Grósz Andor: Az emberi gonoszság soha nem írhatja felül az isteni akaratot

2024. Október 14. / 08:55


Grósz Andor: Az emberi gonoszság soha nem írhatja felül az isteni akaratot

A 2023. október 7-i terrortámadás áldozatainak, köztük külön a 25 éves May Naim emlékére állítottak emléktáblát Szentendrén a Szántó Emlék- és Zsidó Imaházban. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Szentendrei Zsidó Hitközség közös rendezvényére eljött a brutális tömeggyilkosság áldozatául esett lány édesanyja és nagyapja is. A megemlékezésen mások mellett jelen volt Jákov Hadas-Handelsman Izrael állam magyarországi nagykövete is.  

Tavaly október 7-én a Gáza határvonal közeli települések mellett a Supernova Sukkot Gathering elnevezésű fesztivál résztvevőire is rátörtek a Hamász-terroristái. A terrortámadás során összesen 364 embert mészároltak le, közük May Naimot, akinek feldarabolt, meggyalázott holttestét édesanyjának kellett azonosítani. A családhoz régi és mély barátság fűzi Szántó Andrást, a Szentendrei Hitközség elnökét, aki most ezzel az emléktábla avatással kívánt örök emléket állítani a lánynak és az összes áldozatnak.

szentendre-4.jpg

A címben idézett mondat a Mazsihisz elnökének, Dr. Grósz Andornak a beszédében hangzott el. 

Az alábbiakban az elnök beszédéből idézünk:

szentendre-5.jpg

Egy éve próbáljuk feldolgozni a veszteséget, a szüleik szeme láttára meggyilkolt csecsemők halálát, a nők megbecstelenítését, az aggastyánok lemészárolását. Egy éve borították lángba a közel-keletet az elvetemült gonosztevők, ezrek halálát, százezrek szenvedését okozva. Gyilkos dühvel estek neki a civileknek, a fiataloknak és azidőseknek, katona lányoknak és fiúknak. Megtört szívű szülőket hagytak maguk után…. Habár tudván tudjuk, hogy az örökkévaló velünk van a megpróbáltatásainkban, mégis szívet tépő visszagondolni arra a feketénél is feketébb napra, amikor az Izraelt ért támadás bekövetkezett. Testvéreink életét esztelen erőszak oltotta ki, mielőtt beteljesíthették volna álmaikat, kibontakoztathatták, volna tehetségüket, felnevelték volna gyermekeiket, vagy láthatták volna felcseperedni unokáikat. Miért? Miért történhetett meg mindez? Ez a kérdés tódul fel minden emberben.

A megemlékezés zárásaként Anat Sharf Maim, a meggyilkolt lány édesanyja megrendítő vallomását hallhattuk:

„Régen a jövőbe tekintettem, és mindenféle dolgokat terveztem el, hogy miket fogunk majd csinálni, hogyan fogunk majd együtt élni. De október 7-e óta a múltban élek. Hogy mennyi időt nem töltöttünk együtt, milyen régen nem láttalak, milyen régen nem vitatkoztunk már…. És arra gondolok, hogy hozzám szólsz, hogy apa, anya!, várjatok! Nyugodjatok meg, és lépjetek tovább, folytassátok tovább az életeteket, építsetek a jövőt, építsétek a jövőtöket nélkülem!

szentendre-1.jpg

A megrendítő szavak után dr. Verő Tamás főrabbi mondott imát, majd Gerendás Péter zeneszerző, előadóművész tolmácsolásában hallhattuk a hatikávát, az izraeli himnuszt, a végén pedig a Sabbathsong Klezmer Band az október 7.-i terrortámadás évfordulójára készült nagyzenekari művét vetítették!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek