Bizonyára mindenki
látott már megannyi szirupos filmet, ahol az ifjú pár a „míg a halál el
nem választ", „betegségben és egészségben” és az „örökkön-örökké” hangzatos
szólamokkal fogad egymásnak örök hűséget. A zsidó esküvő kapcsán azonban ideje
lenne elfelejteni ezeket a romantikus jeleneteket. Leginkább azért, mert ez
olyan keresztény felfogást tükröz, amely a popkultúrán keresztül szivárgott be
a köztudatba, és nagyon távol áll a zsidóság házasságról alkotott képétől.
Amíg egy
keresztény esküvői szertartás az igen fogadalom kimondásával pecsételődik meg,
addig a zsidó esküvő csúcspontja az a pillanat, amikor a vőlegény a „Háréj
át mekudeset li betábát zo kedát Móse veIszrael.” mondat kimondása közben felhúzza
a menyasszony ujjára a gyűrűt (1). Az Íme, megszentelődtél nekem, Mózes és
Izrael törvényei szerint mondat kimondásával – és a menyasszony részéről a
hallgatólagos beleegyezésével – a két fél kinyilvánítja, hogy házassági
szövetségre lépnek egymással, és ez a szövetség örökre összeköti őket. Szép és
megható gesztus ez.
De mi a jelentése
a zsidó felfogásban annak, hogy megszenteltnek nyilvánítjuk egymást?
A megfejtés
a mekudeset szóban keresendő, melynek gyökere a héber kodes
szóból származik. Imákból lehet ismerős a szó, melynek jelentése elkülönített, szent.
Ugyanez a gyök található a kidus szóban is, amely a pénteki esti
szertartás elnevezése és az a feladata, hogy a hétköznapokat elválassza a
szombattól, azaz a pihenőnaptól. A szentély idején a hekdész (ugyanezen
gyökbetűk felhasználásával képzett szó) olyan tárgyat jelölt, amelyet kizárólag
a templomi szertartások alkalmával használhattak, azaz el volt különítve erre a
szent feladatra.
A fentiek
allegóriájára a zsidó házasság is az elkülönítés és a megszentelés aktusa. A
szertartás azt jelképezi, hogy a házastársul választott partnert elkülönítjük a
világ összes többi férfijétől és nőjétől, továbbá megfogadjuk, hogy kizárólag
egymáséi leszünk. Ez az aktus azonban sokkal többet jelent a szimpla birtoklási
igény kifejezésénél.
Egy szerelmi
kapcsolat kezdetén könnyen eluralkodik rajtunk a szenvedély, amit sokan lángoló
szerelemként jellemeznek. A lángokkal azonban óvatosan kell bánnunk. Ha nem
vigyázunk, a lángok elemészthetnek, de az őket tápláló tűz ugyanolyan könnyen
ki is tud hunyni és nem marad belőle más, mint erőtlenül pislákoló parázs. A
zsidó esküvői szertartás lényege éppen az, hogy segítsen kordában tartani a
szerelem és a szenvedély megfoghatatlan érzését, átformálva azt egy
megfontoltabb szövetséggé. A kapcsolat immár nem két ember egyéni szenvedélyén
és szeszélyén alapuló viszony, hanem olyan megszentelt szerződés, amelyet a
zsidó közösség jelenlétében kötnek meg, és amely magában foglalja Istent is. A megszentelt vagy nekem kifejezés nem csak azt jelenti,
hogy ha rosszul érzed magad, én ott leszek melletted, hanem azt is kimondja,
hogy amikor nem érzem magam teljesen beleélve ebbe a házasságba, még akkor is ott
leszek veled.
Jelen korban,
amikor oly nagy hangsúlyt kapnak az egyéni vágyak, érdekek, és virágkorát éli
az elköteleződéstől való félelem, talán nem tűnik túl romantikusnak egy ilyen
ajánlat. Ha jobban belegondolunk, az a felfogás, hogy a vágyainkat alávetjük
egy, a feleket egyenrangúnak kezelő és rájuk egyformán kötelező szövetségnek, mégiscsak
forradalmi elképzelés.
Ez a fajta
szövetségkötés ugyanis összhangban van a zsidóság alapkoncepciójával.
