Ez jó nekünk: zsidó naptár az okostelefonra

2020. Január 29. / 17:02


Ez jó nekünk: zsidó naptár az okostelefonra

Szerző: Kácsor Zsolt

Kedves olvasóink, honlapunkon új szolgáltatást indítunk: hétről hétre felhívjuk figyelmüket egy-egy olyan, a zsidó élettel, vallással vagy kultúrával kapcsolatos alkalmazásra, amelyet szerintünk érdemes letölteniük okostelefonra. Az „Ez jó nekünk” című sorozatunk első részében természetesen egy naptárt mutatunk be, hiszen egy jó naptár a vallásos zsidó élet nélkülözhetetlen alapkelléke.


A Jewish Calendar – Simple Luach nevű appot eddig több mint százezren telepítették, és 5-ből 4,8 pontot kapott, ami eléggé jó eredménynek tekinthető, s azt gondoljuk, hogy ez az alkalmazás meg is érdemli. Androidra fejlesztették és ingyenes, igaz, az alkalmazáson belül további vásárlási lehetőségek rejlenek. 

Az elvárható alapkövetelményeket mindet tudja – így megtudhatjuk belőle az aktuális imaidőket, a szombat bejövetelét és kimenetelét, a közelgő ünnepek időpontját stb. –, ám ezen kívül olyan plusz szolgáltatásokat is tartalmaz, mint például a hozzánk legközelebb lévő zsinagóga mutatása térképen, továbbá iránytűje is van, amely természetesen Jeruzsálem felé mutat. Használhatjuk napi és havi bontásban is, továbbá szinkronizálhatjuk a már meglévő naptárunkkal, hogy hozzáférjen az eseménybeosztásunkhoz – igaz, ezt már csak fizetős kategóriában biztosítja. Habár angol nyelvű, nem nehéz elboldogulni vele, hiszen egyszerű és átlátható, szép grafikai jellemzőkkel bír. Ami minket illet: ez nekünk jó. 

Ide kattintva telepíthetik és kipróbálhatják, ha megtetszik, használják örömmel. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek