zsinagógákat újítottunk föl vidéken és Budapesten, fejlesztettük az oktatási intézményeinket óvodától egyetemig, nagy sikerű kulturális fesztiválokat, konferenciákat és ökumenikus vallási rendezvénysorozatokat rendeztünk, állami forrásból korszerűsítettük a szeretetkórházunkat. Folyamatosan képviseljük a hazai zsidó közösséget a legfontosabb zsidó világszervezetekben, rendszeresen felszólalunk a kirekesztés és az antiszemitizmus új formái ellen, elkötelezetten és elvszerűen hallatjuk hangunkat történelemhamisító törekvésekkel szemben.

Ez az a közösségi munka, amelyet vallási és társadalmi küldetésünk szerint folytatnunk kell. Ahhoz, hogy továbbra is a tőlünk elvárható, magas szinten dolgozhassunk önökért, szükségünk van a támogatásukra. 

Kérjük, hogy adójuk egyházi 1 százalékával támogassák munkánkat, és segítsenek abban, hogy együtt alakíthassuk közös jövőnket! Technika számunk: 0358!

Részletes tájékoztató ide kattintva

Hogyan rendelkezhet adója 1 százalékáról?


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek