Bárhol, bármikor megtörténhet: 85 éve történt a Kristályéjszaka

Nyolcvanöt éve, 1938. november 9-én éjszaka kezdődött meg Németországban a zsidók nyílt üldözése, a nemzetiszocialista vezénylettel szervezett pogrom a Kristályéjszaka elnevezést a betört kirakatokból szertehulló üvegszilánkokról kapta. Az 1938. november 9-én és 10-én lezajlott pogromoknak legalább 91 zsidó származású német állampolgár esett áldozatul, illetve több mint 7000 zsidó tulajdonú bolt és közel 200 zsinagóga súlyosan károkat szenvedett.

Azok a napok tették világossá a német zsidóság számára, hogy ők többé nem számítanak embernek, bármi megtörténhet velük. Figyeljünk oda, mikor lobbannak fel újra ezek a fények.

Az égő zsidó otthonok, boltok, a gyülekezés házainak, a zsinagógáknak a tüze, amelyet a szomszédaid gyújtottak fel, akik pár éve még kölcsönkérték Tőled a poharakat egy nagyobb vendégséghez, akikkel a gyerekekről beszéltetek a sarkon, akiket a saját biztonságos környezetednek tudtál. A tűzoltók kivonulnak és végignézik. Ők többé nem Téged szolgálnak. Téged nem szolgálnak többé. Te nem vagy már állampolgár, nem vagy már szomszéd, nem vagy már ember. Nem létezel azoknak, akik között felnőttél, akik között leélted az életedet, akik a gyerekeid barátai voltak az iskolában.

A Kristályéjszaka ezt jelentette, nem csak bezúzott ablakokat, kifosztott boltokat, megalázott, megvert, meggyilkolt társaid esetét. A világba vetett bizalom elvesztését jelentette. A haza, a szülőföld, a szomszédok, a világuk elvesztését jelentette annak a német zsidóságnak, amelyik 200 éven át élt szimbiózisban Európa első számú kultúrnépével, amelyik Heinét, Börnét, Einsteint, Freudot, Kafkát adta az egyetemes emberiségnek. Egy történet végét, amely arról szólt, hogy a nemzet nem más, mint kultúra, beszélgetés, amely egyesít majd minden embert, ahogy Schiller Örömódája ígérte. Annak a Németországnak a végét, amelyik erre a hagyományra épült. Az életük vége előtt az életük értelmének a végét. Akitől elveszed a hazáját, a szomszédait, annak a tudatát, hogy itthon van a világban, azt, még ha nem pusztítod is el azonmód, halálra ítélted.

Azon a napon, 85 éve, hosszú évekkel a Wannsee-i konferencia előtt, amely üzembe helyezte a zsidókérdés végső megoldását, a német zsidóság története örökre véget ért. Azok a fények, amelyek visszatükröződtek a betört kirakatok utcán heverő üvegcserepein, elhamvasztottak 200 évet a zsidóság történetéből, amely csak a spanyol aranykorhoz volt mérhető. Azok a fények bevilágították a hazugságok legmélyét, a német szülőföld iránti hűség illúzióit. A magyar zsidóknak, akik szintén nem akartak semmit észrevenni az utolsó pillanatokig, volt még pár évük félrenézni, de az ő sorsuk is megpecsételődött.

Nem spontán, hanem szervezett pogrom volt, de megmutatta, hogy a civilizáció, a felvilágosodás „nyugaton” sem vett végleges diadalt az ösztönök tombolása felett, bármikor elszabadulhatnak. Megmutatta az embert tehetetlennek, kiszolgáltatottnak, világavesztettnek, aki „bárhol, bármikor lelőhető”, ahogy Kertész Imre mondta. Ez volt a 20. század első nagy tanulsága. A másik pedig arról az emberről szólt, aki ezt megteszi, a pogromlovagok világáról az európai kultúra szívében, arról, hogy gyilkolni és pusztítani állam és világrenddé válhat bármikor újra.

Aztán a holokauszt után nem változott semmi.

A ’90-es években Európa szívében zajlottak úgy etnikai tisztogatások Jugoszláviában, mintha senki nem tanult volna semmit a holokausztból. Mert senki nem tanult semmit. Bármelyikünk, bárhol, bármikor lelőhető. A Kristályéjszaka bármikor és bárkivel megismétlődhet és meg is ismétlődik időről-időre, a pittsburghi zsinagógában, az Egyiptomban meggyilkolt keresztényekkel, a Burmából tömeggyilkosság és erőszak révén elűzött rohingya moszlimokkal. Manapság Európa szerte.

Október 7-én a Hamász terrorszervezet brutális kegyetlenséggel megtámadta Izraelt. A támadásnak több mint 1400 halálos áldozata van több ezren megsebesültek, és mintegy 240 embert, csecsemőket, kisgyerekeket, nőket és időseket is a Gázai övezetbe hurcoltak az országba betörő iszlamista fegyveresek. A kegyetlen támadás után világszerte antiszemita támadások, pogrom-szerű palesztin-párti tüntetések vannak. Szerte a világban zsinagógákat, zsidó temetőket rongálnak meg, zsidó embereket érnek antiszemita támadások. 

A holokauszt nem ért véget, nem is ér soha véget majd, amíg zajlik a világtörténelem, amíg el nem jön a Messiás. De van mód rá, hogy vigyázzunk, amennyire lehet, egymásra. Figyeljünk oda, mit beszélünk. Zsidókról, cigányokról, moszlimokról. Ne engedjük, hogy bárkit a szavaink megfosszanak az emberségétől. Mert aki elveszti a méltóságát és a világba vetett hitét, azt halálra ítéltük. A Holokauszt, noha fizikailag még csak évek múlva teljesedett be, legkésőbb a Kristályéjszakán kezdődött.

Emlékezzünk most erre a késő őszi éjszakára, arra, hogy milyen mélységekbe világított a fénye, ne fordítsuk el a fejünket, tanuljunk belőle és emlékezzünk a jövő érdekében. Hogy legyen egyszer már tényleg vége.

Legyen áldott mártírjaink emléke.