A Bidenek, a Trumpok és a zsidók

2020. November 09. / 19:58


A Bidenek, a Trumpok és a zsidók

A jelenlegi és a jövendő elnöknek is vannak zsidó unokái, sőt Bidennek szinte csak zsidó menye-veje van és volt. És az ismert mondás szerint zsidó az, akinek az unokája zsidó. Szóval már megint zsidó mindenki. De melyikük táncolt hórát a gyereke esküvőjén? Megfejtés alább.

Joe Biden nemcsak a fiatalkori balatoni nászútja kapcsán kötődik hozzánk, magyar zsidókhoz. Hanem azért is, mert 2012-ben, a lánya esküvőjén hórát táncolt (igen, ez ő). Biden magánélete szörnyű tragédiákkal terhes, felesége egy autóbalesetben kicsi gyermekével együtt meghalt, később eltemette a fiát, Beau Bident, is, akit fiatal korában, a ’40-es éveiben pusztított el a rákbetegség. Felesége, gyermekeinek édesanyja, Hallie Ollivere zsidó lány, aki később beleszeretett Biden másik fiába, Hunter Bidenbe, és éveken át éltek együtt, aztán Hunter Biden egy Melissa Cohen nevű lánnyal ismerkedett meg és házasodott össze villámgyorsan a szakítás után. Az esküvőn Hunter Biden karján már megjelent a héber nyelvű tetoválás: shalom. Mindez tavaly történt, áprilisban pedig a kislányuk is megszületett, egy újabb zsidó Biden-unoka. A Biden-fiúk rajonganak a zsidó lányokért. 

A Biden-lányok pedig a zsidó fiúkat imádják, Ashley Biden, a megválasztott elnök legkisebb gyermeke és egyetlen lánya egy zsidó orr-fül-gégészhez ment feleségül 2012-ben. Ekkor táncolt Biden hórát boldog katolikus családapaként, akinek minden gyereke szinte mindig zsidókat választ párjául.

Ismeretes, hogy Donald Trump is így járt, Ivanka lánya betért, hogy Jared Kushner ortodox felesége lehessen. Hillary és Bill Clinton lánya, Chelsea Clinton férje szintén zsidó.

Mázel tov mindenkinek, volt, aktuális és leendő elnökök zsidó (és persze nem zsidó) unokáinak. Továbbá állapítsuk meg, hogy az ember zsidó, ha nem, akkor a nagyszülei, ha azok sem, akkor az ükapja, ha azok sem, akkor az unokái. Zsidó lesz mindenki végül, csak ki kell várni.

A Forward.com írásának alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó kisokos
Vásti és Eszter: A két perzsa királyné
2024. Március 13. / 18:56

Vásti és Eszter: A két perzsa királyné