Emlékév: A Kaposvári Zsidó Hitközség sem kívánja felhasználni az elnyert támogatást

2014. Február 24. / 22:14


Emlékév: A Kaposvári Zsidó Hitközség sem kívánja felhasználni az elnyert támogatást

MAZSIHISZ


A Kaposvári Zsidó Hitközség is úgy döntött, hogy a Civil Alap pályázaton elnyert, mártírjainkra való megemlékezéssel kapcsolatos összeget visszautasítja, nem kívánja felhasználni. Alábbiakban a körzet által kiadott nyilatkozatot olvashatják.



A MAZSIHISZ rendkívüli közgyűlésén hozott határozatát a vezetőség egy udvarias hangú levélben Miniszterelnök Úrral is ismertette. A határozatban foglalt – a Holokauszt emlékévvel kapcsolatos – kifogásainkat már a határozathozatal előtt is, több fórumon megfogalmaztuk.

Kifogást emeltünk a Szabadság téren állítandó – most már új címet viselő – "Magyarország német megszállása áldozatai"-nak emléket állító emlékmű felállításával kapcsolatban is.

Sajnálattal vettük tudomásul a Magyar Közlöny 2014. február 19.-i számában közzé tett kormányhatározatot, amely az eredeti március 19.-i kivitelezési határidőt május 31.-re módosítja, és társadalompolitikai szempontból továbbra is fontos célnak tartja az emlékmű eredeti helyszínen való felállítását.

Miniszterelnök Úr a válaszlevelében azt írja
: " ... mint Önök is tudják, február 15.-én a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak. Az a veszély fenyeget, hogy a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját. Ezért azt javasolom, hogy a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk." Itt azért megkívánom jegyezni, hogy a zsidóság számára a Húsvét nem ünnep! A határozatban megfogalmazott másik két kifogásunkra még csak reagálás sem történt.

Fentiekre való tekintettel a Kaposvári Zsidó Hitközség is úgy döntött, hogy a Civil Alap pályázaton elnyert, mártírjainkra való megemlékezéssel kapcsolatos összeget visszautasítja, nem kívánja felhasználni.

Tekintettel rendkívül szűkös anyagi helyzetünkre egyúttal arra kértük hittestvéreinket, lehetőségükhöz képest járuljanak hozzá a megemlékezés méltó megtartásának költségeihez. Természetesen minden jóakaratú, velünk együtt-érző magánszemély, vagy szervezet hozzájárulását is örömmel fogadjuk.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek