A mesterséges intelligenciát és a deepfake-et is bevetik a Hamász elleni háborúban

2023. November 15. / 10:02


A mesterséges intelligenciát és a deepfake-et is bevetik a Hamász elleni háborúban

– Ebben a háborúban kaphatunk egy kis betekintést abba, hogy milyenek lehetnek a jövő háborúi, ahol a mesterséges intelligencia és a deepfake már részese a konfliktusnak – mondta a Qubit portálnak Ofir Zigelman egykori izraeli hírszerző tiszt. Zigelman szerint Izrael valószínűleg erősebben jön ki a háborúból, mint ahogy belement, és ontani fogja magából a technológiai újításokat.

Ofir Zigelman a Tel-avivi Egyetemen, valamint Cambridge-ben végezte tanulmányait, majd az izraeli miniszterelnöki hivatalban állt alkalmazásban hírszerző tisztként. Az izraeli katonai jelhírszerző ügynökség, a 8200-as egység egyik csapatvezetője volt. Ez az egység az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséghez (NSA) hasonlóan rádióelektronikai, jelhírszerzéssel foglalkozó (SIGINT) szervezet. Az elektronikai megfigyelést végző 8200-as egységet a világ legjobbjának tartják ezen a területen.

Ofir Zigelman a Qubit portálnak elmondta: attól még, hogy a Hamász kezdetleges eszközökkel el tudta követni ezt a mérhetetlen pusztítást, az olyan izraeli fejlesztések, mint a Vaskupola vagy a nagy hatótávolságú rakéták kiiktatására használt, Dávid parittyája és a Vassugár (Iron Beam) lézeres rakétaelhárító rendszerek igenis működnek, és az elmúlt hetekben ezeket vetették be a Hamász ellen. 

– Jelenleg is eddig nem látott mértékű technológiai koordinációt tapasztalhatunk a szárazföldi, a tengeri és a légi erők között a különféle rendszerek szintjén. Például egy levegőben lévő vadászgép pilótája értesíteni tudja egy tank vezetőjét egy bombafenyegetésről, el tudja mondani neki, hogy álljon meg, amíg a szárazföldi erők hatástalanítják a bombát. Ez megtörténik, aztán mehet tovább. Ilyen szintű a technológiai koordináció – mondta Zigelman. 

A mesterséges intelligencia segítségével már 11 ezer Hamász-célpontot azonosítottak be, bár az továbbra is kérdés, mennyire tudják kiszűrni a civileket.

A technológiai szektor Izraelben nagyon erős, a bruttó hazai termék 18 százalékát teszi ki, az ország exportjának mintegy felét és az adóbevételek közel 30 százalékát termeli meg. 

De vajon negatív hatással lehetnek-e a történtek az izraeli technológiai szektor megítélésére? Zigelman szerint nem: az ország valószínűleg erősebben jön ki a háborúból, mint ahogy belement, és ontani fogja magából az újításokat.

Erre szükség is van, mivel a háború nem csupán a harctéren folyik, hanem a médiában is, megspékelve olyan elemekkel, mint a pszichológiai hadviselés és a propagandakommunikáció.

Az utóbbi időben Zigelman szerint az online közölt tartalmat bothadseregek, a mesterséges intelligencia és a deepfake-videók is megtámogatják. Valójában nem is azáltal, hogy konkrétan ilyen anyagok terjednek a közösségi médiában, hanem úgy, hogy a sok fake miatt a felhasználók a valódi videók hitelességét is megkérdőjelezik. 

„A legsokkolóbb dezinformáció, amit láttam, az volt, aminek nyomán az arab világban és amerikai egyetemi kampuszokon megkérdőjelezték azoknak a felvételeknek a hitelességét, amiket maga a Hamász vett fel GoPro kamerákkal az október 7-i atrocitásokról. Ennek leküzdésére az IDF kiadta a felvételek vágatlan videóját, hogy ellensúlyozza a kialakult, holokauszttagadáshoz hasonló jelenséget” – mondta.

A Qubit írása teljes terjedelmében itt olvasható.

Címlapkép: Gerd Altmann – Pixabay

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Világhírű kántorok adnak koncertet a Rumbachban
Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 155: "Már felnőtt"