Szigorúan bizalmas: Lebukott H. András és bűnbandája

2020. December 31. / 16:18


Szigorúan bizalmas: Lebukott H. András és bűnbandája

Kedves Olvasóink, itt a vég: hamarosan véget ér a világot és benne a magyar társadalmat olyannyira megviselő, tragikus 2020-as év. Habár a zsidó időszámítás szerint mi már hónapok óta az új esztendőben járunk, exkluzív híreinkkel a polgári időszámítás szerinti óévtől is elbúcsúzunk. A vírusjárvány okozta, lassan egy éve tartó keserűséget és szomorúságot az alábbi hírcsokorral szeretnénk pár percre elfeledtetni önökkel. Javasoljuk, hogy ha más internetes oldalakon hasonló hírekkel találkoznak,  ugyanilyen derűvel böngésszék a cikkeket.


Mószeroló: a PET-CT egy zsidót sem mutatott ki a Mazsihiszben

A Mószeroló című zsidó lap exkluzív információi szerint a lap tényfeltáró újságírói hónapokig tartó oknyomozásuk során egyetlen zsidót sem találtak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében. A Megyeri András Jonatán mb. testépítő által vezetett újságíró csapat  tagjai a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eszközök – pozitron emissziós tomográf (PET), valamint CT-berendezés – segítségével eredtek a rejtőzködő zsidók nyomába, és a Síp utcában még a Dönci nevű bombakereső kutya identitását is megvizsgálták. Megyeri András Jonatán felvetésére, miszerint az áldatlan Síp utcai állapotokat jellemzi, hogy Dönci nincs körülmetélve, a Mazsihisz Biztonsági Szolgálata azt a tájékoztatást adta: Döncit nem lehet körülmetélni, mert szuka. A Mószeroló szerint ez a tény újabb bizonyítéka annak, hogy a kutyakínzó H. Andrásnak távoznia kell a Mazsihisz éléről.

A heisleri diktatúra már fegyverkezik

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint H. András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke az éjszakai kijárási tilalmat megszegve belopakodott a zuglói zsidó óvodába, és az ott található játékszerek közül rátette a kezét három darab pöttyös labdára és négy darab játékpisztolyra.  A BRFK közleménye szerint H. Andrást akkor érték tetten, amikor a magyar zsidó közösség megtévesztése céljából az eltulajdonított játékszerekre előre megfontolt, aljas indokból ráfestette Soros György óvodai jelét, egy légyölő galócát. H. András ellen garázdaság megalapozott gyanújával indult eljárás, hitközségi ellenzéke pedig közölte: a játékpisztolyok eltulajdonítása annak jele, hogy a heisleri diktatúra immár fegyveresen kíván leszámolni ellenlábasaival. H. András tagadta az ellene felhozott vádakat, és szabadlábon, 42-es méretű cipőben védekezik.

LillyCantabile.png

Dr. Kunos Péter kirúgta saját magát

Folytatódik a Síp utcai ámokfutás, amelynek legújabb fejleménye, hogy dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója ma reggel e-mailben értesítette saját magát arról a váratlan döntéséről, hogy azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól saját magát. Dr. Kunos Péter a levél elolvasása után értetlenségét fejezte ki, majd felajánlotta a közös megegyezéssel való távozás lehetőségét, ám ezt dr. Kunos Péter nem fogadta el. Az üggyel kapcsolatban a Mazsihisz.hu érdeklődésére az ügyvezető igazgató közölte: ügyvédei útján felvette a kapcsolatot dr. Kunos Péterrel, ám ő egyelőre elzárkózott az együttműködés elől. Síp utcai forrásaink szerint az ügy arról kívánja elterelni a figyelmet, hogy dr. Kunos Péter a home office munkakörülményeit kihasználva több alkalommal elterelte a figyelmet saját magáról.

Eljárás indult D. Andrea CD-zugárus ellen

Magánfeljelentés nyomán a BRFK eljárást indított D. Andrea, a Mazsihisz.hu portál főszerkesztője ellen – értesült a Ne, Kohn! című zsidó lap. Az újság információi szerint D. Andrea a Zsidó Kulturális Fesztivál szervezőjeként jelentős készletet halmozott fel azokból a CD-lemezekből, amelyeket a Zsidó Kulturális Fesztivál fellépőitől csikart ki annak érdekében, hogy fellépési lehetőséghez juttathassa őket. Az adathordozókat D. Andrea illegális CD-boltban árulta Budapest 28. kerületében. A hatóság súlyosbító körülményként értékeli, hogy D. Andrea előre megfontolt, aljas indokból hozzáfogott a 2021-es Zsidó Kulturális Fesztivál szervezéséhez, továbbá a határokon túli magyarlakta területeken újabb illegális CD-üzletek nyitását tervezte Nemzetes Asszony Boltja néven.

OpenClipart-Vectors.png

A bukott újságíró a Heisler szekerét tolja

A letűnt kádári rendszer zárványaként megszüntetett Népszabadság című napilap egykori újságírója, Kácsor Zsolt megátalkodott heisleristaként tegnap délután négy óra után pár perccel megtolta a Mazsihisz jelenlegi vezetésének szekerét. Az üggyel kapcsolatban a Mószeroló című zsidó lap közölte: a szekértolás a legrosszabb neológ zsidó hagyományok egyike, amely a magyar zsidóság felhígulásához vezet. A lap vezetője, Megyeri András Jonatán mb. testépítő az ügyről írott cikkében azt követelte: a Mazsihisz hiteles dokumentumokkal támassza alá, hogy a megtolt szekér még a hitközség tulajdonában van-e, vagy már azt is ellopta H. András és szekértoló bűnbandája.

Bödőcs Tibor betér a zsidóságba

A Ne, Kohn! című zsidó újság azt írja: az álzsidó H. András álelnök a rókaképű rabbi, R. Zoltán „főrabbi” társaságában a népszerű humorista és író, Bödőcs Tibor zsidó betéréséről tárgyal. A Ne, Kohn! megkeresésére a Mazsihisz nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyről, ám kiszivárgott információk szerint H. András és R. Zoltán – megirigyelve Szegedi Csanád amerikai turnéját – Bödőcs Tiborral a Mazsihiszt kívánja népszerűsíteni a Pusztazámor-Ecsegfalva-Lendvajakabfa-Búcsúszentlászló útvonalon. A lap szerint Bödőcs betérítését  a heisleri aljasságoknak megfelelően Szegedi Csanád nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásának bírósági eljárására időzítették.

Helyreigazítás: A diktátor nem játékpisztollyal fegyverkezik

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a BRFK legfrissebb közleménye szerint H. András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke nem játékpisztolyokkal, hanem a magyar honvédség állományából selejtezés miatt kivont UHK típusú harci járművekkel igyekszik megerősíteni elnöki pozícióját. H. András azzal keltett feltűnést, hogy az egyik jármű lövegére vitorlát erősített, leparkolt vele a Mazsihisz Síp utcai székháza előtt, majd az épületbe behatolva diktatúrát vezetett be a második emeleti férfi mosdóban, valamint a harmadik emeleti teakonyhában. Az épületben egyéb károk nem keletkeztek.

(Illusztrációk: LillyCantabile, WikiMediaImages, OpenClipart-Vectors/Pixabay)

FRISSÍTÉS: SZATIRIKUS SZILVESZTERI HÍRBLOKKUNKRÓL  KIFEJTETTE VÉLEMÉNYÉT HEISLER ANDRÁS MAZSIHISZ-ELNÖK , AKINEK A 2021. JANUÁR 3-ÁN MEGJELENT ÍRÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Ünnepek
Figyelem: már kapható a pészahi macesz!
2024. Április 05. / 14:22

Figyelem: már kapható a pészahi macesz!

Kultúra
2B Galéria: A halállal kapcsolatban
2024. Március 18. / 11:56

2B Galéria: A halállal kapcsolatban