Lezárult a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projekt

2022. Március 31. / 21:05


Lezárult a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projekt

széchenyi-2020-logó-cikkbe.jpg

A projekt keretében egy öt állomásos, Miskolcot, Sátoraljaújhelyt, Nyírtasst, Nagykállót és Makót érintő zarándokút készült el. Az 1,4 milliárd forintos EU-s forrásból, kormányzati támogatással megvalósult beruházás azzal a céllal jött létre, hogy olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatásokat teremtsen az érintett településeken, amelyek megőrzik és bemutatják a kelet-magyarországi régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A projektgazda a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) volt.

„Magyarország Kormánya értékként tekinti és megbecsüli országunk különböző vallási hagyományait. Együttműködésünk célja az, hogy közösen őrizzük, gyarapítsuk és adjuk tovább szellemi, lelki, anyagi és építészeti örökségünket és értékeinket, amelyeket mi, Európa közepén egykor közösen hoztunk létre. A Magyar Zsidó Örökség Útja program is ezt kívánja szolgálni: a vallásgyakorlás értő elősegítését, a zsidó kulturális örökség megőrzését, bemutatását, ugyanakkor turisztikai szempontból is hosszú távú, jövedelmező attrakció létrehozását” – emelte ki dr. Latorcai Csaba, az EMMI közigazgatási államtitkára a projekt sátoraljaújhelyi helyszínének átadásán.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke hozzátette: „A projekt szervesen kapcsolódik a közelmúltban megalakult Nemzeti Vallásturizmus Tanács céljaihoz. Az érintett települések eddig is vonzották az idelátogató ortodox zarándokokat, azonban a beruházásoknak köszönhetően ez új perspektívát nyithat szélesebb kör számára, továbbá az európai színvonalú fogadó körülmények a zsidó közösség és az ország jó hírét is szolgálják.”

A zarándokút első állomása Miskolc, ahol többek között egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpont, került kialakításra a beruházás keretei között. 

sátoraljaujhely-cikkbe.jpg

A második állomás Sátoraljaújhely, ahová évente ezrek látogatnak el a csodarabbi, Teitelbaum Mózes sírjához. A projektnek köszönhetően immár egy 75 férőhelyes, imaszobával rendelkező zarándokszálláshely várja az idelátogatókat. 

Nyírtasson a háború előtti zsidó közösség hagyományainak felélesztése érdekében egy új zarándokközpont valósult meg, ahol konferenciaközpont, rituális fürdő, kóser étkező és tanház működik az egykori tassi főrabbi sírja mellett. Nagykállón a Nagybalkányi úti régi zsidó temető a mai napig a haszid zsidók zarándokhelye, ugyanis itt található a magyarországi haszidizmus atyjának, Taub Izsák Ezékiel csodarabbinak a sírja. A település szellemi örökségének megőrzését, valamint megfelelő turisztikai infrastruktúra kiépítését célzó fejlesztés során egy modern kiállítás-technikai eszközökkel felszerelt kiállítótérrel, rendezvényteremmel, valamint információs pulttal ellátott zarándokház került kialakításra. 

nyirtass-cikkbe.jpg

Az útvonal utolsó helyszíne Makó, ahol a projekt keretei között információs pontot alakítottak ki, amely modern eszközök segítségével idézi meg a makói zsidóság történetét, a csodarabbi és a cadikok életét és tetteit, valamint bemutatja a három makói temető nevezetes síremlékeit. 

A beruházásnak köszönhetően, a város északi területén fekvő zsidó temető megközelítését immár új, kiépített út biztosítja.

Bővebb információ a beruházásról a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projekt honlapján olvasható: https://zsidooroksegutja.hu/

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek