Testvéreink
életét esztelen erőszak oltotta ki, mielőtt beteljesíthették volna álmaikat,
kibontakoztathatták volna tehetségüket, felnevelhették volna gyermekeiket vagy
láthatták volna felcseperedni unokáikat – fogalmazott Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi
Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke azon a megemlékezésen, amelyet
a Mazsihisz, Izrael Állam nagykövetsége és a a MERKAZ Izraeli Kulturális Intézet szervezett hétfőn a Dohány utcai
zsinagógában a tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadás első
évfordulója alkalmából.
A megemlékezés a Hamsa zenekara előadásában a magyar és az izraeli himnusz eléneklésével kezdődött. Ezután egy gyertya meggyújtásával és egy perc néma csenddel emlékeztünk meg a civil és katonai áldozatokról és túszokról.
Az
alábbiakban dr. Grósz Andornak, a Mazsihisz elnökének az eseményen elhangzott
beszédét közöljük.
Kedves hittestvéreim, tisztelt emlékezők,
hölgyeim és uraim!
„Az Örökkévaló közel van a megtört
szívűekhez, és megsegíti a lélekben megtiportakat” – mondja a
zsoltárok szerzője, és most úgy érzem, mintha ezek az ősi sorok éppen nekünk,
éppen erre a mai alkalomra íródtak volna.
Hiszen
megtört szívvel, lélekben megtiporva gyűltünk ma össze, hogy emlékezzünk
ártatlan testvéreinkre, akiknek az életét idő előtt kioltotta a terror. Akiknek
álmait, reményeit és jövőjét brutálisan elvették a terrorista gyilkosok azon a
tragikus szombati napon.
A zsidó
hagyomány, a Tanach bölcsessége ősidők óta utat mutat és erőt ad nekünk a
megpróbáltatások idején, a mi fájdalmunk azonban mégis mérhetetlen. Habár
tudván tudjuk, hogy az Örökkévaló velünk van a fájdalomban, mégis szívtépő visszagondolni
arra a feketénél is feketébb napra, amikor az Izraelt ért támadás
bekövetkezett. Testvéreink életét esztelen erőszak oltotta ki, mielőtt
beteljesíthették volna álmaikat, kibontakoztathatták volna tehetségüket,
felnevelhették volna gyermekeiket vagy láthatták volna felcseperedni unokáikat.
Miért,
miért történhetett meg mindez?
Ez a
kérdés tolul fel minden emberben, én azonban most arra szeretném felhívni a
figyelmet, hogy a történtekkel kapcsolatban ne csak a MIÉRT-eket keressük.
Hiszen MIÉRT-re adott magyarázat – legyen bármilyen kielégítő is – önmagában
nem jelent vigaszt.
A
magyarázatok keresése helyett én azt javaslom: a halálra válaszoljunk élettel,
és teljesítsük be mindazt, ami nekik, október hetedike halottainak nem adatott
meg.
Ha a
gyilkosok elrabolták tőlük az álmaikat, a reményeiket és a jövőjüket, akkor
nekünk erre egyetlen válaszunk lehet: helyettük is álljunk helyt együttes
erővel!
Mutassuk
meg együtt a saját egyéni életünkben és a közös zsidó világunkban, hogy
összefogva, vállt a vállnak vetve meg tudjuk valósítani mindazt, ami nekik, a
meggyilkoltaknak nem adatott meg. Egy szív, egy nép vagyunk. Valósítsuk meg hát
az ő álmaikat, ha ők már nem tehetik meg. Megkettőzött erővel gazdagítsuk
tetteinkkel az emberi világot, mutassuk meg a gyilkosoknak és az egész
világnak, hogy az emberi gonoszság soha nem írhatja felül az isteni akaratot.
És hívjuk ehhez segítségül Jeremiás prófétát, aki e szavakkal biztatja népünket: „Így szól az Örökkévaló: én tudom, hogy milyen terveim vannak veletek: a békesség tervei, és nem a romlásé, hogy reményteljes jövőt adjak nektek”.
Kedves
barátaim,
ha a Világ Királyának az a terve, hogy reményteljes jövőt adjon a
vele szövetségre lépett népnek, akkor bizony nem hátrálhatunk meg a kihívások
elől. Legyen erőnk folytatni, amit a megölt fiatal életek elkezdtek! Töltsük
meg jelenünk napjait az ő gazdag reményeikkel egy olyan zsidó jövő érdekében,
ahol ők, a meggyilkoltak is édes otthonra találnának!
És minden
fájdalmunk ellenére legyen erőnk magasztalni az Örökkévaló teremtett világát!
Ez a legkevesebb, amit megtehetünk halottainkért.
Kedves barátaim!
Ha most
körbenézek ebben a zsinagógában, akkor sok-sok közeli és még közelibb ismerőst
látok. Köszönöm nektek, hogy eljöttetek. Köszönöm, hogy együtt vagyunk, hiszen
csak a közösség ereje segít minket talpra állni. Együtt sírunk, együtt
emlékezünk, együtt keressük a reményt. A zsidó közösség évezredek óta összetart
a megpróbáltatások idején, és ez az összetartás ma is erőt ad nekünk.
Gondoljunk
arra, hogy Izrael győzelmes seregei bosszút álltak a gyilkosokon, és ezekben a
napokban, órákban és percekben is harcolnak értünk, a Zsidó Államért, az
egyetemes zsidóságért.
Így hát
engedjék meg, hogy beszédemet azokkal a sorokkal zárjam, amelyeket a Teremtőhöz
fohászkodva rendszeresen elmondunk imáinkban:
Kérjük az Örökkévalót, hogy áldja meg Izrael Államát, megváltásunk első lépését, oltalmazza kegyelme szárnyai alatt és terítse ki fölötte békéje sátrát! Erősítse meg szent földünk védelmezőinek kezét, mentse meg őket! Istenünk, díszítsd fel őket a győzelem koronájával!
Köszönöm,
hogy meghallgattak!
A hosszú nap közeledtével kívánom, hogy legyetek mind
beírva az élet könyvébe.
Am Israel chai!
//
A megemlékezésről hamarosan részletes írást közlünk. Köszönjük, hogy velünk emlékeztek!