Édesanyja, zenepedagógusként, Kodály Zoltán utolsó növendékei közé tartozott, így – mint mondta - már magzati korban belé ivódott a népzene. A zene volt az igazi anyanyelve, előbb énekelt tisztán, mint ahogy artikuláltan beszélt.Első nyilvános fellépésén, óvodásként a 80 éves Kodályt köszöntötte társaival, hokedlin kapaszkodott fel a mikrofonhoz.
Ez a koncertje különösen jól sikerülhetett, mert ezt követően már, rövid kitérőket nem számítva, ki is tart az éneklés mellett, immár 54 éve.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolának nekikezdett, de abbahagyta, már több mint 40 éve előadóművészként dolgozik Sebő Ferenccel, a Muzsikással, aztán a Söndörgő Együttessel. Hangja az egész világon ismert, szerepelt a Deep Forest Grammy-díjas lemezén csíki népdallal, Az angol betegben is énekelt.
A kelet-európai régió magyar, délszláv cigány, zsidó, bolgár népdalait énekli, valamint görög ír és baszk népzenét is: azt szoktam mondani, hogy ez nem a munkája, hanem az élete: az ember énekel, mi jobbat, mi szebbet tehetne?
Díjait nem érdemes felsorolni, rengeteg van neki belőlük és jobb helyen nem is lehetnének, mint nála.
Az a Kelet és Közép-Európa, az az Európa szólal meg énekeiben, amely ma már csak művészeti, irodalmi-zenei emlék, ahol magyar, oláh, szláv és zsidó dallam egybefonja és körbeöleli egymást. Őt hallgatva mindig újra rádöbbenhetünk, hogy a kultúra maga a sokszínűség, csak a hagyományok egymásra hatásában terem meg. Ez a multikulturális közeg, amely Sebestyén Márta hangjában feltámad, különösen kedves nekünk, a térség zsidósága maradékának, közösségünk ezért különös hálával gondol az 59. évét a napokban, múlt pénteken betöltő énekes nagy teljesítményére. A Szól a kakas már tradícióink összetartozásának emblematikus dala, himnusza, amelyet kevesen énekelnek a világon nála szebben és értőbben, pedig az egész világon éneklikmár elég régóta. A dal a megváltást hívja, amelyre mindannyian várunk, az egyre késlekedő Messiást, Sebestyén Márta hangján. Jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban és addig is Isten éltesse az ünnepeltet.
