Ádár: Egy kicsinyke Mózes minden zsidóban megbújik

Zsidó hónapok / Ádár

Izgalmas, színes, okos tanulságokban bővelkedő hónap. Gondoljuk meg: Zájin Ádárral, Eszter böjtjével és főleg Purimmal áll előttünk, és persze, megannyi történelmi-filozófiai jelentőségű gondolattal. Igazi felkészülés Pészáchra, Niszánra, azaz a következő hónapra, az egyetemes zsidóság legjelképesebb, népteremtő ünnepére. A tavasz örömhozó nyitányára.

Számomra még valamit jelent. Apám unokatestvérének emlékét. Szabóként is erős ember volt, ügyes, mellesleg igen jóképű, ibolyakék szemmel. Jó fizikumának köszönhette, hogy túlélte a vészkorszakot. Vallásos, Szamos menti családból jött, maga is őrizte a hagyományokat. Ezért ment el a háború után. Itthon nem tarthatta meg a törvényt.

Ausztráliában keményen dolgozott. Jómódú lett, és puritán maradt. Idős korában hosszú, ősz szakállt növesztett. Egyszer – ahogyan mondta – félúton: Izraelben találkoztunk. Jeruzsálem utcáin olybá tűnt, mint az ókori pátriárkák reinkarnációja. Beiratkozott Bét Seárim egyik legtekintélyesebb jesivájába, hogy külön kurzuson talmudot, zóhárt és kabbalát tanuljon, napi hat órán át. Boldogság töltötte el a lelkét.

Ültünk egy városi parkban, és ő mesélt. Nem a szülőfalujáról, az ukrajnai hómezőről, az ausztráliai kezdetekről, a családjáról. Hanem Mózesről. Mintha csak tegnap találkozott volna vele, és jól ismeri, tehát most kicsit pletykálkodik róla.

Hogy személyiségéből micsoda megnyerő méltóság áradt! Mennyire előkelő tartással lépett az emberek elé, miközben csöppet sem érződött rajta gőg és fölény. Éppen ellenkezőleg: barátságos volt és szeretet-teli! Inkább a mozdulataival, a gesztusaival, a tekintetével vált kiemelkedővé, semmint öltözékével. Példás szerénységgel beszélt zsidóval, egyiptomival, családtaggal, sivatagi vándorral, gazdaggal, nyomorult szegénnyel. Csak a haragja volt sodró erejű.

Egyszerűen tudomásul vette kivételes kisugárzását, azt nyilván isteni eredetűnek vélte, de vele soha nem élt vissza, önkényesen semmiképpen. Vagyis ezt a tulajdonságát is az Örökkévaló célja megvalósítása eszközének tartotta. Tudta, hogy az embereket bizonyos jó célok érdekében vezetni, irányítani kell, mert ha nem így történik, a teremtő szellem széttöredezik, és az erők egymás ellen fordulhatnak. Ez a pusztulás maga.

Áradt belőle a derű. Aki a közelébe került, érzékelte ezt. Fiatal és idős élénk tettvágyat érzett magában, türelmetlen cselekvő szándékot. A vele érintkezők hirtelen telve lettek ötletekkel, szárnyaló alkotó elhatározással. Hogy együtt segítsék megvalósítani az Elrendelést. És az ő társaságában levők egymáshoz is jobbak lettek, érdeklődőbbek, sőt segítőkészek és támogató szándékúak. Körükben élő organizmussá vált a szolidaritás.

Mózestől mindenki tanulhatott. Odaadást, figyelmet és ösztönző érdeklődést, szeretetet, tehát életbölcsességet. Magatartásából, szellemi és lelki kincseiből minden zsidó, még évezredekkel később is, meríthetett, elvehetett valamit. Bármilyen keveset, de az a kevés is zsidó teljesség volt. Miként egyetlen csepp tengervíz is – óceán. Ezért tudjuk biztosan: nem támadt olyan próféta többé Izraelben, mint ő.

Valamiben azonban önző volt. Kijárta Istennél, hogy ugyanazon a napon haljon meg, amikor született. És így e két dátum között telt, telhetett el földi élete. Ez az egybeesés jelképes. Ünnepe pedig Zájin Ádár.

Az ember életében két időpont rímelhet, összecsenghet: a kezdet és a vég. A térben viszont, mint Mózes tettei, művének hatása és jelentősége: aligha felfogható. Akár a végtelen. A világűr.

– Sugallatát azonban érzem magamban – mondta Berger Rudolf rokonom. – És tudom, hogy ezzel sokan vannak így. Egy kicsinyke Mózes ugyanis – így vagy úgy – minden zsidóban megbújik. Legföljebb némely ideig bujkál, rejtőzködik. De Ádár hónapban azért előjön.

Benedek István Gábor

ÁDÁR HÓNAP, több információ