„Horthy sem szobrot, sem kultuszt nem érdemel"

2020. November 18. / 16:28


„Horthy sem szobrot, sem kultuszt nem érdemel"

Ungváry Krisztián érdeklődésének tárgya az a történelmi figura, aki sok százezer honfitársunk életéért volt felelős, és megalapozott vádak szerint százezrek halála szárad a lelkén. A könyv lapjairól elénk kerülő Horthy, úgy tűnik, soha, egyetlen percre sem tudott felnőni a feladathoz, amellyel a történelmi körülmények furcsa összjátéka következtében szembetalálta magát – írja a Magyar Narancs recenzense.


Ungváry Krisztián történész Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920-1944 című kötetéről olvashatunk recenziót a Magyar Narancsban Barotányi Zoltán tollából. 

Nem klasszikus életrajz ez: ahogy Ungváry maga is leszögezi, több teljes, történettudományos értelemben értékes Horthy-életrajz született már (például Thomas Sakmyster és Turbucz Dávid keze alatt), amelyek kimerítően foglalkoznak Horthy ifjúkorával, haditengerészeti pályafutásával, háborús tevékenységével, no és a Monarchia hadiflottájának csődgondnokaként szerzett érdemeivel – írja a szerző.

hor.jpg

Mint Barotányi fogalmaz, Ungváry Krisztián könyvében most csupán vázlatosan és illusztratív jelleggel kerül elő Horthy, a kultusz tárgya, vagy éppen a magánember: érdeklődésének tárgya az a történelmi figura, aki többször is emberi sorsok, sőt életek felett rendelkezhetett, aki sok százezer honfitársunk életéért volt felelős, és megalapozott vádak szerint százezrek halála szárad a lelkén. Nos, a könyv lapjairól elénk kerülő Horthy, úgy tűnik, soha, egyetlen percre sem tudott felnőni a feladathoz, amellyel a történelmi körülmények furcsa összjátéka következtében szembetalálta magát.

A pályafutását erős kritikával illetők leginkább zsigeri antiszemitizmusát és az 1944-es német megszállás utáni magatartását, mindenekelőtt a magyar zsidók deportálása ügyében tanúsított vétkes nemtörődömségét szokták emlegetni. E tekintetben – számos történész elődjéhez hasonlóan – Ungváry sem talál mentő körülményeket. 

Ám lesújtó ítélete szerint Horthy más ügyekben is sűrűn adott tanúbizonyságot emberi és politikusi alkalmatlanságról. Mindenekelőtt személyesen felelős azért, hogy Magyarország ilyen könnyen sodródott bele a számunkra csak pusztulást hozó II. világháborúba: mind Jugoszlávia 1941. áprilisi megtámadása, mind a Szovjetunió elleni hadüzenet leginkább az ő lelkén szárad. 

Hibás döntéseit és gyakorta elképesztő elgondolásait sok tekintetben magyarázza önfejűsége, önhittsége, szellemi horizontjának beszűkültsége, no meg a diplomáciai és politikai érzék terén mutatott jelentős deficitje. Összefüggéstelennek tűnő gondolatfüzéreivel (amelyek egyszerre táplálkoztak antiszemita koholmányokból, népszerűsítő eugenikai írásokból vagy éppen tengerészanekdotákból) rendszeresen sikerült megzavarnia hallgatóságát. Ungváry értékelése szerint a legkevésbé sem lehet őt konzervatív államférfinak tekinteni: e minősítés mindkét tagja hamis. Elvi megfontolások kevéssé zavarták a döntései során, rigolyái és rögeszméi annál inkább.

Barotányi Zoltán recenziója teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

(Címlapkép: Ungváry Krisztián/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek