Jáhád: együtt, egymásért, a közösségünkért

2019. Január 24. / 13:47


Jáhád: együtt, egymásért, a közösségünkért

Szerző: Kácsor Zsolt

Új szolgálat vagyunk, felgyűrt ingujjal állunk neki az építkezésnek. A közösség és a tagjai közti kölcsönhatásra alapozunk: az erős közösség tagjai számíthatnak a közösségre, a közösség pedig számíthat a tagjaira – nyilatkozta Kósa Judit és Szenthe Antónia, a Mazsihisz Jáhád Közösségi Szolgálatának két munkatársa. 


A Mazsihisz a 2019-es esztendőt a Közösség Évének hirdette meg, ennek jegyében született meg a Jáhád Közösségi Szolgálat is. Kósa Judit és Szenthe Antónia, a szolgálat munkatársai érdeklődésemre elmondták: hivatalosan 2018 nyara végén jegyezték be a szervezetet, belső egyházi jogi személyként. Az okiraton „MAZSIHISZ Zsidó Közösségi Szolgálat” a nevük, a mindennapi munkában pedig a Jáhád Közösségi Szolgálat nevet használják. "A Jáhád – jelentése magyarul: együtt."

Új szolgálat vagyunk, felgyűrt ingujjal állunk neki az építkezésnek – mondták. – A közösség és a tagjai közti kölcsönhatásra alapozunk: az erős közösség tagjai számíthatnak a közösségre, a közösség pedig számíthat a tagjaira. A kölcsönhatások az élet számos területén működnek, hiszen a zsidóság vallás, kultúra, életorma. A mi területünk ezen belül a szociális gondoskodás, a „jól lét” elősegítése. Keressük, hogy hol van tagjaink jól léte veszélyben, és igyekszünk segíteni. Ezért a Jáhád szándékunk szerint szociális-közösségi központ lesz.

A zsidó közösségre összpontosítanak, de a „darkei shalom” szellemében tudják, hogy csak szociálisan érzékeny környezetben boldogulhatnak, ezért segítik a nem zsidó rászorulókat is.

Csak körül kell néznünk, rengeteg a kihívás: szegénység, betegség, tanácstalanság. Ám a Jáhád szándékunk szerint nem segélyosztó vagy betegápoló, hanem szociális-közösségi szolgáltató központ lesz – fogalmaztak.

Céljaikról azt mondták, hogy javítani szeretnék a rászoruló családok és egyének életfeltételeit minden korosztály számára: a családok mentális és életvezetési gondjaiban szeretnének segíteni, jobb életminőséghez, szociális beágyazottsághoz, zsidó közösségi vagy vallási kapcsolatokhoz juttatva őket. A szociális és közösségi munkában fontos számukra a családközpontú megközelítés: ahol a család egy tagjának nehézségei vannak, ott az egész család küszködik, ezért eredményesen csak úgy lehet segíteni a bajokon, ha együtt, egy egységként támogatják őket.

Kósa JuditKósa Judit Mint Kósa Judit és Szenthe Antónia kitért rá: törődéssel kell fordulniuk a tanuló generáció felé is. A Mazsihisz minden korosztályra kiterjedő oktatási intézményeinek szeretnének segítséget nyújtani abban, hogy hozzáférjenek olyan korszerű módszerekhez, amelyekkel a tanulási-, magatartási nehézségekkel küzdők, és a kiválók egyaránt a legtöbbet tudják kihozni magukból.

S hogy mik voltak az elmúlt időszak tapasztalatai? Kiket, hogyan sikerült megmozgatni? Erről azt nyilatkozták:

"Mint új szervezet, része vagyunk a már meglévő állami és egyházi szociális struktúrának. A Mazsihisz tagja a Nemzeti Önkéntes Tanácsnak, amelyet az EMMI Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkársága koordinál. Részt veszünk a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság és az egyházak közötti egyeztető tanácsban, és a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórumban, a fenntartói oldal képviseletében. Saját köreinken belül pedig életre hívtuk a Mazsihisz Szociális Kerekasztalát, amelyhez a zsidó szociális és egészségügyi intézményrendszer tagjai csatlakoztak."

A Jáhád természetes partnerei a civil szociális segély szervezetek – ilyen az Adománytaxi például, amelynek Nógrád és Csongrád megyei útjait forrásokkal segítették. Az International Mitzvah Day (Nemzetközi Micva Nap) keretében a Jáhád szolgálat tavaly novemberben családokat, szülőket, gyerekeket hívott meg a hitközség Benjámin Óvodájába, ahol micve-táskákat készítettek a Bethesda Gyermekkórház betegei, valamint holokauszttúlélők számára. A szépen díszített táskákba a Mazsihisz ajándékait helyezték el. A program a Mazsihisz Közösségi Szolgálat, a Közéleti Iroda, a Benjámin Óvoda, a BZSH Scheiber Sándor Iskola, a Lauder Javne Közösségi Iskola, a Frankel körzet Talmud Tóra és a Bálint Ház Szarvaska Tábor együttműködésében valósult meg. A Pécsi Zsidó Hitközség és a fenntartásában működő Dr. Szántó László Szeretetotthon is csatlakozott a Micva Nap jótékonysági programhoz. Nagyon sokan segítettek tartós élelmiszerrel, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportjának hajléktalanok nappali ellátása kapott meg.

