Mai születésnapos: Kishonti Ildikó

2016. Április 26. / 14:55


Mai születésnapos: Kishonti Ildikó

Ő lehetett volna – ha kicsit több figyelmet kap – a magyar Barbra Streisand. Önmagát alakító díva és primadonna – Kis Honthy – volt, de jóval több is ennél: alázatos és fegyelmezett, nagy színésznő, Szabó István és Sándor Pál kedvence, aki von haus aus tartozott és kötődött a hitközséghez egész életében, a legutolsó pillanatig.


Rémlik a jelenet, amikor Szerencsés Dániel és társai megérkeznek a határra 1956 végén, hogy még egyszer szembenézzenek egymással, eddigi és ezutáni életük romjaival és esélyeivel, mindazzal, amitől talán igen és azzal is, amitől nem lehet szabadulni? Amikor Törőcsik, Bodrogi, Garas, Kern, Rudolf Péter közé megérkezik az Énekesnő, a határokon átkísérő, lélekvezető dizőz és felteszi a kérdést, hogy „mit viszünk az útra, kapitány uram”? És akkor ki-ki beszámol neki, Kishonti Ildikónak és magának és nekünk és belebben halkan és mégis súlyosan a vászonra a magyar történelem és a filmtörténet. Kishonti antréja megemeli és beteljesíti a filmet. Mindent eldöntő kis szerep az egyik legszebb és – annak ellenére, hogy a rendszerváltás előtt készült – legigazabb ’56-os filmben.

Ilyen kisebb szerepekkel emeli meg Szabó István és Sándor Pál nagy filmjeit (Bizalom, Mephisto, Régi idők focija stb), ilyen játékosan szívfacsaró nagy musical-alakításaiban is, elég csak a Macskákra utalni. Nem kapott túl sok, bizonyosan nem kapott elég lehetőséget, de még a villanásokból is kihozott mindent és nem, nem önmagát, hanem a lényeget mutatta meg. Imádott önállóan fellépni, saját esteken, tényleg ő volt a kis Honthy és nagyszerűen is csinálta, de annyiban mégsem volt igazán díva, hogy nem tündökölni akart, hanem dolgozni, játszani.

Tudták, hogy majdnem szerepelt a Jentlben? Hogy Barbra Streisand megkereste itt Pesten őt, a józsefvárosi handlé kislányát? Úgy volt, hogy a szereplő, akit ráosztottak volna, sokat énekel majd a filmben és lett volna egy duettje is Streisand-dal.

„De sajnos a magyarok emeltek az eredetileg kialkudott összegen, erre Streisand – aki egyben a film producere is volt – úgy döntött, máshol forgat. Így ez a lehetőség elúszott, viszont az a bizonyos duett kimaradt a moziból”- mesélte visszatekintve. Vajon mennyire lenne-lett volna más az a világ, ahol Kishonti Ildikó és Barbra Streisand duettet énekeltek volna? Ha feltűnnek együtt a Kádár-étteremben sóletet és málnaszörpöt fogyasztani?

Az utolsó években széles nyilvánosság előtt a Megatánc zsűrijében szerepelt, tudta, hogy szerep, amit csinál és azt is tökéletesen hozta. Temperamentumos, dinamikus, ismerői szerint nehéz ember volt, de a betegségét szemérmes méltósággal viselte.

Melitta dalával búcsúzott az Egy szerelem három éjszakája című musicalből: Isten hozzád Budapest, te édes. Egy bűnnel teli világ fájdalmasan szép hattyúdalával. Ezzel búcsúzunk most mi is Tőle. Ma lenne 69 éves. Mindössze 62 volt, amikor a Szeretetkórházban meghalt.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Gyász: Ma reggel elhunyt Ferenc pápa
2025. Április 21. / 11:12

Gyász: Ma reggel elhunyt Ferenc pápa

Zsidó világ
Megkezdődött az ómerszámlálás – ma van a második napja
Mazsihisz hírek
Folyamatosan zajlik a vidéki zsidó temetőink rendbetétele