Bősze Ádám: „A tangó sokkal szabadabb annál, semhogy ki lehetne sajátítani”

A különböző rádiós és televíziós programok népszerű műsorvezetője, Bősze Ádám zenetudós-zenetörténész alighanem teljesen új műfajt talált ki Magyarországon: a „komolyzenei stand-up”-ot. Tavaly év végén ott voltunk a Rumbach zsinagógában Bősze Ádám bécsi keringőről szóló estjén, ahol könnyesre nevettük magunkat – és ez vár ránk most is, a Tangómánia című „komolyzenei stand-up” előadáson.

A 25. Zsidó Kulturális Fesztiválon  Bősze Ádám vezetésével eljuthatunk Buenos Airestől Budapestig – meg az illendőség határáig –, hiszen részint megismerkedhetünk a világot meghódító tangómánia rejtelmeivel, továbbá élőben hallhatunk és láthatunk vérbeli, vérpezsdítő, vérforraló igazi tangót.

Sőt, ha lesz merszünk hozzá, akkor a „komolyzenei stand-up” végén mi magunk is táncolhatunk. Persze, az sem baj, ha még életünkben nem tangóztunk, ugyanis Móser Ádám harmonikaművész zenéjére Serbán Andrea és Szeghalmi Endre táncművészek segítenek majd elsajátítani az alapokat. Ne feledjék tehát, hogy a zsidó kulturális fesztivál keretében a Rumbach utcai zsinagógában tangómánia uralja majd az estet szeptember 4-én, hétfőn este. 

Kedvcsinálónak pedig következzék egy interjú Bősze Ádámmal, aki – előre eláruljuk – még nem tangózott, viszont lebilincselően képes róla beszélni. S rögtön elnézést is kérünk az előbbi képzavarért, hiszen a lebilincselő szó ide nemigen való – elvégre egészen biztos, hogy az est végén gátlások és megkötések nélkül, felszabadultan ropjuk majd a tangót…

– Miért éppen a tangóról tart „komolyzenei stand-up” műsort? A tangó zenéje felől származik az érdeklődése, vagy a tánc felől?
– Igazából egyik sem. A Rumbach zsinagógában tavaly év végén a keringőről és a Strauss családról tartott Umcacca című műsorom sikerén felbuzdulva Deák Andrea, a zsidó fesztivál szervezője kérdezte meg tőlem, hogy mit szólnék hozzá, ha csinálnánk a zsidó fesztiválon egy ugyanilyen jellegű estet, de most a tangóról. Kapásból azt mondtam neki, hogy rendben, hiszen eléggé színes és gazdag szubkultúra a tangóé, de ahogy telt az idő, s közeledett a műsor időpontja, úgy kezdett úrrá lenni rajtam a jeges rémület.

– Miért?
– Mert a témát tanulmányozva rájöttem, hogy míg a keringő és annak kultúrtörténete egyre inkább a múltunk része már, a tangóról ez nem mondható el. A tangóhoz ugyanis mind a mai napig sokkal többen értenek, mint a keringőhöz, és ezt korábban nem is sejtettem. A keringő, akár az angolról beszélünk, akár a bécsiről, ma már inkább a nagyszüleink táncai közé sorolható, a tangó azonban él és virágzik. Ráadásul a tangóban különböző „szekértáborok” alakultak ki, és e „szekártáborokon” belül mindenki a saját maga által preferált tangó kizárólagosságára esküszik.

– Milyen érdekes, éppen ezt tapasztaltam én magam is! Megemlítettem valakinek, hogy önnel fogok interjút készíteni a tervezett tangóműsoráról, mire azt kérdezte tőlem meglehetősen szigorúan: jó-jó, de Bősze Ádám milyen tangóról beszél majd? Az argentinről? Netán a spanyolról?  Vagy a más európai országokban divatos tangókról? De nem tudtam válaszolni…
– Pontosan erről van szó. Éppen emiatt döntöttem úgy, hogy én nem is fogok beszállni ebbe a harcba, hiszen olyan régóta folyik már: az argentinok száz éve is szörnyülködtek a párizsi tangó láttán, nem értették, hogy a franciák hogyan merészelik tangónak nevezni, amit táncolnak. Éppen az az, amit ezen az esten körbe fogok járni, vagyis azt fogom elmesélni, hogy mitől alakult ki a tangómánia. Mi az oka annak, hogy ilyen sokféle alfaja, stílusa, változata létezik a világban? Mi a magyarázata annak, hogy minden országban, ahol a tangó népszerűvé válik, egy kicsit biztosan változtatnak rajta? Hiszen mindenhol „domesztikálják” és a saját kulturális képükre alakítják. Nem tagadom, ebből a szempontból szeretnék görbe tükröt tartani a közönség elé és fel szeretném hívni a nézők figyelmét arra: ne higgyük, hogy mi találtuk föl a spanyolviaszt. A tangó sokkal szabadabb annál, semhogy ki lehetne sajátítani. 

– Tehát nincsen „igazi” tangó? Mindenhol a tangó „adaptációi” léteznek?
– Vélhetően így van. Nem vagyok tánctörténész, de az a gyanúm, hogy még maguk az argentinok sem tudják, hogy milyen is az „igazi” tangó. Hasonlóképpen van nálunk a csárdással: másként táncolják Erdélyben, másként Felvidéken, másként az anyaországban. Izgat az a kérdés is, hogy mi a tangó hosszú életének a titka. Hiszen több mint száz éve már, hogy eléggé sok embert lázban tart, és nem úgy tűnik, hogy a tangómánia a vége felé járna. Igyekszem viccesen, szórakoztatóan előadni a mondandómat, s ami nagyon lényeges: a közönség sok-sok közérthető információra számíthat. Meg persze élő táncra élő zenére, hiszen a táncosok mellett zenészek is szerepelnek majd. Ráadásul a zsidó fesztiválra való tekintettel a tangót meg fogjuk hallgatni klezmeres stílusban is, amit én magam is nagy izgalommal várok. Az est végén pedig mindenki tangózhat, az is, aki tud, de az is, aki nem tud, mert Serbán Andrea és Szeghalmi Endre meg fogják mutatni az alapokat. Ez zseniális ötlet, de nem az enyém, hanem Deák Andreáé.

– Mik a tangó zene alaphangszerei?
– Én erről annyit tudok, hogy a harmonikások preinfarktus-állapotba kerülnek tőle, ha azt állítom, hogy ők tangóharmonikán játszanak. A harmonika ugyanis harmonika. Ami a tangóhoz köthető alaphangszer, az a bandoneon. De ez is variábilis, Párizsban például komplett szalonzenekarok játszották a tangózenét, hadd jegyezzem meg: nagy kár, hogy a szalonzenekar lényegében kiveszett a kultúránkból. Hozzám, mint zenei antikváriushoz, kéthetente hoznak be kottákat, amiket szalonzenekarokra írtak, annak idején ugyanis rengeteg művet írtak át szalonzenekarokra. Ennek az volt az oka, hogy a XIX-XX. század fordulóján a polgári réteg tagjainak legalább százféle táncot kellett ismerniük.

– Végül egy személyes kérdés: önt is láthatjuk majd tangózni a Rumbach zsinagógában?
– Én nem zárkózom el semmi jótól, de ennek a cikknek a megjelenése után két lehetőség áll majd fönn. Akik rendszeresen követik az előadásaimat, azok még a szomszédjaikat is rábeszélik, hogy jöjjenek el erre a műsorra, mert olyat látnak, amilyet még soha. A másik lehetőség pedig az, hogy azt mondják: na jó, ennyi volt, szeretjük Bőszét hallgatni, de még azt is megnézzük, hogy hogyan táncol tangót? Na ne. Úgyhogy ezzel csak óvatosan. 

– Rendben, akkor ezt óvatosan beleírhatom a cikkbe?
– Nyugodtan. 

– Köszönöm, és ha megnyugtatja: botlábú vagyok ugyan, de engem annyira érdekel Bősze Ádám tangóműsora, hogy a szerelmemmel én egészen biztosan táncolni fogok az ön estjén!
– Sok sikert hozzá!