Föltárul a magyar zsidó cserkészet múltja

Egykor tizenhat zsidó cserkészcsapat működött Magyarországon több száz taggal, ám ma már nemhogy történetükről és jellegzetességeikről, de a létezésükről is alig tud a közvélemény. Ezért egy kutatócsoport arra vállalkozott, hogy a lehető legtöbb forrás összegyűjtésével föltárja és bemutassa a zsidó cserkészet múltját.

A kutatásról Bányai Viktória történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézete judaisztikai kutatócsoportjának tagjával, és Lénárt András történésszel, szociológussal, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) 1956-os Intézetének munkatársával beszélgettünk.

Azon túl, hogy egy történész természetesen igyekszik többé-kevésbé föltáratlan témát keresni magának, miért kezdtek foglalkozni a zsidó cserkészettel?

cserkeszek_banyai.jpg

Bányai Viktória: Az elmúlt években az érdeklődésem az 1945 utáni magyarországi zsidóság közösségi élete, azon belül pedig a gyerekek számára létrejött szervezetek, árvaházak, iskolák kutatása felé fordult. Ennek részeként visszaemlékezések és korabeli források alapján került elém a háború utáni zsidó cserkészek tevékenysége, ebből kiindulva kezdtem érdeklődni a cserkészek két világháború közötti története iránt. S rögtön azzal a furcsasággal szembesültem, hogy amikor zsidó cserkészekről beszéltem, a legtöbb ember értetlenül nézett rám, ami nem meglepő, hiszen a cserkészetet keresztény, középosztálybeli jelenségként könyveltük el a fejünkben. Csakhogy a forrásokból kiderül: a két világháború között a magyarországi zsidóság körében – s most elsősorban a neológiáról beszélek – a cserkészetnek megvolt a maga hagyománya és funkciója. S ebben éppen az a kérdés izgat legjobban, hogy az akkori fiatal neológ rabbik és hitoktatók milyen lehetőségeket láttak ebben a mozgalomban, s miképpen használták pedagógiai eszközként a saját céljaikra. Saját célon azt értem, hogy a jobbára asszimilálódott családokból származó akkori tinédzsereket hogyan próbálták, ha nem is visszavezetni a zsidósághoz, de odafordítani őket a zsidó tradíciók felé.

Azt ki lehet jelenteni, hogy a zsidó cserkészmozgalom a magyarországi zsidó asszimiláció egyik látványos következménye és kísérőjelensége volt?

Lénárt András: Éppen ez az egyik kérdés, amire a kutatásunk választ keres. Vannak olyan jelenségek, amelyek valóban alátámasztják, hogy a zsidó cserkészek esetében az asszimiláció egyik formájáról beszélhetünk. De arra is látni bizonyítékot, hogy a zsidó cserkészmozgalom közösségi jellegét egyes vezetők részéről meghatározta az elhagyott valláshoz való visszatérés előmozdítása. Én magam egyelőre nem tudom meghatározni, hogy asszimilációról van-e szó, vagy éppen ellenkezőleg: az asszimiláció ellenében tett törekvésekről, merthogy ambivalens jelenséggel állunk szemben. Számos forrás arra mutat, hogy a zsidó cserkészek a mozgalmat fel tudták mutatni a többségi társadalomhoz való tartozásuk bizonyítékaként, ennek egyik kitüntetett eseménye volt az 1933-as gödöllői világdzsembori, ahol a magyar zsidó csapatok is felvonultak. A cserkészek 1933-as világtalálkozóján a zsidó cserkészek még egy tábori zsinagógát is fölépítettek, amivel egyrészt az egyenjogúságukat szerették volna bizonyítani, másrészt pedig valamifajta „jó zsidó imázst” igyekeztek felmutatni a keresztény többség előtt.

Arra vannak adatok, hogy mikor alakult meg az első zsidó cserkészcsapat, és mikor szűnt meg az utolsó?

Bányai Viktória: A mozgalom kezdete 1913-ra nyúlik vissza, s számunkra már akkor kérdéses, hogy ez vajon asszimilációs, vagy inkább disszimilációs törekvés volt-e. Hiszen a kezdet – még ha egy kis fáziskéséssel is – szinte egybeesik a cserkészmozgalom magyarországi megjelenésével.

S kik voltak a szervezők? Nyilván nem a hitközségen belül született az ötlet.

