„Köszönöm, hogy imádott” – Bősze Ádám zenetörténet-órája a Zsidó Kulturális Fesztiválon

2024. Szeptember 12. / 21:11


„Köszönöm, hogy imádott” – Bősze Ádám zenetörténet-órája a Zsidó Kulturális Fesztiválon

Amikor a gyakorlottabb hallgató Bősze Ádám előadásaira megy, egész biztosan számíthat arra, hogy bármiről is essék szó, egyrészt kapkodnia kell a fejét, annyi meglepetéssel találkozik, másrészt lényegesen többet kap a címben ígértnél. Nem volt ez másképp most, a Rumbach zsinagógában sem. (Mellesleg még azt is belefűzte, hogy az utca névadója valójában Rombach.) 

Bedő J. István írása a "Bárzongoristák titokzatos világa" című előadásról, amelyet a 26. Zsidó Kulturális Fesztiválon láthattunk a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában méghozzá a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is.

Az alcím a bárzongoristák titokzatos világáról fellebbentendő fátylat ígér – de kérdés, hogy ez a világ valóban titokzatos-e. Mindenesetre kaptunk némi tömörített szociológiai összefoglalót arról, hogy miért jár bárba a polgár – ami egyszerre külvilág is, meg otthonos is, lehet szeszt fogyasztani és ismerkedni, netán még satöbbire is kerülhet sor. Ez karakteresen nem az előző századforduló – születési és földbirtokos – arisztokráciájának mulatóhelye volt. Az a réteg a tükrös-cigányzenés helyeket, éttermeket látogatta, és azt a zenét kedvelte. A középpolgár elhajlási zónája a zenés-táncos bár volt – például ahol Schneider úr megismerhette Mimi kisasszony korlátozott hanganyagú énekművészetét… (Hyppolit)

Hanem hát a bárzongorista (BZ) sajátos műfaji és munkavállalói kategória – Oláh Zoltán játékát és hangszerének hangját az alap, vagyis a basszus támogatja meg, most Oláh Péter bőgője. Ennek a gyakori kiállású duónak a bárban igen gyakran kötelező kelléke volt az énekesnő (sanzonett, dizőz). Bősze Ádám ezt be is bizonyította: belibbent légiesen Gubik Petra és máris fülünkbe búgta (máskor elviháncolta...) a múlt századforduló dalait. Persze azért megtudtunk valódi titkot is: a bárzongorista egyszerre volt birtokában a zeneirodalom teljes szórakoztatóbb (táncolható) felének, naprakészen ismerte a friss slágereket, és ha kellett, háttérmuzsikát művelt, sok-sok hangulatfestő (esetleg hangulatba ringató) lágy improvizációval. Természetesen tudott blattolni (lapról első látásra játszani), igazodni a táncolni vágyók tánctudásához, és ha történetesen olyan volt az esemény, a tangó esetleg fel is forrósodhatott. Szóval a BZ 100%-ban alkalmazott zenész, akinek lehetőleg legyen klasszikus zenei műveltsége (is), tudjon rögtönözni, átsiklani egyik ritmusképletből a másikba, keringőből bossanovába. Ehhez naponta órákat kell gyakorolnia, hogy minden futama rögtönzésnek tűnjön.

240910_RUM_Bar Zongoristak Titokzatos Vilaga_BM_011.jpg.JPG

És máris benne voltunk a zene történetének mély rétegeiben. Ugyanis a BZ nem a semmiből született. Elődje a némafilmek mozizongoristája, aki a vásznon folyó eseményekhez fűzött hangulati futamokat. Társutasa a cigányzenész, aki háttérzeneként akár operaáriát vagy közzenét is repertoáron tart. Egymástól is eltanulnak dolgokat. A Gyertyafény-keringő ékítményeibe olykor beleúszik némi barokkos futam vagy romantikus csilingelés is.

240910_RUM_Bar Zongoristak Titokzatos Vilaga_BM_012.jpg.JPG

A társadalomtudományi fejtegetések persze lényegesen szórakoztatóbbak volt, mint ahogy most felidézem őket, de ha a zenéről csak beszélnénk, maga lenne a tömény unalom. Gubik Petra tehát néhány dalt eljátszott/elénekelt – a legérdekesebb talán éppen a „Bukjel-szoknya” volt, ami csípőben jótékonyan laza, ám térd alatt vagy bokában igen szűkre fogott szabászati műremek, amiben leginkább tipegni lehetett. (A dal több felvétele meg is hallgatható a neten.)

Igen ám, de ez az 1910-es dal már nagy ellendülés a múlttól, a viktoriánus koron túllépett, modern ruhát (és nem krinolint) viselő, választójogot élvező, táncos helyre is járó nő pajkos hangja.

Zerkovitz Béla nevéhez tömérdek sláger fűződik, a műveiből ebbe a műsorba bekerült egy kevésbé ismert, 1899-es kupléja is, a Szép kis társadalom. (Hallható volt a legendás Budapest Orfeum összeállításban.)  

Egy becsületben megőszült, szorgos, kétkezi betörő énekli, és panaszkodik, hogy elsikkasztották az országot. Ennek csak a refrénjét szeretném idézi:

Mennyi, de mennyi világcsaló, mennyi, de mennyi dutyiba való...

Így jelenik meg a történelem egy kupléban…

Még egy kis háttér: vajon ki megy el BZ-nak? Nos, számos, akadémiát végzett zeneszerző is muzsikált mellékesként az éjszakában, Eisemann Mihály (az ő kottafejeit éneklik a Hyppolitban), az operettet a dzsessz felé elmozdító Ábrahám Pál. Meg a világcsoda Cziffra György.

1-cimoldal.JPG

Bősze emlékezéseiből nem maradhatott ki a tragikus életű zeneszerző, Seres Rezső. A róla szóló anekdoták még akkor is közismertnek mondhatók, hogyha a Rumbach zsinagóga telt házát adó közönség még akár élőben is hallhatta őt. Meg a legendás Szomorú vasárnapot. Ennek kapcsán mesél (IGEN, mesélt) Bősze a szerzője köré fonódó mítoszról, ami szintén elengedhetetlen része a BZ imázsának. A BZ, akiért a Kis Pipába (Seres), a Kedves presszóba (Cziffra György), a Firkászba (Ökrös Ottó) – a sor folytatható – elzarándokoltak az emberek.

Pedig az egy ujjal zongorázó Seres legnagyobb slágerének zenéje egy egyszerű felbontott akkord, és – ezt már én teszem hozzá – a szövege pedig akkora giccs, amihez hasonlót keveset hordott hátán a föld. De hát a giccs meg a közhely, bizony a két legnépszerűbb irodalmi műfaj és eszköz. Ugyanis mindenki képes megérteni, kedvelni, rajongásig szeretni...

240910_RUM_Bar Zongoristak Titokzatos Vilaga_BM_010.jpg.JPG

Gubik Petra nagyon átérezve, olykor érzelmesítve, máskor átértelmezve adta elő az illusztrációnak szánt dalokat – valamennyivel nagy sikert aratva. Volt azonban a Pá, kis aranyom, pá alatt néhány pillanat, amikor a keze nem búcsút intett, hanem pillangóként röpdösött a butácska dal mellett – nehezen felejthető, remek néhány másodperc volt.

Megjegyzem: a hírnév, a mítosz igazságtalan, csak a zeneszerzőket jegyzik… A dalszövegek íróit nem. Elégtételként felsorolom néhányukat. Eisemann: Köszönöm, hogy imádott, Mindig az a legszebb perc – Mihály István, Lesz maga juszt is az enyém – Harmath Imre, Szomorú vasárnap – Jávor László. Zerkovitz listája viszont annyira hosszú, hogy ide se fér...

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek