„Izrael gyermeke sosincs egyedül”: Paudits Béla, az álomkabátos József halálára

2018. Június 14. / 16:30


„Izrael gyermeke sosincs egyedül”: Paudits Béla, az álomkabátos József halálára

József mélyre zuhant, de mindig felért a magasba. Az őt játszó Paudits Béla épp fordítva: mélyről jött, magasba ért, aztán megint a mélybe zuhant. Mert nálunk a mélyről jövő tehetség, amíg a csillagokba ér, olyan súlyos lelki sérüléseket szerez, amelyeket soha többé nem tud kiheverni.


„Proli fiú voltam” – mondogatta, és hozzátette, hogy „ronda”. Elálló fülű, valószínűtlenül vékony, hogy is mondják, karakterszínész. Akiben tombolt a közlésvágy, szerette volna magát megmutatni és mivel a fizikai munkára alkalmatlan volt testalkata miatt, végül színész lehetett, legalábbis pályája, élete bizonyos szakaszaiban, énekes színész a Madáchban a musicalek nagy, Webber-féle korszakában.

Ott volt a Radnóti Miklós életéből írt Egy szerelem három ékszakája előadásán, ott volt a nagy Webber-művekben, a Macskákban és a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban, ebben címszereplőként. A legátéltebb szerepe volt. Érezte, mennyi minden köti össze őt, a mélyről érkezettet, akinek mindenért meg kellett verekednie, akinek nem kínálták tálcán műveltséget és esélyt, az elkényeztetett bibliai fiúval, akit látszólag tenyerén hordozott az élet. Ő, József nagyon magasról zuhant a mélybe, Paudits Béla éppen fordítva, a mélyből kapaszkodott fel, mert, ahogy József, ő is álmodó volt és hívő. Azt gondolta, dolga van a földön, a többiekkel, hogy való valamire, ha proli is csak, ha ronda is, mégis. És úgy lett, ahogy képzelte, sztár lett, ünnepelt énekes színész már a Táncdalfesztiváltól, feltűnésétől fogva. Korán és mégis későn. A félelmet, a fájdalmat, a megfosztottságot soha nem heverte ki. Sebzett, sértett, bezárkózó lélek maradt, aki minden szorgalma és tehetsége ellenére sem tudott megmaradni a fényben. Lelkileg instabil volt és azt a színházban Magyarországon nem lehet. Emlékszik mindenki, milyen mély együttérzéssel, milyen átélten énekelte a börtönben sínylődő József szerepében, hogy „Izrael gyermeke sosincs egyedül”. Ő végzetesen egyedül volt, a csúcson is, a mélységben is. Mindig. A mélységben szerzett lelki sérülésektől soha nem szabadult, ahogy nem szabadulhatott tőlük számtalan nagy magyar tehetség, a tőle távol álló Tar Sándor sem például.

Józsefet megbüntette az élet, amiért apja elkényeztette, a mélységbe zuhant, de felemelkedett, mert ő tudta, hogy vele van apja szeretete, apja Istene, tudta, mert volt honnan tudnia. Amikor Paudits Béla szülei meghaltak, elvesztett minden bizonyosságot. „Ugyan már József, te tudhatod jól, az ilyen helyzet nem örökre szól, ugyan már, József, segít az ég, csodakabátodat hordhatod még, segít az ég”. Ezt énekelték neki, de ő nem tudott ilyen bizonyosságról. Eltűnt.

Próbálkozott Kanadában, próbálkozott a vendéglátóiparban, aztán 15 éve végképp eltűnt. Utolsó bemutatója 2004-es, aztán még jutott pár nyúlfarknyi filmszerep és közel másfél évtizednyi csend. Volt, több részletben, 15 jó éve. A csúcs csak futó epizód volt. Útja a mélységből a mélységbe vezetett ennek a tehetséges, szorgalmas, vékony, elálló fülű musicalszínésznek, aki úgy gondolta, jó prózai színész és előadóművész lehetett volna, ha kap rá esélyt. Ennyire volt elég tehetség és szorgalom 1949 és 2018 között. József szerepében legalább eljátszhatta az ellenkezőjét, végigmehetett képzeletben az úton, amely a mélységen át vezet a csúcsok között. Ez volt az ő színészi megváltása az általa felidézett képzelet, a bibliai képzelet révén. Ezért volt és marad ő minden idők legszebb, legfontosabb musical-Józsefe, ezért lesz fontos különösen nekünk, magyar zsidóknak az emlékezete. Mert ha sorsával cáfolta is, művészetével hirdette azt, amit mi, zsidók hirdetünk az emberiség számára a népek fényeként: hogy van esély és van remény és nincsen késő soha. Utolsó éveiben visszakerült az érdeklődés homlokterébe mint bulvártéma, mint a leskelődő szörnyülködés tárgya. Ettől még nagyon is egyedül lehetett, kifosztott lehetett volna. De talán hallotta még belülről, az emlékei közül néha, hogy az ember igazán „sosincs egyedül”. Talán ott volt vele a mélységeken át vezető útján Az, aki nem engedte el József kezét sem. Ő adjon neki most már nyugalmat, fonassék be az Élet kötelékébe.

Paudits Béla, színművész, aki a létezés hidege elől József széttépett álomkabátjába burkolózhatott csak, élt 1949 és 2018 között. Legyen áldás az emléke.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek