Több ütemben nyitnak a Mazsihisz vidéki zsinagógái és imahelyei

2021. Május 14. / 09:02


Több ütemben nyitnak a Mazsihisz vidéki zsinagógái és imahelyei

Szerző: Kácsor Zsolt

Tegnap közöltünk összeállítást a budapesti zsinagógák fokozatos nyitásáról, most pedig a vidéki hitközségekben tervezett nyitási időpontokról adunk körképet. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke örömteli, de nehéz újraindításra  számít a zsinagógákban.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a Mazsihisz-BZSH közös krízismenedzsmentje lehetőséget biztosított a hitközségeknek a zsinagógák megnyitására, hiszen egy pár hetes nyári időszakot leszámítva már tavaly március óta be vagyunk zárva és nem tudjuk közösségben gyakorolni a hitéletet – nyilatkozta kérdésünkre Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Szerinte örömteli, de nehéz visszatérés, nehéz újraindulás lesz, mert lehetnek olyan hívek, akik a napi és heti rutintól elszoktak. „Nem is tudom, hogy a történelmünkben ilyen hosszú, a hitéletet nélkülöző kiesés mikor volt utoljára, úgyhogy most, a nyitáskor nagyon fontos időszak előtt állnak rabbijaink, kántoraink, az elöljárósági tagok, hogy miharamabb visszaszerezzék a hívek a napi és heti rutint” – tette hozzá. Az elnök maga is készül már a zsinagógába, jövő héttől már rendszeresen menni fog. 

szeged.jpgA szegedi zsinagóga (Buk Zsófia fotója)

Milyen ütemben nyitnak országszerte a Mazsihisz zsinagógái? 

tegnapi összeállításunk már előre jelezte, hogy nem egyszerre zajlik majd a nyitás, úgyhogy miképpen a fővárosban, úgy országszerte más és más időpontokról lehet beszámolni. 

A Mazsihisz vidéki hitközségeinek élete szinte mindenütt más és más időpontban zökken vissza a régi kerékvágásba. Eddig egy zsinagógáról tudjuk, hogy mától nyitva lesz, ez a szegedi. Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke elmondta: a járványügyi előírások szigorú betartásával május 14-től nyitnak, a mai péntek esti istentisztelet fél 7-kor kezdődik, holnap délelőtt pedig  9 órakor kezdődik a szertartás.

A második a sorban Pécs, ahol e hét vasárnap délután fél hatkor nyit a nagy Zsinagóga. Goldmann Tamás elnök felhívta a figyelmet arra, hogy szigorúan be fogják tartatni a Mazsihisz-BZSH közös krízismenedzsmentje által meghatározott szabályokat. 

Egyaránt május 21-én, jövő pénteken nyit a székesfehérvári hitközség és a szombathelyi közösség. Neubart István székesfehérvári elnök és Márkus Sándor szombathelyi elnök kiemelte a biztonsági protokoll betartását, utóbbi hozzátette: „nagyon várjuk az újbóli találkozást, még akkor is, ha »csak« I. tentiszteletet tarthatunk, kiddust még nem".

A Nyíregyházi Zsidó Hitközség vezetésétől a következő tájékoztatást kaptuk: „hitközségünk az egészségügyi előírásoknak megfelelően igyekszik eljárni a nyitást illetően. Tekintettel arra, hogy tagjaink túlnyomó többsége 2-3 héttel túl van a második adag vakcina beoltása után, a közösségi imádkozásnak a vezetőség részéről nincs akadálya. Ezek alapján június 4-re tervezzük az első, már a zsinagógában tartott I.tentiszteletünket, melyhez kérni fogjuk a tagság támogatását is".

Mosonmagyaróváron – Ligeti László elnök tájékoztatása szerint – így tervezik az indulást: a mártír megemlékezést június 6-án, délután fél 4-től tartják, a zsinagóga megnyitását pedig június 11-én tervezik.

A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség a közösségi házukat hitélet céljára június 11-én, péntek este nyitja meg, a hosszú ideje tartó bezártság után már nagyon várja a tagság a személyes találkozást – fogalmazott Virágh Judit, a  Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke. Hozzátette: a holokauszt gyászmegemlékezést a vírusos időszak előtt mindig a volt zsinagógában tartották, év elején még úgy tervezték, hogy június 6-án ott jönnek majd össze, de a biztonsági protokollt figyelembe véve a helyszín kizárólag az izraelita temető lesz.

Kaposváron június 27-én, vasárnap tartjuk a mártír megemlékezést, utána több évtizedes hagyományaink szerint „nyári szünet” következik – tudtuk meg Róna László helyi hitközségi vezetőtől. Hozzáfűzte: az első istentisztelet – remélhetőleg már egyszerűbb nyitási protokoll szerint – szeptember 3-án lesz. 

Nagykanizsáról dr. Székely István helyi hitközségi elnöktől az a tájékoztatás érkezett, hogy a hó utolsó vasárnapjára a zsinagógában tervezett mártírmegemlékezésüket elhalasztják. Mint mondta, az imatermüket még nem nyitják meg, erről már egyeztettek a Szertartási Osztállyal is.

Veszprémben – ahol a budai Frankel zsinagóga főrabbija, Verő Tamás szolgál – a Sávuot ünnepségét online tartják meg az ünnep beköszönte előtt. Végleges döntés a nyitásról még nem született meg. 

