Mazsihisz-BZSH ügyvezetői utasítás a COVID 19 elleni védekezéssel kapcsolatban

2021. November 15. / 14:53


Mazsihisz-BZSH ügyvezetői utasítás a COVID 19 elleni védekezéssel kapcsolatban

A COVID 19 járvány negyedik hullámának rohamos erősödésére tekintettel, a Krízismenedzsment ajánlása alapján, a Mazsihisz és a BZSH vezetése határozottan ellenzi, hogy a taghitközségek és a körzetek, valamint az intézmények – a szokásos imádkozáson és a hanukai gyertyagyújtáson kívül – bármiféle (kulturális és egyéb) rendezvényt tartsanak. 

Változatlanul érvényesek a kiddusokra vonatkozóan kiadott korábbi rendelkezések. Az említett esetekben ugyanis nem biztosíthatók a járvány terjedését megakadályozó feltételek.

A napokban a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől és vezetőitől kapott levél szerint: „Meggyőződésünk, hogy a járvány jelenlegi negyedik hulláma során is szükség van az egyházi vezetők saját hatáskörében meghozható, a járvány terjedését megelőző, korlátozó intézkedésekre.”

„Javasoljuk, hogy a Mazsihisz mielőbb hívja fel a rabbikat, a hitközségeket és hittestvéreket a zárt térben folyó hitéleti tevékenység során az orrot és szájat fedő maszk viselésére, a kellő távolságtartásra, a kézfertőtlenítésre és betegség gyanúja esetén a közösségi megjelenéstől való tartózkodásra.”

A fentiek alapján újólag felhívom a figyelmet a már korábban elrendelt intézkedések következetes betartására.

Kérjük a taghitközségek és körzetek elnökeit és vallási vezetőit, valamint az intézmények világi és vallási vezetőit, hogy – amennyiben ez megoldható – programjaikat nyílt térre helyezzék át és ott tartsák meg.

Felhívom a figyelmet arra, hogy e rendelkezések betartásáért, esetleges be nem tartásának következményeiért minden vezető, hittestvérünk és munkatársunk egyéni felelősséggel tartozik. Az intézkedés a mai nappal lép hatályba.

Budapest, 2021. november 15. hétfő

dr. Kunos Péter
Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgató

ügyv-ig-utasitas-covid-11-15-page-001.jpg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek