Meglakoltak: ma 75 éve végezték ki Szálasit és bűntársait

2021. Március 12. / 14:24


Meglakoltak: ma 75 éve végezték ki Szálasit és bűntársait

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferencet, a nyilasterror első számú felelősét bűntársaival, Vajna Gáborral, Gera Józseffel és Beregfy Károllyal együtt a budapesti Markó utcai börtön udvarán. Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával álltak bíróság előtt.


A magyar történelemben Szálasi Ferenc volt az egyetlen államfő, aki kivégzéssel lelte halálát – rajta kívül talán Horthy Miklós lett volna a másik államfő, akinek sokak szerint ugyanilyen halállal kellett volna meglakolnia tetteiért, de a kormányzót (állítólag Sztálin személyes közbenjárására) nem vonták felelősségre. Ugyanakkor halállal büntettek három, Horthy által kinevezett miniszterelnököt is: Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót és Sztójay Dömét

Szálasi Ferenc tettestársaival 1945. március 27-én hagyta el Magyarországot, így Németországban került az amerikai hadsereg fogságába. 1945. október 3-án hozták vissza Magyarországra Bárdossy Lászlóval, Imrédy Bélával és Endre Lászlóval együtt. Tudta, hogy mire számíthat, hiszen mire az ő pere 1946. február 5-én megkezdődött, Bárdossy és Sztójay már akasztófán függött. 

A Zeneakadémia nagytermében ülésező hattagú bíróságot Jankó Péter vezette, aki már az első tárgyalási napon helyretette Szálasit. A vádlott a foglalkozását firtató kérdésre ezt felelte: „Magyarország nemzetvezetője”, mire Jankó Péter így vágott vissza: „tehát önnek ez a mániája még mindig tart. De talán nem is mániája, ez rossz tréfa a nemzettel vagy arcátlanság”. 

A bíróság 1946. március 1-én hirdetett ítéletet, és Szálasit bűnösnek mondta ki emberek törvénytelen kivégzése, megkínzása, Magyarországnak a háborúba történő fokozottabb belesodrása vezető állásban kifejtett tevékenységgel, a fegyverszünet megkötésének megakadályozása és a nyilas kormányzatban való vezető állás vállalása miatt. Vajna Gáborral, Gera Józseffel és Beregfy Károllyal együtt akasztották fel 1946. március 12-én. 

Egy Magyarországon szolgált volt amerikai katona, James Goode hagyatékában pár éve fedeztek fel 32 fotót, amelyekről a Washington Poszt oknyomozói derítették ki, hogy Szálasi és társai kivégzését ábrázolják. Címlapképünkön a Goode-hagyaték egyik képe látható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek