A holokauszt ipolysági áldozataira emlékezve – emléktáblát avattak az egykori ipolysági gettó bejáratánál április 13-án szerdán – számolt be az eseményről a felvidéki Ma7.sk portál.
Az emléktábla-állítás kezdeményezői, Márton István, Köteles Judit, Lőwy János, Révész Angelika, Tóth Tibor, Bendík Márta, Novák Margaréta, Baki Attila és Kapusta Krisztina 2022 januárjában azzal a kéréssel fordult a nyilvánossághoz, hogy anyagilag támogassák egy mintegy 1800 euró értékű többnyelvű emléktábla létrejöttét. Az önzetlen támogatóknak köszönhetően április 13-án – Ipolyság történelmi mozaikjának egy újabb darabjaként – leleplezhették az elkészült többnyelvű emléktáblát, amely az egykori ipolysági gettó bejáratánál kapott helyet.
Ipolyságon az első zsidók a 19. század közepén kezdtek letelepedni. Rendkívül aktív közösségüknek köszönhetően a városban az üzleti és társadalmi élet gyors fejlődésnek indult. Megalapították hitközségüket, felépítették zsinagógájukat, ravatalozójukat és iskolájukat, létrehozták szent egyletüket és jótékonysági szervezetüket.
A 19. század végére több mint 500 zsidó élt Ipolyságon, ami a város lakosságának 12%-át tette ki. Az elismert kereskedők, iparosok és földbirtokosok mellett sok orvos, jogász, tanár és mérnök is zsidó származásúnak vallotta magát.
Az emléktábla avatásán beszédet mondtak az ipolysági vallási felekezetek képviselői; előbb a római katolikus egyház nevében Hlédik László esperes és Jozef Slavkovský káplán, majd az evangélikus egyház nevében Hana Peničková lelkésznő, továbbá a református egyházat képviselve Izsmán Jónás szólt a megjelentekhez.
A budapesti Páva utcai zsinagóga rabbija, Radvánszki Péter emlékezett kassai születésű holokauszttúlélő nagymamájára, majd hangsúlyozta, hogy egy zsidó számára az egyik legfontosabb parancsolat a temetés: Semmilyen halott nem maradhat temetetlenül. Ez mindent felülír. Máig kísért az, hogy hogyan maradnak meg a történelem során a temetetlen halottaink. A mi feladatunk a temetés, bár tudjuk, hogy az ipolysági zsidóságnak már nem lehet sírja. Az ézsaiási parancs márpedig azt mondja, hogy mindenkinek legyen neve és emléke! Mindenkinek jár ez! Az emlékezés egyfajta temetés, szembenézés a tettekkel.”
Az 1930-as években lassan elhalványult a remény, hogy egyenrangú állampolgárként integrálódhatnak a modern társadalomba. A második világháború kitörése után megerősödött az ellenük érzett gyűlölet, újraéledt a zsidóüldözés. Ekkor mintegy 855 zsidó származású ember élt a városban. Aki nem menekült el időben, azt deportálták, és a halálba küldték. Több mint 1200 zsidót – nőket, férfiakat, gyerekeket és időseket – gyűjtöttek össze a Rózsa és a Malom utca között elterülő ipolysági gettóban. 1944. június 8-án a gyűjtőtáborból mindenkit a vasútállomásra hajtottak, ahonnan marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. A gyerekeket és az öregeket azonnal elgázosították, az ipolysági gettóból elhurcoltak 90%-a nem élte túl a koncentrációs tábort.
Az emléktábla-állítás kezdeményezői fontos feladatuknak tartják, hogy rendszeresen megemlékezzenek a tragikus eseményekről, ezzel utat mutatva a fiataloknak egy toleránsabb társadalom felé.
Az Ipolyság Város Pecsétje – Sigillum Oppidi Saag, a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre és Ipolyság város közös szervezésében megvalósuló rendezvény a városháza színháztermében folytatódott, ahol Az elveszett kenyér című dokumentumfilm levetítésére került sor a rendező, Surányi András jelenlétében.
