Hiányunk helye a nagyszínpadon – Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája című regényét ajánljuk

Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája című grandiózus regénye komoly téli olvasmány, elvégre igen vaskos könyv (több mint hétszáz oldalas!), így hát esténként hetekre be lehet kuckózni vele az olvasólámpa alá, ráadásul „igazi” regény (bármit jelentsen is az „igazi” regény fogalma a 21. századra), azaz van neki főhőse, sőt főhősnője, története, tágassága, ideje és aurája.

A szerzővel végigkísérjük az Oszeckij család történetét több generáción át, a vérbő és valóságos, „móriczi” alakokkal átfogjuk a teljes huszadik századot, s olvasói izgalmunkat fokozza, hogy a fikció csak részben fikció: elvégre Ulickaja saját maga közli, hogy a könyvben részletek találhatók a saját családja levelezéséből, valamint Jakov Oszeckij KGB-aktájából.

A regény főhőse Jakov Oszeckij unokája, az 1943-ban született Nora Oszeckaja, akivel a regény elején a hetvenes években találkozunk, a nagyanyja halálának napján. Nora ekkor még fiatal nő, aki a szemünk előtt öregszik meg. Voltaképpen az ő életregényét olvassuk hát, s miközben megismerjük a felmenői életét, a szemünk előtt fölcseperedik a kisfia is, Jurik, aki a regény végén maga is szülővé válik, a kicsi Jakov apjává – így érnek körbe az Oszeckij-sorsok, s kezdődik újra egy emberi élet.

Mondom, „igazi” regényről van szó, lassan hömpölygő, dús orosz epikáról, amelynek sodrában a szerelem áll, és persze az elmúlás, a díszlet pedig mi lenne más, mint a nagy Oroszország. Ulickaja nem először bizonyítja, hogy vérbeli és profi regényíró. Habár ebben a könyvben szerintem helyenként túlírja magát, az arányokat nem téveszti el: ötven fejezeten át adagolja nekünk a nagy orosz életet kis orosz pillanatokban, s alig hiszem, hogy ezzel be lehet vele telni. Egyes epizódok önmagukban is novellisztikus remekművek: egyik kedvencem az a rész, amelyben Jefim Berg színházrendező Csehov miatt összeverekszik Kononovval, az antiszemita díszlettervezővel. Másik kedvencem a negyvennegyedik fejezet, amely a Variációk a Hegedűs a háztetőn témájára címet viseli, s amelyben végül is megtudjuk, hogy kiféle-miféle is az a Jákob, akinek a lajtorjájából a regény címe lett: Nora egyik színházi munkájáról van szó, aki a színpadra olyan létrát képzel el, amelyen át az összes zsidó szereplő elhagyja a teret, s hiányuk helyén hirtelen kiürül a világ. Semmi lesz a világ nélkülük, egy lakhatatlan hely, és az üres színpad láttán didereg a néző: íme, ilyen a világ, ha nincsen benne ember, csak a hiányból bőven termő szenvedés.

Habár helyenként tényleg zavaróan hosszú ez a könyv, ettől eltekintve bátran ajánlom. A regényt Goretity József fordította, aki Ulickaja régi ismerőse és fordítója. Goretity – szokása szerint – alapos és remek munkát végzett. Aki eddig is olvasott Ulickaját, az bizonyosan nem fog csalódni ebben a regényben, akinek pedig ez lenne az első könyve tőle, az alighanem meg fogja szeretni, és keresi majd a többit is, s megy utána, s hűségesen követi a szerelem és az élet nyomait, mint főhősünk, Nora, aki bizony Ibsen hősnője után kapta a nevét, s élete végére ezt ki is érdemelte.

Kácsor Zsolt