Erőss Gábor alpolgármester: „Édesanyám is Wallenbergnek köszönheti az életét"

Amint arról beszámoltunk, a napokban emléktáblát állítottak a svéd embermentő diplomata, Raoul Wallenberg tiszteletére Budapest VIII. kerületében. Az eseményen személyes hangú beszédet mondott dr. Erőss Gábor, Józsefváros alpolgármestere, aki a Facebookon is közzétette megemlékezését. Ebből idézünk.

„Noha alpolgármesterként tartottam ma beszédet a Wallenberg-emléktábla avatásán többek között a svéd nagykövet társaságában, de most kivételesen volt egy elég fontos személyes szál is: Édesanyám – az akkor másfél-kétéves üldözött kislány –, aki ma szintén eljött. Ő is Raoul Wallenbergnek köszönheti az életét, mint oly' sokan. Íme a beszédem" – így kezdődik dr. Erőss Gábor józsefvárosi alpolgármester Facebook-bejegyzése, amelyet abból az alkalomból tett közzé, hogy (mint arról beszámoltunk)  november 4-én felavatták Raoul Wallenberg emléktábláját az Üllői út 2-4. szám alatt. Az alábbiakban az alpolgármester beszédét idézzük.

* * *

Józsefváros a szegény zsidók városrésze volt: kiskereskedők, zsibárusok, kisiparosok, munkások laktak itt főleg. A ’20-as évek elején Józsefvárosban több mint 33 ezer zsidó élt, és itt volt a harmadik legnagyobb létszámú – és egyébként önmagában is igencsak sokszínű – zsidó közösség egész Budapesten. (Történetesen az, ahol most vagyunk, az az egykori Mágnásnegyed, itt a gazdagabb zsidók és nem-zsidók éltek, de pár száz méterre vagyunk csak a körúton túli Középső-Józsefvárostól, amiről beszélek).

A környéken, kiemelten a Teleki téri piac környékén a hagyományos zsidó élet minden kelléke megtalálható volt: zsinagógák, imaházak és imaszobák tucatjai. Vagy például a Dankó utca 28-ban a „kóseráj”. A zsidó lakosság szórakoztatásáról a nagyobb vendéglőkben fellépő jiddis színtársulatok gondoskodtak, többek között a Népszínház u. 28-ban híressé vált Wertheimer-kávéház dobogóján. A kerületben mindig működött női és ifjúsági szervezet is; a vallásosabb, cionista ifjak pedig a Szerdahelyi u. 1-be jártak, ahol klubjuk is volt. A Nagyfuvaros utca 26-ban működött a híres Czóbel-nyomda, amelynek héber betűkészlete volt, és sok héber könyvet, aprónyomtatványt jelentetett meg. 1944. október 15-16-án pedig egyedül itt volt aktív zsidó ellenállás a németekkel szemben: a Népszínház u. 31-ből és a Teleki tér 4-ből (újabb kutatások szerint még más környékbeli házakból is) cionista fiatalok lőttek rá a német megszállókra és a nyilasokra. Ezt nevezték el később „kis Varsónak”, a varsói gettólázadásra, a fegyveres lengyelországi zsidó ellenállásra utalva.

De ma, amikor sajnos újra a letűnt korokból ismert hecckampányok, különböző, bűnbaknak kikiáltott csoportok elleni uszítás idejét éljük, említsük meg azt is, hogy bizony az antiszemitizmusnak is volt itt Józsefvárosban hagyománya. Itt volt a Teleki téren, Kaiser Mihály korcsmájában (a Teleki tér 8. szám alatt) a tiszaeszlári per utáni időkben az Antiszemita Párt egyik gyülekezőhelye. Másik találkozóhelyük a Lehr kocsma volt, s egy harmadik, a Sverteczky-féle vendéglő, akkoriban „Fehér szegfű”, a Práter utca 26-ban.

De térjünk vissza 1944-45-re, a Soára és a zsidómentésre.

Józsefváros-szerte egyre több botlatókő emlékeztet a Holokauszt áldozataira; épp néhány napja döntött a Képviselőtestület 3 újabb botlatókő kihelyezéséről (a MAZSIKE kezdeményezésére), a Nagyfuvaros, illetve a Vay Ádám utcában.

A vészkorszak idején a Svéd nagykövetség, és Raoul Wallenberg természetesen a józsefvárosi zsidókat is mentette, amennyit és amennyire csak lehetett. A legendás Schutzpass-ok, svéd menlevelek nélkül a magyar Holokauszt tragédiája még sötétebb lett volna.

És akkor most hadd következzen egy személyes történet, ami már kifejezetten erről az Üllői úti házról, ’44-45 teléről szól! Idézek:

„Felmentem a Schutzpass-ért az Üllői útra. Már nem is tudom, hogy tudtam oda bejutni. Rendőrök voltak. Sokan voltak. Karomon a gyerekkel. Kinevettek, mert én bediktáltam a férjem nevét is [akit már korábban deportáltak, egy német lágerben volt egykor]. Végülis kiadták a Schutzpass-t [neki is]. Danielson svéd királyi követ 1944. augusztus 26-án kelt aláírásával, amelynek hitelességét – mert erre is szükség volt – Raoul Wallenberg, a svéd követség titkára október 22-én az aláírásával külön igazolta. Ennek alapján a KEOKH november 30-ig még a sárga csillag viselése alól is mentesített – ezt persze a nyilasok nem fogadták el.” 

Dr. Erőss Gábor az édesanyjával (Forrás: Facebook)

Ez a szövegrészlet Nagyapám és Nagyanyám „Emlékezések” címen megjelent közös memoárjából való. A karon ülő gyermek pedig nem más, mint az akkor másfél-kétéves Édesanyám, aki itt áll most is e pillanatban, háromnegyed évszázaddal később, az ünneplő, emlékező sokaságban.

Nemcsak Józsefváros köszönhet sokat Raoul Wallenbergnek, de én személyesen is.

Végül egy epilógust engedjenek meg nekem. Ma van november 4., az 1956-os Forradalom leverésének évfordulója, gyásznap. Ugyanazok a szovjetek verték le a Forradalmat ’56-ban, akik 11 évvel korábban felszabadították a gettót, s e házat is… de aztán elhurcolták, megölték a svéd diplomatát, Raoul Wallenberget. Soha nem hegedő sebet ejtve a túlélők lelkén, akiket megmentett a haláltól.

Erre is emlékezünk, emlékezzünk ma. Wallenberg és az embermentők, az igazak humanizmusa, élete mindenfajta elnyomás antitézise, sorsa figyelmeztető jel.

Emléke legyen áldott!