Kivárnak a nyitással Győrben is, mert a helyi hitközség tagjainak egy része nem kapta még meg a második oltását. Villányi Tibor, a Győri Zsidó Hitközség elnöke megkeresésünkre azt mondta: „valamennyien nagyon várjuk a személyes találkozást és azt, hogy imatermünkben tarthassuk meg I.tentiszteleteinket. Vezetőségünk azt a döntést hozta, hogy az újranyitással megvárjuk tagjaink védettségének kialakulását, mert a biztonság az elsődleges szempont". Mint mondta, a teljes védettség kialakulásig valamennyi I.tentiszteletüket továbbra is online térben tartják Totha Péter Joel főrabbi vezetésével.

Összeállításunkban csak a főbb nyitási lehetőségeket ismertettük! Arra kérjük hittestvéreinket, hogy a saját körzetükkel kapcsolatos nyitási információkért keressék a rabbikat és a hitközségi elnököket.

* * * 

A MAZSIHISZ-BZSH KÖZÖS KRÍZISMENEDZSMENTJÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA A HITÉLET GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

KOLLEKTÍV VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK 

Minden körzetnek ki kell jelölni az egészségügyi biztonsági megbízottat, és személyéről a körzet elnöke tájékoztatja a Krízis Menedzsment vezetését. A kijelölt biztonsági megbízott felel az alábbi protokoll betartatásáért, kapcsolatot tart a krízis menedzsment központtal, jogosult a beléptetés jogát gyakorolni, aminek során egy ellenőrző lista szerint kérdezi a belépőket. A megbízott számára FFP2 maszk viselése kötelező a hitéleti tevékenységek során.

A hitélet gyakorlásában résztvevők a belépéssel elfogadják az egészségügyi biztonsági előírásokat, és azokat magukra nézve is kötelezően is betartják.

Az imákon legfeljebb annyian vehetnek részt, ahányan biztonságosan leültethetőek a védőtávolságok figyelembevételével (jellemzően az összes rendszeresen használt ülőhely egynegyede). A nem használható padokat/székeket meg kell jelölni, biztosítva így a kellő védőtávolságot.

Az előbbi pontban meghatározott létszám megtartása érdekében az imákon történő részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztráció során meg kell adni, hogy ki, hol, mikor szeretne imádkozni, valamint be kell mutatnia az oltottságot igazoló dokumentumát (a zsinagógába belépni a második oltás után 2 héttel lehetséges). A fenti pontok a 16 éven aluliakat nem érintik.

A hitélet gyakorlásában résztvevők számára hozzáférhető helyen (bejárat mellett) ki kell függeszteni a legfontosabb egészségügyi biztonsági előírásokat összefoglaló jelen dokumentumot, valamint ezt a körzeti hírlevélben is csatolni kell.

Minden hitéleti rendezvény során, az imát követően fertőtleníteni kell minden olyan felületet, ami érintett az ima alatt (pl.: tóraszekrény, tóraolvasó emelvény, padok, kilincsek, kapcsolók, mellékhelyiségek). Javasoljuk, hogy a heti nagytakarítás során legyen elvégezve az általános felület fertőtlenítés is.

Javasoljuk, hogy az imára érkezők kerüljék a közösségi közlekedést, ebben segítsék egymást a közösség tagjai.

Az épületben munkát végző személyzet (karbantartók, takarítók stb.) számára maszk és gumikesztyű viselése kötelező. A takarítás során használt fertőtlenítő szerek szerepeljenek az Országos Gyógyszerészeti Intézet által javasolt listán. A takarításról készüljön jegyzőkönyv, ami tartalmazza a felhasznált takarító szerek típusát, a személyzet nevét és a takarítás időpontját.

A jelenlegi ismereteink szerint, és technikai nehézségek miatt az imákat követően nem lehet közös étkezéseket tartani, így javasoljuk, hogy a borra történő áldást követően a közösség tagjai otthon folytassák kiddust. 

EGYÉNI VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK 

A hitélet gyakorlásában részt vevők számára biztosítani kell a belépési helyeken a kézfertőtlenítő használatát. Belépni és bent tartózkodni csak maszkban lehet (legalább FFP2 maszk). Az ima alatt csak saját tálit, imakönyv, tfilin és kipa használható.

Mindvégig ügyelni kell a megfelelő távolság tartására, a padokban és bimán úgy kell elhelyezkedni, hogy kellő szabad távolság legyen (legalább másfél méter). Kerülni kell a mezüze, tóra, tóramutató érintését, aki kezeli a tórát rendszeresen fertőtlenítse a kezét.

Amennyiben a közösség tagja a hitélet gyakorlását követően 14 napon belül Covid19 tüneteket produkál, tájékoztassa az egészségügyi biztonsági megbízottat és a közösség vezetőjét.

A hitélet gyakorlásában nem javasoljuk a fokozottan érzékeny csoportok tagjainak (krónikus betegek, legyengült immunrendszerű személyek) részvételét. Valamint felhívjuk a figyelmet, hogy a gyerekek esetében a fenti előírások alkalmazásának ellenőrzése különös fegyelmet igényel.

Minden hitéleti rendezvényen résztvevő személyről jelenléti ívet kell vezetni (akár sorszámok vagy monogramok is használhatóak) a kontaktusok visszakereshetősége okán.

(Címlapképen a pécsi zsinagóga. Fotó: Kácsor Zsolt)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Irán több tucat drónt indított Izrael ellen
Zsidó világ
Darvas főrabbi: Hol lakik bennünk a Jóisten?