Boldogan hibázni – önismeret és őszinteség, Jó szombatot!

2021. Március 19. / 11:37


Boldogan hibázni – önismeret és őszinteség, Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink, a Szombat szent ünnepe ma 17 óra 36 perckor köszönt be hozzánk, a Királynő holnap este 18 óra 42 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. Ezen a héten a Vájikrá (Mózes 3. 1:1–5:26.) hetiszakaszt olvassuk a Tórából. Mindenkinek jó Szombatot kívánunk!

Aki képtelen elviselni a hibázás lehetőségét, nem hagy megtörténni semmit, folyamatos önvád gyötri azért, mert él, és közben annyira keresi a biztonságot, hogy cserébe nem is akar élni.

A szándéktalan törvénysértésért, a hibázásért bemutatott vétekáldozatok típusainak felsorolásakor ismétlődően azt olvassuk a hetiszakasz szövegében, hogy „ha” ez és ez hibát követ el, ilyen és amolyan módon kell vétekáldozatot bemutatnia. Amikor viszont a közösség vezetőjéről, a násziról beszél, nem azt mondja, „ha”, hanem hogy „amikor” hibázik majd, akkor kell így és amúgy eljárnia.

Vagyis a vezetők mindenképpen hibáznak, talán azért, mert folyamatosan dönteniük kell, és soha nem lehetnek minden információ birtokában, soha nem tudják teljesen belátni döntéseik minden hosszútávú következményét, mert a világ nagy és összetett, mi meg időben és képességekben egyaránt végtelenül korlátozottak vagyunk. Vagy talán azért, mert a vezető gyakran mégis elhiszi magáról, hogy akinek hivatalt adott az Isten, annak észt is adott hozzá, hogy ő egyedül mindenre képes, népének egyedül hivatott őrzője, atyja, fénysugara és lángoszlopa. Vagy mert túl nagy lelkiismereti nyomás folyvást felelősséget vállalni mások életéért. Mindenesetre nem „ha”, hanem „amikor”.

Ezzel végül is együtt lehetne élni, a legtöbbünk nem „nászi” (vezető, így nevezik például a mai Izrael köztársasági elnökét is) és igazán senkit sem köteleznek rá. De vezetőnek lenni végső soron azt jelenti, aszimmetrikus viszonyban lenni másokkal és a kapcsolatok jelentős része szükségszerűen ilyen, mindannyian ilyen kapcsolatok hálójában élünk, és ezek minden további nélkül lehetnek mély szeretetkapcsolatok is, mondjuk, a szülő és a gyerek között, de még a legkiegyensúlyozottabb szerelmek sem lehetnek egészen mentesek az apróbb hatalmi játszmáktól. Bizonyos helyzetekben mindannyian „nászik” vagyunk és vállalnunk kell az ezzel járó felelősséget. Azt, hogy elkerülhetetlenül hibázunk majd, többször, rendszeresen.

Aki nem képes hibázni, nem engedi megtörténni a dolgokat, mert mi van, ha baj lesz. Lesz baj. Aki nem mer nem-tökéletes lenni, indokolatlan bűntudat gyötri majd folyton azért, amiért esendő, vagyis a meghaladhatatlan condition humaine, az emberi állapot miatt, azért, mert teremtmény. Ennek a perfekcionista szorongásnak a legjobb ellenszere az önirónia, az a fajta önirónia, amely megtanít bennünket, ha nem is könnyű, mégis, élni.

Ennek az öniróniának az adománya a hibák és mulasztások fel és beismerése, elfogadásuk és jóvátételük, mert egészen sohasem, de valamennyire mindig korrigálhatóak. Vagyis a vétekáldozat.

Az áldott emlékű Sir Jonathan Sacks a Templom elupsztulása utáni első rabbinemzedékek nagy nevelőjét, rabbi Johánán ben Zákkájt idézi, aki rámutat, hogy a „nászik”, a vezetők hibájáról szóló mondatban, az „amikor” szó, vagyis az áser kettős jelentésű, „homonímia”: egyszerre jelenti azt itt, hogy amikor és így mondjuk a „boldog” melléknévhez is kapcsolható a jelentése. Boldog az a nemzedék, tanítja a Tóra-i helyből kiindulva, aki képes vétekáldozatot bemutatni, beismerni és jóvátenni próbálni vétkeit. Boldog az az ember, aki képes önmagán nevetve együttélni a hibázás bizonyosságával, miközben vállalja érte a szintén elkerülhetetlen felelősséget.

Jó szombatot kívánunk!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek