Zsidó élet Vácott

2008. Augusztus 23. / 21:42


Zsidó élet Vácott

Zsinagóga (Vác, Eötvös utca 3.)
A Váci Izraelita Hitközség önkéntes adományából 1861-ben kezdték el a zsinagóga építését, az Eötvös utca 3. szám alatt lévő telken, Abbis Cacciari olasz származású építőmester tervei alapján. A párját ritkító romantikus stílusban épített zsinagóga épületét 1864 októberében avatták fel. A vészkorszak idején az épület a váci gettó központja volt, a deportálást követő napon a német katonák és a nyilasok a berendezési tárgyakat és a bútorokat összetörették a munkaszolgálatosokkal és elégették. Az épület 1962-ben tanácsi tulajdonba került, felújításáról nem gondoskodtak, raktárnak használták. A tető folyton beázott, több helyen beszakadt majd teljesen beomlott, a falak is omlani kezdtek több helyen, bedőltek. Az épületet 1997-ben életveszélyesé nyilvánították, és a lebontását tervezték. A romos épületet a Turai család 1998. szeptember 14.-én visszavásárolta és közben újjáalakult hitközség tulajdonában adta. A felújítás 1999-ben másfél évig tartó különböző szakértői vizsgálatokkal, óv intézkedések megtételével, a tervek elkészítésével kezdődött. A 2002-2003 között tartó sikeres felújítási munkák elvégzésének köszönhetően az épület megmenekült a végső pusztulástól. Elkészült az új tetőszerkezet, eredeti formájában vissza lett állítva az épület teljes homlokzata és a nyílászárók is a helyükre kerültek. A belső felújítás 2004-től vette kezdetét és jelenleg is tart.




Imaterem és Tanház (Vác, Oberlander Endre tér 1.)
A hitközség 2002-ben felépítette imaterem-tanházát az Oberlander Endre téren, a temető szomszédságában. Az új létesítmény helyet ad a péntek esti istentiszteletek megtartásának, a zsidó ünnepek méltó megünneplésének, a Talmud-Tóra és a hébernyelv oktatásának, a klezmer zenekar próbáinak, a különböző hitközségen belüli klubok foglalkozásainak és a nőcsoport működésének. A létesítmény avatásán jelen voltak a MAZSIHISZ vezetői, Izrael Állam nagykövete a helyi történelmi egyházak képviselői és a város vezetői.



Temető (Vác, Oberlander Endre tér 1.)
A váci és a váckörnyéki zsidóság ősi temetkező helye Kosd-Cselőte pusztán volt, amit 1842-ben uradalmi utasításra megszüntettek. A jelenlegi temető egy bizonyos része 1842-1844 között lett megnyitva, a pontos dátum nem tisztázott. A Váci Izraelita Chevra Kadisa Szent Egylet 1888-ban végleg megvásárolta a jelenlegi temető teljes területét és azóta 1985-ig oda temettek. A újjáalakult hitközség a lepusztult temetőt körül kerítette, és rendezett sírkerté alakította át. A romokban álló gondnoki lakást felújította és korszerűsítette. A sírkertben megtekinthetők a váci zsidópolgárok gondozott síremlékei.

• 1848-as honvédek parcellája, Hirschfeld Gyula 1848-as honvédtiszt és felesége oszlopos obeliszkje,

• munkaszolgálatosok emlékműve, - a váci rabbik sírjai,

• Oberlander téglagyáros dinasztia síremlékei és Obeliszkje,

• a váci ügyvédek, orvosok, gyárosok és más híres emberek gránit-síremlékei.



Váci ortodox zsidó temető-és sírkert (Vác, Ambró Ferenc utca 24.)
A jelenlegi temető területét 1868-ban vásárolta meg a váci egységes izraelita hitközségből kivált ortodox hitközség vezetősége, az akkori városhatárokon kívüli kis-váci területen, ahová 1980-ig temetkeztek. A teljesen lepusztult, elgyomosodott temetőt az újjáalakult hitközség körül kerítette, több mint 80 ledőlt és törött síremléket restauráltatott, a temető területét gondozott sírkerté alakítatta át. A temetőben nyugvó Silberstein Dávid tudós, csodarabbi romokban heveró ohel-jét újjáépítettük. A temető az ortodox zsidóság örökös zarándok helye. Silberstein Dávid tudós, csodarabbi emléke Silberstein Dávid tudós rabbi, csoda rabbiként vonult be a magyar és nemzetközi ortodoxia történetében, valamint az emlékező váci polgárok tudatában. A nagytekintélyű rebe Bonyhádon született, 25 évig ült a váci ortodox hitközség rabbi székében, szakértője és jeles művelője volt kora kabbalisztika tudományának. Még életében óriási csodatevő misztikum lengte körül alakját. Depressziós és más hasonló betegségben szenvedő embereket gyógyított meg, köztük az angol uralkodóház két tagját is. Világhírű népes jesivát szervezett és tartott fenn Vácon, tanítványai világszerte megtalálhatók voltak. Népes követőivel Palesztinába utazott, ahol lerakta Petha-Tikva város alapjait, megjövendölte a zsidóság államának megszületését. Jövendölései között szerepelt egy közeli jövőben bekövetkező világégés és a zsidóság világméretű üldöztetése is. Silberstein rabbi 1884-ben halt meg, halála után fia Jozsua követte apját a rabbi székben. Silbertein Jozsua és fia jorcájtjai mindig népes zarándok sereget vonzanak a temetőben, ohel-je örökös zarándok hely.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek