A zsidó történelem és kultúra története ünnepek és tragédiák, szétszóratás és újjászületés, kulturális és tudományos eredmények gazdag szövedéke. Cikksorozatunk hétről hétre olyan évfordulókat idéz fel – a hanukai fényektől a portugáliai kiűzetésen és az 1867-es emancipáción át Mátyás király udvaráig –, amelyek új nézőpontból világítják meg közös örökségünket. Peremiczky Szilvia írásai emellett a jelen kérdéseire is reflektálnak, Izrael és az antiszemitizmus mai jelenségeit is kontextusba helyezve.
1790. január
28-án a francia Nemzetgyűlés, Európában először, teljes jogú polgárokká
nyilvánította a portugál, spanyol és avignoni eredetű zsidókat. A törvény
azonban nem terjedt ki a teljes franciaországi zsidóságra, a keleti,
elzász-lotaringiai zsidók egyenjogúsításra még több mint másfél évet kellett
várni. A felemás döntést hosszú viták előzték meg, és a döntés korántsem jelentette
az emancipációs folyamat végét.
A zsidóság
emancipációjának kérdése először
1787-ben merült fel, amikor a metzi Királyi Akadémia által kiírt esszépályázat
díjazottjai, közöttük Henri Grégoire abbé és a lengyel születésű Zalkind
Hourvitz, noha számos pontban ellentétes véleményt képviseltek, arra a
következtetésre jutottak, hogy a zsidók integrációját a gazdasági emancipáció
és a korlátozó intézkedések eltörlése biztosítja. XVI. Lajos ezt követően
megbízta tanácsadóját, Chrétien-Guillaume de Lamoignon de Malesherbes-t a
zsidók helyzetének rendezésével, de az 1788-as rendi gyűlésen nem sikerült előrelépést
elérni.
A forradalom kezdete után, 1789. december 22-én került ismét az
emancipáció ügye a Nemzetgyűlés elé, a protestánsok, a színészek és a hóhérok
jogállásának kérdésével együtt (Badinter 1989, 139-165). Az egyházi és a
tartományi vezetők jelentős része ellenezte a zsidóság emancipációját, de a
támogatók között olyan politikusokat találunk, akik közül többen később halálos
ellenségekként állnak egymással szemben: Mirabeau, Grégoire abbé, Clermont-Tonnerre
grófja, Antoine Barnave vagy éppen Robespierre. Az 1790-es január 28-ai felemás
döntés hátterében a franciaországi zsidó történelem sajátosságai húzódnak meg.
A Bordeaux és Bayonne környékén élő portugál és spanyol zsidók, valamint az
avignoni és venaissini grófság zsidó közösségei a spanyolországi kiűzetés és a
portugáliai üldöztetések után telepedtek le Dél-Franciaországban királyi
kiváltságlevelekkel, amelyek törvényes lakhatást adtak számukra. Az évszázadok
során honosítottá vált, franciául beszélő, akkulturálódott zsidókat franciáknak
tekintették, és bár nem rendelkeztek teljes polgárjoggal, képviselőik már a
forradalom előtti rendi tanács szervezésében is részt vettek (Lévy-Bruhl 2021).
Ezzel szemben a „német” zsidóknak nevezett elzászi zsidó közöségeket, amelyek a
17. században kerültek francia fennhatóság alá, számos korlátozás sújtotta
(Badinter 1989, 33). Az egyenjogúsításból kimaradó párizsi és elzászi zsidóknak
a Nemzetgyűlés végül két nappal feloszlatása előtt, 1791. szeptember 27-én, szavazta
meg az egyenlő jogokat.
A forradalom
alatt a zsidókat mint közösséget nem érték üldöztetések, azonban az 1793-ban
kezdődő, az úgynevezett „veszettek” által vezetett vallásüldözés a zsidó
vallási életet és intézményeket sem kímélte (Benbassa 2000, 137). A forradalmat
követően Napóleon szabályozta a zsidók polgári státuszát, a vallásgyakorlatot
és konzisztóriumok létrehozását rendelte el; az úgynevezett „hírhedt” rendelet
pedig korlátozásokat vezetett be a zsidókra a kereskedelemben és a katonai sorozásban.
Ezt az utóbbi rendeletet 1831-ben Lajos Fülöp uralkodása alatt nem újították
meg, egyúttal eltörölték az utolsó diszkriminatív intézkedéseket, például a
zsidó esküt is, és a kormány úgy döntött, hogy más vallások szertartásaihoz
hasonlóan a zsidó istentisztelet költségei is állja, ezzel téve teljessé a
polgári jogegyenlőséget, amely azonban nem vetett véget a zsidóellenességnek.
Peremiczky Szilvia írása
Források,
felhasznált irodalom:
Badinter,
Robert 1989. Libres et égux… L’émancipation des Juifs 1789-1791. Fayard,
Paris.
Benbassa,
Esther. 2000. Histoire des Juifs de France. Points, pp.
119-150.
Lévy-Brihl, Milo. 2021. Les Juifs et la
Révolution française, in: k-larevue