Természetvédő szakemberek filmeztek le egy, az Izraelben kihalás szélén álló szalamandrafajt a Golan-fennsíkon. A foltos, vagy más néven tűzszalamandra az esős évszak hatására, szaporodási időszakban bukkant elő. Az állomány csökkenését többek között az idézte elő, hogy az emberek sajnos összeszedik a tojásait, és magukkal viszik emlékbe.
Az esős évszak nem csak hidegebb időt eredményezett Izraelben, hanem lehetővé tette ritka állatfajok felbukkanását is a természetben. Ilyen a kihalás szélén álló foltos szalamandra, amely sekély vizekben szaporodik, úgyhogy a mostani esős napok ideálisak számára – és azok számára is, akik a vadon e ritka jelenségeit figyelik. Közéjük tartozik Ofer Shinar, az egyik észak-izraeli természetvédelmi terület ( Hermon Stream Nature Reserve) dolgozója, akinek sikerült lefilmeznie egy gyönyörű foltos szalamandrát.
Ez a faj csak tiszta vizekben él meg, úgyhogy a jelenléte egyúttal bizonyíték arra is, hogy a szóban forgó terület vizei tiszták és biztonságosak.
A most megfigyelt szalamandrafaj egyedeinek száma mindössze néhány száztól ezerig terjedhet, ezért tekintik kihalás szélén lévőnek. Nagyban csökkenti az állat elszaporodási esélyeit, hogy a természetvédelmi területeken túrázók a tojásait sanos összeszedik, és magukkal viszik emlékbe.
(Fotó: Ofer Shinar)
Forrás: Ynetnews.com
