Bálint András: bizonyos élethelyzetekben letagadtam a származásomat

2009. Szeptember 01. / 22:25


Bálint András: bizonyos élethelyzetekben letagadtam a származásomat

Forrás: STOP


Bálint András által igazgatott Radnóti Színház előtt novemberben felavatják a költő életnagyságú szobrát, Varga Imre alkotását.



Előtte, szeptemberben a színész-színházigazgató a Zsidó Nyári Fesztivál keretében, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában adta elő Radnóti-estjét, amit vallomásos produkciónak tart. A saját gyónása is ez az este. Igen őszintén elmondja benne, hogy berzenkedett a zsidólét ellen.

"Attól, hogy ezt elmondtam, megnyugodtam, bizonyos lelkifurdalásaim csökkentek. Nincsen zsidó identitásom, és nem is lett, de kritikusan, önkritikusan, iróniával, öniróniával, vallomásosan próbálok erről beszélni. Önkritikusan elmondom, hogy bizonyos élethelyzetekben letagadtam a származásomat, más élethelyzetekben előnyt kovácsoltam belőle. Volt nekem zsidó meg katolikus nagyszülőm is, hol az egyiket, hol a másikat vettem elő. Vagyis "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek." És ez megnyugtató.

Most a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában lesz az előadás, a Zsidó Nyári Fesztiválon. Zsinagógában még nem mondtam a szöveget, a helynek pedig mindig van szelleme. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan hat majd a közönségre és rám" - mondja Bálint András.


Kapcsolódó írásunk:

"Azért készítettem el a Radnóti-estet, mert Rómában letagadtam a zsidóságomat"

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek