A jelenlétünkkel demonstráljuk, hogy hazánkban valaha nagy lélekszámú zsidóság élt, és közülük sokan szolgáltak a magyar hadseregben. A munkánkkal megtiszteljük azoknak a zsidó katonáknak az emlékét, akik a hazájukért az életüket adták – mondja a rabbijainkat bemutató sorozatunk interjúalanya, Totha Péter Joel, aki 2009 óta szolgál tábori rabbiként, 2012 óta pedig a Magyar Honvédség vezető tábori rabbija majd főrabbija.
Hogyan lesz az ember a Magyar Honvédség vezető tábori rabbija? Gyerekkorától kezdve rabbinak készült ?
Nem, gyerekkoromban meg sem fordult a fejemben, hogy rabbi legyek. Kaposváron születtem 1970-ben, egy átlagos, hétköznapi családban, a szüleim egyáltalán nem voltak vallásosak, beletagozódtak az akkori magyar társadalomba, így otthon ez nem is volt téma. Csak jóval később, amikor Miskolcon tanultam tovább, érintett meg először igazán a zsidóság, akkor kezdtem el péntekenként és hétköznap kora reggelenként járni a zsinagógába. Ezután döntöttem úgy, hogy jelentkezem a pesti rabbiképzőbe judaisztika tanári szakra. A felvételin kérdezte meg tőlem Schőner Alfréd professzor úr, hogy folytatnék-e rabbitanulmányokat. Nagyon meglepődtem, mert tanár szerettem volna lenni. Azonban fölvettek rabbiszakra is, a nulladik évfolyamra – afféle alapozó képzésre –, méghozzá azzal a lehetőséggel, hogy ha akarok, a következő évtől átmehetek a tanári szakra. Az 1997-98-as tanévben kezdtem a rabbiszakot, s ottragadtam, mert nagyon érdekeltek bizonyos tárgyak, és nagyon jó volt a társaság is, úgyhogy maradtam, és nem bántam meg.
1970-ben született, ezek szerint még volt sorkatona?
Igen, a gimnázium után rögtön elvittek katonának, és tizennyolc hónapot töltöttem a határőrségnél. Nagyon fura volt, hogy 1989. májusában mi még a szocializmusban tettünk esküt a népköztársaságra, s habár időközben megváltozott körülöttünk a rendszer, az új köztársaságra elfelejtettek minket fölesketni. Egyébként jó dolgom volt a seregben, útlevél-kezelő voltam az akkori jugoszláv határon, ami nagyon elit beosztásnak számított.
Akkor még nem volt tábori lelkészi szolgálat a magyar hadseregben, hiszen ezt 1994-ben vezették be. A katonatársak körében lett volna rá igény?
Nem, a katonaságnál akkoriban szóba sem kerültek vallási és egyházi témák. Különben is, akkoriban forrongott Kelet-Európa, nálunk rendszerváltás volt, Romániában forradalom, majd Magyarországon taxisblokád – szóval mindenről szó volt a seregben, de vallási dolgokról nem. A zsidóság sem volt téma a laktanyában.
Ez ma is így van?
Nézze, tradicionálisan vallásos zsidóval nem nagyon találkozik az ember a seregben. Ennek több oka is van, most erre nem térnék ki. Nem az a fontos a munkánkban, hogy hány zsidó van a seregben, hanem az, hogy a keresztény tábori lelkészek mellett mi is jelen vagyunk. Szerintem nagyon jó döntés volt a tábori rabbinátus fölállítása 1994-ben, mert beszélnünk kell a lelki gondozás fontosságáról. Az új típusú haderőben az a legfontosabb szerepünk, hogy választ adjunk a katonák kérdéseire, méghozzá a vallási hovatartozásuktól függetlenül. Vannak olyan katonák, akik egyes vallási kérdésekben kíváncsiak a zsidó teológia válaszaira. S ne feledkezzünk meg a reprezentatív feladatainkról sem, hiszen számos megemlékezésen ott vagyunk, emlékbeszédet és imát mondunk a zsidóság képviseletében. A jelenlétünkkel demonstráljuk, hogy ebben az országban valaha nagy lélekszámú zsidóság élt, és közülük sokan szolgáltak a magyar hadseregben. A munkánkkal megtiszteljük azoknak a zsidó katonáknak az emlékét, akik a hazájukért az életüket adták.
Az elődje, Frölich Róbert országos főrabbi dandártábornoki rangban szerelt le. Ön milyen rangban van?
Nincs katonai rangom, én közalkalmazotti státuszban vagyok. Robinak sokat köszönhetek, hiszen annak idején ő vett ide maga mellé, ma is vannak olyan katonai kérdések, amiről vele konzultálok. Nagyra tartom a tudását, az ő nyugdíjba vonulása után kerültem a helyére, most már hetedik éve.
Úgy tudom, ön alijázott Izraelben. Mi vonzotta leginkább, és ha már alijázott, miért jött haza?
Rabbiképzős voltam még, amikor kimentem egy évre Jeruzsálembe tanulni. Nagyon jól éreztem magam ott, amerikai zsidók között voltam, s nagyon tetszett az optimizmusuk, a lelkesedésük, a dinamizmusuk. Izraelben otthon éreztem magam. Megkaptam az állampolgárságot, előkészületeket tettem a tartós letelepedésre, de családi okok miatt vissza kellett jönnöm: édesapám időközben megözvegyült, és mellette volt a helyem.
A rabbiképző befejezése után a Páva utcai zsinagógába került…
Valóban, rövidesen a Páva utcai zsinagóga rabbija lettem, 2015-ig voltam ott rabbi. Büszkén mondhatom, hogy az ottani működésem alatt stabil templomba járó közösség alakult ki, ahol nem voltak minjen-problémák. Ezután vállaltam el Győrben a rabbinikus teendőket, ahol nagy szeretetet kapok a közösségtől. Közben a vallási felügyelet nélkül maradt dél-pesti körzetben nyújtok segítséget. Nagyon kedves emberekkel találkozhatom mind Győrben, mind Dél-Pesten.
Mit csinál a szabadidejében?
Rengeteget olvasok, de nem csak szépirodalmat, merthogy nagyon kedvelem a krimit és a sci-fit is. Van olyan időszak, amikor csak krimit olvasok, máskor meg csak klasszikusokat, nagyon szeretem az orosz elbeszélőket, például Ljudmila Ulickaja könyveit. Ami az olvasás mellett újabban a kedvenc időtöltésem, az a séta. Szeretem egy padon ülve érezni a természet nyugalmát. Ez mindig kikapcsol, talán azért, mert van benne jó adag isteni derű.
Kácsor Zsolt