Hanuka hetében adták át a Bethesda Kórháznak a Mazsihisz ajándékait: egy ultrahangos inhalátor készüléket, és micve-táskákat. Ugyanezen a héten juttattak el ajándék táskákat és gyümölcsöket a Mazsihisz Szeretetkórházába is. A Rabbiság vezetőjének, Radnóti Zoltán főrabbi kezdeményezésére december 23-án a gilvánfai tanodának és a nágocsi anyaotthonnak vittek segítséget: száz kilogramm tartós élelmiszert, száz liter tartós tejet, egy kiváló partnerük felajánlásának köszönhetően kétszáz ezer forint értékű logikai, fejlesztő játékot, közösségünk tagjainak felajánlásából ruhát, gyermekjátékot, mesekönyveket, élelmiszert. Mint mondták, a leégett anyaotthonban nem tudtak bájglit sütni a gyerekeknek, így egy pékség jóvoltából kóser bájglit tettek az asztalukra.

S hogy mire készülnek idén? Erről azt mondták: „folytatjuk az építkezést, és mindig az együttműködést keressük. Számítunk egymásra. A magyar zsidóság a 20. század tragédiái előtt folyamatosan épült, tagjai kötelességüknek érezték, hogy ehhez hozzájáruljanak. Törődtek kultúrájukkal, rászoruló testvéreikkel”. Munkájukat ők is ebben a szellemben szeretnék folytatni: a magyar neológia legszebb hagyományait viszik tovább a szakma korszerű eszközeivel.

Jelenleg egy fontos projekt előkészítésén dolgoznak a második generációs holokauszttúlélők megsegítésére, mivel a magyarországi zsidó közösség számára – a holokauszttúlélők kivételével – nincs átfogó, teljes körű és jól meghatározott kritériumrendszerrel, valamint minőségi meghatározókkal rendelkező szociális-mentális gondozórendszer. Tapasztalataik szerint különösen elégtelen a holokauszttúlélők gyermekeinek támogatása. Az új projektben együttműködnek a szövetség összes taghitközségével, a zsidó szociális és egészségügyi rendszer valamennyi intézményével és a JOINT által alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvánnyal, a legnagyobb múltú, szociális támogatásokban tapasztalt zsidó civil szervezettel.

Ma már mindenki érti, hogy a második generációt a vészkorszak következményeként olyan sajátos egészségügyi és lelki terhek sújtják, amelyek miatt ez a nemzedék jól meghatározott veszélyeztetett csoportot alkot. Ellátásuk megszervezése a magyar állam és közösségünk súlyos adóssága. Elkezdjük a törlesztést, ma még korlátozott lehetőségek közt, a jövőben bízunk benne, hogy találunk bőségesebb forrásokat – mondták.

Szenthe AntóniaSzenthe Antónia Hozzátették: muszáj foglalkozniuk adományszerzéssel. Ha szükség van a szolgálatra, szükség van hozzá új forrásokra is, a rendelkezésre álló keretek nem bővülnek maguktól. A második generáció megsegítésére első lépésben egy pályázatból számítanak pénzre, és összeállítottak egy portfóliót, amelyet egyelőre külföldön igyekeznek „eladni”. 

Fontos, hogy beinduljon a gépezet, és ehhez külső „indítómotorokra” van szükség. Helyre kell állnia a magyarországi zsidó közösség önbizalmának, közösségbe vetett hitének. Akkor lehet hozzálátni az ideális állapot megteremtéséhez, amely sokkal nagyobb mértékben épít a közösségre – mondták. –  Emlékezzünk rá, hogy a mózesi törvények előírják a jótékonyságot: a szegények és elesettek ápolása a közösség minden tagjának kötelessége, mert egy zsidó sem felejtheti, hogy ősei rabszolgák voltak Egyiptom országában. Az ősi Izrael pusztulása után a zsidó nép „szellembirodalmát” megmentő tudósok úgy döntöttek, hogy a mózesi törvények által előírt tízszázaléknyi templomi adót jótékonyságra kell felajánlani. Megint túl vagyunk egy borzalmas pusztuláson, és hittel, bizalommal építkezünk. Kockáról kockára talán újra összeáll a nagy kép.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek