Izrael hazamegy: miért nem választhatjuk meg a rokonainkat? – Jó szombatot kívánunk!

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 20:10 óra, a Szombat királynője 21:23 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a „Devárim” (Mózes 5. 1:1-3:22.) hetiszakaszt olvassuk az otthonainkban és a zsinagógáinkban.

Az utolsó könyvben Mózes felidézi a kivonulás és a pusztai vándorlás történetét és rögtön az elején kitér, viszonylag hosszan, arra is, hogyan vonultak át békésen, Isten parancsára, Ézsau leszármazóinak földjén a zsidók a nagy túra során. De miért kell ennyire hangsúlyozni, hogy ez ekkora teljesítmény? Mert néha a rokonainkat a legnehezebb elviselni, enélkül azonban semmilyen tartós szeretetviszonyra sincs esélyünk.

Jákob és Ézsau viszonya legendásan terhelt volt és, noha kibékültek és sírtak is egymás vállán a Biblia legmegindítóbb jelenetében, ezt követően sem tudták igazán megkedvelni egymást vagy szót érteni egymással, egyikük balra ment, másikuk jobbra. Idegenek voltak egymásnak testvérekként és akkor is idegenek maradtak, amikor már őszintén megbocsátottak, amikor már nem haragudtak egymásra.

Leszármazóik között akkor támadhatott volna új konfliktus, amikor keresztezték egymás útját, Izrael átvonult Edom országán. Ez a legnehezebb. Aki rokon, ahhoz valamiképpen eredendően közöm van, az ő életének területei az én életem területei is, öröksége az én örökségem, életének beavatottja és szükségszerű szereplője vagyok, gyakran riválisa ugyanazért a presztízsért, elismerésért, visszaigazolásért. Túl közel vagyunk egymáshoz, azért nem férünk el. A távoli, érzelmileg is távoli rokonok legfeljebb untatnak minket, velük nincs baj. Jákob és Ézsau leszármazottai azonban szomszédok voltak, folyamatosan testvérkonfliktusokkal küszködtek.

Ez a kétféle dráma mutatkozik meg Ézsau és Jákob népeinek viszonyában. Egymás útjainak folyamatos keresztezése, a szomszédság, az „örökség.viták” és az, hogy nem volt nyelvük egymás megértésére, az edomiták nem osztoztak Izrael hitében és eszményei iránt teljesen közömbösek voltak, konfliktusos rokonok és idegenek. Mégis az az Isten tiltotta meg Izraelnek, hogy egy haja szálát is meggörbítse az edomitáknak, akiről maguk az edomiták tudomást sem vettek.  

A közeli rokonaink olyan emberek, akikhez másfelől nem tud nem közünk lenni, arra ítéltettünk, hogy közünk legyen hozzájuk. Ez az első és egyik legnehezebb feladatunk a világon, elfogadni, hogy visszavonhatatlanul közünk van emberekhez, akiket amúgy esetleg nem választottunk volna, elviselhetővé tenni, tisztázni a hozzájuk fűződő viszonyunkat, valamelyes többletfelelősséget vállalni értük. Vigyázni területeikre. Felvállalni, magunkénak érezni őket a megértés, akár a kölcsönösség legcsekélyebb reménye nélkül.

Közösségeink jelentős része kényszerközösség. Nem választjuk a szomszédainkat, a kollégáinkat sem, nem választjuk a kicsit is tágabb környezetünket. Azokkal töltjük a legtöbb időt életünk során, akiket nem választunk. Őket kapjuk Istentől és így, ezzel a felelősséggel kell tekintenünk rájuk és elvileg nekik is ránk, mert mi is számtalan ember nem választott környezete vagyunk. Megtanulni együttélni testvéreinkkel, rutint szerezni abban, hogyan kezelhető, ha, lépten-nyomon, keresztezik egymást útjaink, a közösségiség első vagy inkább nulladik feltétele. Ezért, ezt megtanulandó nem választhatjuk meg a rokonainkat, hála az Ő végtelen bölcsességének.

Jó szombatot kívánunk!