Ma 10 éve halt meg Schweitzer József országos főrabbi

Nemzedékek tanára, példaképe, rabbija, segítője, tanítója volt. Ma tíz éve, 2015. február 5-én halt meg Schweitzer József országos főrabbi, Széchenyi-díjas tudós, vallástörténész, egyetemi tanár, aki 92 évesen hagyott itt minket, ám szellemi öröksége örökké velünk marad. Legyen áldott az emléke!

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) kibővített doktori tanácsi ülést tartott a Mazsihisz-székház dísztermében 2012. október 14-én abból az alkalomból, hogy dr. Schweitzer Józsefnek az OR-ZSE (az egyetem történetében először) díszdoktori címet adományozott a vallási, rabbinikus, pedagógiai tudományos és közéleti munkássága elismeréséül. Az ünnepélyes tanácsülésen többek között dr. Schőner Alfréd főrabbi méltatta Schweitzer Józsefet. A főrabbi halálának 10. évfordulója alkalmából Schőner professzor laudációjának egy részletét közöljük (a laudáció teljes terjedelmében ITT olvasható).

A PEDAGÓGUS
1962-őt írtunk, s az akkori Budapesti Izraelita Hitközség zsidó gimnáziumának elsős tanulóiként ámulattal figyeltük a korszak kiváló rabbijának, dr. Geyer Artúrnak vallástan óráit. Egyik előadása elmaradt, és osztályfőnökünk a szomszédos épület, a Rabbiképző II. emeletének központi tantermébe irányított. Szavait idézem: 

„Hallgassátok meg Schweitzer József főrabbit, aki nektek is megtaníthatja megérteni a zsidó történelmet, összefüggésében keresni és megtalálni a világot." 

Öt évtizede történt mindez. Későbbi tanítványaként az azt követő évtizedekben értettem meg igazán, hogy miért adta Schweitzer József 1947. június 9-én megtartott rabbiavatásán elhangzott beszédének azt a lírai címet: Szolgák lettünk ma… 

Tanította és magyarázta, hogy mi az istenhit lényege. A szolgálat lényege:  "…új eget feszíteni az ember feje fölé. Visszaadni a zsidó embernek az Istent, aki elveszett sokak számára. Nem az Isten, nem is az ember, de a roppant idők hibájából. Megbékíteni, kibékíteni vergődő lelkeket. Megmutatni nékik az Isten ihlette lelkekből sarjadó gyümölcsöket, zsidó írást, zsidó szellemet." (Szolgák lettünk ma…, in: az Országos Rabbiképző Intézet Hallgatóinak Ünnepi Kiadványa. II. Avatás ünnepe, Bp., 1947. p. 12) 

A SZÓNOK
A '80-as évek közepétől magyar rabbik újból látogathattak (utazhattak) Izraelbe. Addig tilos volt számunkra. Magyarországon egykoron meggyalázott, sérült tóratekercseket helyeztünk el Jeruzsálemben, az Olajfák hegyének barlangjaiban, ahol ma is alusszák a genizák örök álmát. Izrael állam vezetőivel találkozhattunk, konferenciákon vehettünk részt, és sok helyen ismét felcsendült a tanítás magyar neológ rabbik ajkáról. 

Ereci tartózkodásaink egyik csúcsa volt a jeruzsálemi Nagy Zsinagógában, a legszentebb város legreprezentatívabb templomában a közös ima, és a schweitzeri szombat délelőtti prédikáció. Felemelő és megismételhetetlen történelmi pillanat. Magyar neológ rabbi a jeruzsálemi központi zsinagóga szószékén! 

Az elhangzott homília mintegy fertály órája alatt a bibliai retorika magas iskolájának, a hagyományhű, a klasszikus és a modern interpretációs irodalom összekapcsolódásának lehet részese a hívő lélek. A tórai textus és az örök etikai elveket megfogalmazó rabbinikus beszéd harmóniájának lehetett tanúja a mintegy 1400 hallgató. Gyönyörű, klasszikus bibliai nyelven elmondott drásája lenyűgözte a közösséget...