A
Sínai-hegyen a zsidó nép szövetséget kötött Istennel. E szövetségkötés
részeként, miközben átadták magukat egy felettük álló entitásnak, elkötelezték
magukat, hogy betartják az ő parancsolatait. Nagy lelkigyakorlatot igényel
alávetni magunkat egy nálunk hatalmasabb, fontosabb dolog szolgálatának. Egy
ilyen viszony ugyan nagy önfegyelmet kíván, de egyben egy mély, szeretetteljes,
reflexív kapcsolat alapjait is megteremti. Pontosan ez a kölcsönös elköteleződés
tükröződik a házasságban, melynek célja, hogy gazdagabbá és teljesebbé tegye az
Isten és az egymás iránti elkötelezettséget.
A „Háréj át
mekudeset li betábát zo kedát Móse veIszrael” fogadalom több síkon is
értelmezhető. Egyrészt összeköti a férjet és a feleséget egymással, megfogadva,
hogy mindkettő csak a másiknak lesz elkülönítve. Másrészt kifejezik kettejük
Istenhez való kapcsolódását. A zsidó esküvői szertartás és a zsidóság Istennel
történő szövetségkötése közötti hasonlóságok miatt nem meglepő, hogy az ősi
szövegek a zsidó népnek a Tóra Sínai-hegyen való átvételét úgy említik, mint az
Istennel való házasságkötés napját. A zsidó nép minden évben Sávuotkor, a Tóra
átadásának emlékére rendezett ünnepen megújítja ezt a házassági fogadalmakat.
Hasonlít ez arra, amikor az ifjú házasok alig várják, hogy először egyesüljenek
szerelmükkel.
Igen ám, de hogyan
kötelezhetjük el magunkat egy életre olyasvalaki mellett, akiről nem tudhatjuk,
kivé változik az együtt töltött évek alatt? „Náászé venismá” azaz „Mindent,
amit az Örökkévaló szólt, megteszünk és meghallgatunk”. (2) – ezekkel a
szavakkal fogadta el Izrael népe a Tórát. Nem kérték Istent, hogy magyarázza el
a parancsolatokat, nem tettek fel kerékkötő kérdéseket. Eleget tudtak Isten
szeretetéről ahhoz, hogy biztosak legyenek abban: továbbra is a részesei
akarnak lenni. Eleget tudtak ahhoz, hogy feltétel nélkül elfogadják az
ajánlatát. Hasonlóképpen egy házasságkötéskor is a két ember nem azzal a biztos
tudattal köti össze az életét, hogy mindent tudnak a másikról, vagy hogy
ugyanazok az emberek maradnak életük végéig. Azért tesznek fogadalmat, mert
életük egy adott pontján úgy érzik, eléggé szeretik egymást és eleget tudnak a
másikról ahhoz, hogy együtt lépjenek tovább.
Amikor az égő
csipkebokor képében először jelent meg az Isten Mózesnek, és megkérdezte tőle a
nevét, ő azt válaszolta neki: „Mindig az leszek, aki leszek” (3): Ez a tömör,
talányos válasz azt üzeni, hogy soha nem ismerhetjük meg teljesen a nevét és őt
sem fogjuk soha igazán megismerni. De a válaszban ott van az ígéret is, hogy bármi
történjék is, veled leszek és melletted maradok. Igaz ez a házasságra is. Nem megjósolható,
milyen megpróbáltatásokkal kell később szembenéznünk, de tudjuk, hogy együtt
fogjuk végigcsinálni. A házasság elején még nem tudhatjuk, milyen emberré válunk
a jövőben és azt sem, hogy a másik kivé fejlődik majd mellettünk. Azt azonban tudjuk,
hogy ott leszünk egymásnak. Ez egy olyan szerződés, amely feltétel nélküli
elköteleződést ígér a másik fél és a közös jövő irányába.
A zsidó házasság tehát
egy olyan megszentelt szerződés, amelyet a házasulandó felek nemcsak egymással,
hanem Istennel és tágabb értelemben a körülöttük lévő világgal is kötnek.
Közösen járnak ezután ezen a sokszor buktatókkal teli önismereti úton, de immár
sosem egyedül. Ez az ígéret az, ami a zsidó házasságot igazán megszenteltté és
romantikussá is teszi.
Jegyzetek:
1.) Jellemzően, de nem szükségszerűen gyűrűt ajándékoz a vőlegény a menyasszonynak. Vannak olyan közösségek, ahol gyűrű helyett más értéktárggyal fejezi ki elköteleződését a vőlegény.
2.) Smot 24:7
3.) Radnóti Zoltán főrabbi fordítása
Cikkünk az aish.com írása alapján készült