Nem ismerni az én-t: Isten hívása az éjszaka csendjében – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 15 óra 41 perckor köszönt be, a királynő holnap este 16 óra 49 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Vájécé (Mózes 1. 28:10-32:3.) hetiszakaszt olvassuk. Békés szombatot minden kedves hittestvérünknek!

Jákob elveszítette az otthon érzelmi és anyagi biztonságát, életében először magányos és nincstelen. Egyedül alszik el a szabad ég alatt, vidékek, életszakaszok, világok határán. A bizonytalanság éjszakájában, az ismeretlen csöndjében mutatkozik meg számára Isten. Először. Ezen a helyen van az Örökkévaló „és én nem tudtam”. Mit nem tudott Jákob a hászid tanítások szerint?

Jákob, amikor felébred látomásos álmából, leszögezi, éberen is, hogy ezen a helyen van az Örökkévaló, és én nem tudtam. Ahogy magyarul, úgy a héber eredetiben sem kell az „én”, a nem tudtam elég, a személyjel jelzi, ki nem tudta. Ebből indulhatnak ki azok a magyarázatok, amelyek úgy fordítják Jákob mondatát, amely Isten jelenlétét fürkészi megindultan, hogy az én-t nem tudtam, nem ismertem az én-t.

Jákob most kezd el ismerkedni önmagával, azzal, ki ő a szülei nélkül, anyja óvó, kivételező szeretete nélkül, védelem és biztonság nélkül, hajléktalanul, az ismeretlen jövőbe tartva, egyedül a sötét éjszakában. Az, akire rátalál, az az énje, akit nem ismert még eddig. Aki képes lesz egyedül elmozdítani a követ a kút szájáról, hogy Ráhel itatni tudjon, erős, felnőtt, szerelmes férfivé lenni kijőve édesanyja szoknyája mögül, aki képes lesz helytállni a minden hájjal megkent csaló Lábánnal szemben, aki elboldogul és felelősséget vállal másokért, vigyáz rájuk.

Azért, mert képes ezen az éjszakán önmagára találni, a csöndben meghallani Istent. Az önismeret a Tóra szerint Isten hangjának meghallása, aki önmagunkhoz, a saját feladatunkhoz szólít minket, ahogy Ábrahámot is hívta, leh lehá, menj menvén, és/vagy menj önmagadhoz. Ha eddig nem ismerted az én-t, valódi önmagad, most meg fogod ismerni. Ez az egyik lehetőség.

A másik pedig az és az ellentét csak látszólagos, hogy Jákob akkor hallja Istent, amikor a magány és a kifosztottság, az, hogy édesanyja nem ajnározza többé, hogy úgymond nem körülötte forog a világ, segít nem önmagára gondolnia, ráeszmélnie a megnyíló világ ijesztő nagyságában és saját jelentéktelenségében a végtelenre. Segített, hogy nem ismerte az Én-t, az egót, megpillantania Istent. A hajléktalanságban, a szabad ég alatt Isten házát, ugyanis így nevezi el a helyet, Bét Él, Isten háza, Isten otthona.

Amikor megismerte azt az ént, amelyet addig nem ismert, önmagát, mint lehetőséget, az életét, mint esélyt és feladatot, célt, amelyet meg kell keresnie, nem ismerte többé az ént egoként, amelynek legfőbb célja csak önmaga. Jákob hosszú és nehéz élete ennek a magasabb én-keresésnek a jegyében telik, és ez teszi őt Izráellé, Izráel közösségének alapító atyjává, az ígéret örökösévé. És egy következő magányos éjszakán, immár hazafelé tartva majd, újra szembenéz Istennel és önmagával, szembenéz ezt követően Ézsauval és átadja, visszaadja az ellopott áldást, beismeri és jóváteszi, amit vétett, elrendezi mindazt, amit most maga mögött hagy, ami elől menekül. Azon az éjszakán válik Izraellé, Izrael népének alapítójává. Ezek az éjszakák és látomások keretezik elveszéseit, újjászületéseit és ezek révén valódi önmagává válását.

Békés ünnepet kívánunk!

Vári György írása