Anne Frank naplója talán a legismertebb holokauszt-szöveg a világon: 1947-es megjelenése óta 30 millió példányban kelt el 60 különböző nyelven, számtalan színházi és filmadaptációja van, kamaraopera és japán animefilm is készült belőle, de az első német filmet, amely Anne történetét feldolgozza, csak nemrég mutatták be a Berlinalén-írja a Forward.
Ez a munka már az új generációk számára készül, nekik akarja közvetíteni az időben egyre távolodó történetet. Forgatókönyvét ugyanaz írta, aki az Oscar-díjra jelölt Sophie Scholl. Aki szembeszállt Hitlerrel című filmét is.
Aki megnézi, a híradások szerint mélyebb ismeretséget köthet Frankkal, kibontakozik a filmből jelleme, mindennapjai is kirajzolódnak. A teljes kiadás szövegéből kiderül, hogy Anne viszonya alkalmanként konfliktusos volt édesanyjával és erről kendőzetlenül írt is (egyikőjük sem élte túl a deportálást). Az Anne ébredő nőiségéről szóló részeket is bemutatja a film a teljes napló alapján. A Forward szemleírója szerint talán ez minden idők legjobb Anne Frank-filmváltozata.
De nem az utolsó. Készül már egy izraeli rendező filmje is Anne Frankról, a mostani munka rendezője, Hans Steinbichler pedig legközelebbi filmjét Leni Riefenstahlró a Harmadik Birodalom szolgálatába állt, páratlan tehetségű rendezőről forgatja.
