Izraeli államalapítás: földrengés a teológiában

Izrael állam 70 évvel ezelőtti megalakulásának teológiai és üdvtörténeti jelentőségéről rendeztek vallásközi kerekasztal-beszélgetést a Magyarországi Cionista Szövetség szervezésében a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben. A telt házas rendezvényen – Balázs Gábor vallástörténész moderálásával – Darvas István főrabbi, Szécsi József teológus, a Keresztény-Zsidó Társaság elnöke és Tatai István református lelkész fejtette ki nézeteit a témáról.

A különböző egyházak hogyan dolgozták föl teológiai értelemben Izrael 1948-ban történt megalapítását? Miképpen értelmezte át a zsidó nemzetállam létrejötte a kereszténység messianisztikus hagyományát és a keresztény teológiának a zsidókkal, mint kiválasztott, de „bűnhődő” néppel kapcsolatos álláspontját, álláspontjait? Izrael állam megalakulásával vajon érvényét vesztette-e az a teológiai gondolat, miszerint a zsidók az állítólagos „bűneikért” és „vétkeikért” szórattak szét a világban? S ha igen, akkor az 1948-as, sorsfordító év után a zsidók tehát nem csak az államiságukat kapták vissza politikai értelemben, de véget ért a „bibliai bűnhődésük” is? Az antiszemitizmus mellett az elmúlt évtizedekben vajon miért jelent meg az anticionizmus jelensége még azok körében is, akik elítélik az antiszemitizmust? Egyáltalán, egy olyan modern nemzetállam léte, mint Izraelé, vajon miért vet föl újabb és újabb teológiai kérdéseket, s ez a téma vajon miért nem marad meg politikai és földrajzi keretek között?

Ilyen, és ehhez hasonló izgalmas kérdések kerültek szóba azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Izrael állam 70 évvel ezelőtti megalakulásának teológiai és üdvtörténeti jelentőségéről szervezett a Magyarországi Cionista Szövetség a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben. A rendezvényen zsidók és keresztények képviselték egyházukat, s habár a szervezők szerettek volna muszlim szakértőt is meghívni a beszélgetésre, ez sajnos nem jött össze – pedig ez még érdekfeszítőbbé tette volna a szellem- és vallástörténetileg amúgy is igen érdekes és tanulságos rendezvényt.

Balázs Gábor kérdésére, miszerint a különböző egyházak miképpen értelmezték a szétszóratásban élő zsidóság sorsát az államalapítást megelőző két évezredben, vagyis a második Szentély lerombolása után, Szécsi József egyebek mellett azt mondta: az elmúlt kétezer évet az a tagadhatatlanul meglévő vallási antijudaizmus jellemezte, amely szerint Jézus Krisztus haláláért a zsidó nép a „felelős”, de maguk a zsidók voltaképpen „üres foltként” jelentek meg a teológiai értelmezésekben.

Ugyanakkor ekkor jelent meg a „bolygó zsidó” toposza, amelyet voltaképpen Szent Ágoston azon tézise határozott meg, miszerint a kereszténység diadalra és evilági hatalomra jutása igazolja a kereszténység igazát a zsidóság fölött. Balázs Gábor ezt azzal egészítette ki: a katolikus egyházban 1948 előtt az a tanítás nyert teret, miszerint a szétszórattatásban élő és szenvedő zsidók sorsa voltaképpen azt igazolja, hogy a zsidók teológiailag valóban bűnös és vétkes nép. Ám éppen ez az elgondolás vált rendkívül ingataggá 1948 után, hiszen a zsidó állam létrejötte éppenhogy ellent mondott annak a keresztény teológiai tézisnek, hogy a világban „bolygó” zsidók lényegében Isten akaratából bűnhődnek. A témát még izgalmasabbá tette Darvas István főrabbi azon megjegyzése, miszerint a zsidó bölcsek a diaszpóra-létet is képesek voltak teológiailag igazolni, mégpedig azzal: a zsidókat éppen a világban való szétszóratás tartotta meg, hiszen ha ugyanazon a helyen, nevezetesen a Szentföldön maradtak volna, akkor sokkal könnyebb lett volna őket megsemmisíteni. A főrabbi hozzátette: habár a zsidók mindennapi imáiban szerepel az a kitétel, miszerint a bűneink és vétkeink miatt kell bűnhődnünk, ezt az állítást érdemes hosszú időtávban elhelyezni, nem pedig aktuális eseményekre visszavetíteni. Ha ugyanis aktualizáljuk, akkor akár még egy zsidók ellen elkövetett, halálos áldozatokat követelő pogrom is igazolható volna, ami súlyosan problematikus állítás.

mcsz_2.jpg

A beszélgetés során Szécsi József elmondta: habár az Újszövetség szerint Jézus Isten országáról, nem pedig egy konkrét földrajzi helyről beszél, a Holokauszt után örvendetes módon elindult egy együttgondolkodási folyamat keresztények és zsidók között. Fölhívta a figyelmet arra: maga a Vatikán is elismerte Izrael állam létét, márpedig a Szentszék döntése nem vallási, hanem politikai aktus volt.

Tatai István református lelkész azt emelte ki, hogy az izraeli nemzetállam 1948-as megalakulásának igenis teológiai, és nem csak politikai vagy földrajzi jelentősége van, elvégre a Szentírás szerint Isten egyetlen néppel kötött szövetséget, és ez a zsidó nép volt, továbbá ez a szövetség egyetlen földrajzi helyre vonatkozott, ez pedig a Szentföld. Tatai István ezt olyan szövetségi hűségnek nevezte, amely Isten akaratából visszavonhatatlan. A lelkész kifejtette azt a keresztény álláspontot is, amely az úgynevezett szubsztitúciós (behelyettesítő) modellel magyarázta a zsidó nép és Isten szövetségének viszonyát. E modell szerint Jézus kereszthalála, majd a második szentély lerombolása és a zsidóság szétszórattatása után lényegében a keresztény egyház lépett a zsidóság üdvtörténet örökébe, azaz Isten országa többé nem Izraelt, mint földi országot jelentette, hanem a Jézus által megjövendölt országot.

Ez a modell vesztette el érvényét a Holokauszt, majd a zsidó állam megalakulása után, és ennek a földrengés szerű változásnak két oka volt: egyrészt az, hogy a Soá bekövetkezésében felelősség terhelte a keresztény teológiát annak antijudaizmusa miatt, továbbá a „földi”, azaz evilági Izrael államának létrejöttével megdőlt az a nézet, miszerint ha Izraellel megalakult Isten országa, akkor Istennek a zsidó néppel kötött szövetsége fönnáll, sőt: beigazolódott.

Szöveg és fotó: Kácsor Zsolt