Bányai Viktória: Nem bizony. A szervezésnek cionista háttere volt, a csapatok első tisztjei a Makkabea nevű cionista egyetemi szerveződésből kerültek ki, például Dömény Lajos, Kahan Niszán. Rögtön a kezdet kezdetén tíz-tizenkét csapat is megalakult, ezeket egy Kadima (Előre) nevű hálózat, mai szóval ernyőszervezet fogta össze. Úgyhogy az egyik kérdésére visszatérve: a kezdet kezdetén a zsidó cserkészet nem éppen egy asszimilációs modellnek tűnik, sőt, korabeli források szerint más kelet-európai régiókban, lengyel és litván területen is cionista aktivisták álltak a frissen megalakult cserkészcsapatok mögött. Az első világháború után az egész nemzetközi és hazai cserkészmozgalom újjászerveződött, és ekkor a Kadima nevű ernyőszervezetet a magyar cserkészek már nem fogadták be. A húszas években már külön-külön, csapatonként regisztrálták a zsidó csoportokat: a legelsők a pesti zsidó polgári 252. sz. Kiss József cserkészcsapata, a MIKÉFE 310. sz. Jókai Mór cserkészcsapata és a budai zsidó hitközség bázisán szervezett 311. sz. Vörösmarty cserkészcsapata voltak 1924-ben.

Lénárt András: Úgy tudom, hivatalosan is deklarálták, hogy cionista szervezet nem léphet be a cserkész szövetségbe.

Bányai Viktória: Valóban, a Horthy-korszak Magyarországa ismert módon nem tolerálta a cionizmust – ellentétben például a Trianon következtében elcsatolt országrészekkel, ahol továbbra is virágzott a cionista hátterű cserkészmozgalom, erre vannak adatok Kolozsvárról, Kassáról és Kárpátaljáról is. Ami nem jelenti egyúttal azt, hogy a Horthy-korszakban a magyarországi zsidó cserkészek mögött ne lett volna bizonyos fokú cionista ideológia, ezt nehéz eldönteni. Fontos megemlíteni, hogy nem csak fővárosi fiatalokról beszélünk, zsidó cserkészcsapatok a két világháború között voltak az összes nagyobb vidéki városban, így Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden.

Mi jellemezte a zsidó cserkészcsapatok működését, s mi volt az, amiben különböztek a többiektől?

lénártandrás_cserkeszcikk_1.jpg

Lénárt András: Minden csapat számára alaptételnek számított az erkölcsi útmutatás, ezen kívül fontos volt a természetjárás, a sportszeretet és az országismeret. Ezek voltak a mozgalom általános lényegi elemei, azaz ezek jellemezték a zsidó csapatok működését is. Gondolom, egységenként változott, hogy éppen mi kapott hangsúlyosabb szerepet, a sport-e, vagy az erdőjárás, ezt meghatározhatta az adott vezetők habitusa is. Az eddigi források alapján a Vörösmartyról elnevezett zsidó alakulatot ismerjük leginkább, ennek az esetében meghatározó volt a művelődés, az olvasás, így ők nem csak nyári táborokat szerveztek maguknak, mint más cserkészcsapat, hanem szabadegyetemet is. Náluk oktattak ószövetségi ismereteket, és tartottak foglalkozásokat a Szentföldről, Palesztináról. Ezt minek nevezzük? Cionizmusnak?

Bányai Viktória: Nehéz szétválasztani a zsidó hit- és vallásoktatást a szorosan vett cionizmustól, főleg abban az esetben, ha a cionizmust vádként használják a zsidók ellen. A kutatásunk során ennek a kérdésnek is szeretnénk a mélyére ásni. Ami pedig a különbözőségeket illeti: az első világháború előtti zsidó cserkészcsapatok jobbára kóser étkezést folytattak, és tartották a szombatot, de a húszas-harmincas években ez már nem volt jellemző.

A zsidó cserkészuniformis különbözött másokétól?

Lénárt András: Az egyenruhájukon, közelebbről a sapkájukon ugyanúgy viselték a liliomot, mint a többiek. A Kadimának azonban a liliom mellett a Dávid-csillag is benne volt a szimbólumrendszerében. Van is egy visszaemlékező, aki azt mondja: amikor a zsidókat 1941-ben kizárták a cserkészek közül, fájdalmas veszteségként élte meg, hogy a liliomos címert nem viselheti többé – de otthon megőrizte azért.

Bányai Viktória: Ami az akkori veszteségeket illeti: a vészkorszaknak rengeteg gyerek és fiatal is áldozatul esett, így fordulhatott elő, hogy a második világháború után Pécsett újjáalakult zsidó csapat szinte kizárólag felnőttekből, cserkészvezetőkből állt. Mivel a vidéki zsidóság nagy részét meggyilkolták, az újraszervezett pécsi zsidó cserkészcsapatban több volt a nem zsidó, mint a zsidó, ráadásul a korábbi gyakorlattal ellentétben fölvettek lányokat is.

Kácsor Zsolt