A zsidó házasság: szerelemtől a megszentelt szövetségig

Bizonyára mindenki látott már megannyi szirupos filmet, ahol az ifjú pár a „míg a halál el nem választ", „betegségben és egészségben” és az „örökkön-örökké” hangzatos szólamokkal fogad egymásnak örök hűséget. A zsidó esküvő kapcsán azonban ideje lenne elfelejteni ezeket a romantikus jeleneteket. Leginkább azért, mert ez olyan keresztény felfogást tükröz, amely a popkultúrán keresztül szivárgott be a köztudatba, és nagyon távol áll a zsidóság házasságról alkotott képétől.

Amíg egy keresztény esküvői szertartás az igen fogadalom kimondásával pecsételődik meg, addig a zsidó esküvő csúcspontja az a pillanat, amikor a vőlegény a „Háréj át mekudeset li betábát zo kedát Móse veIszrael.” mondat kimondása közben felhúzza a menyasszony ujjára a gyűrűt (1). Az Íme, megszentelődtél nekem, Mózes és Izrael törvényei szerint mondat kimondásával – és a menyasszony részéről a hallgatólagos beleegyezésével – a két fél kinyilvánítja, hogy házassági szövetségre lépnek egymással, és ez a szövetség örökre összeköti őket. Szép és megható gesztus ez.

De mi a jelentése a zsidó felfogásban annak, hogy megszenteltnek nyilvánítjuk egymást? 

A megfejtés a mekudeset szóban keresendő, melynek gyökere a héber kodes szóból származik. Imákból lehet ismerős a szó, melynek jelentése elkülönített, szent. Ugyanez a gyök található a kidus szóban is, amely a pénteki esti szertartás elnevezése és az a feladata, hogy a hétköznapokat elválassza a szombattól, azaz a pihenőnaptól. A szentély idején a hekdész (ugyanezen gyökbetűk felhasználásával képzett szó) olyan tárgyat jelölt, amelyet kizárólag a templomi szertartások alkalmával használhattak, azaz el volt különítve erre a szent feladatra.

A fentiek allegóriájára a zsidó házasság is az elkülönítés és a megszentelés aktusa. A szertartás azt jelképezi, hogy a házastársul választott partnert elkülönítjük a világ összes többi férfijétől és nőjétől, továbbá megfogadjuk, hogy kizárólag egymáséi leszünk. Ez az aktus azonban sokkal többet jelent a szimpla birtoklási igény kifejezésénél.

Egy szerelmi kapcsolat kezdetén könnyen eluralkodik rajtunk a szenvedély, amit sokan lángoló szerelemként jellemeznek. A lángokkal azonban óvatosan kell bánnunk. Ha nem vigyázunk, a lángok elemészthetnek, de az őket tápláló tűz ugyanolyan könnyen ki is tud hunyni és nem marad belőle más, mint erőtlenül pislákoló parázs. A zsidó esküvői szertartás lényege éppen az, hogy segítsen kordában tartani a szerelem és a szenvedély megfoghatatlan érzését, átformálva azt egy megfontoltabb szövetséggé. A kapcsolat immár nem két ember egyéni szenvedélyén és szeszélyén alapuló viszony, hanem olyan megszentelt szerződés, amelyet a zsidó közösség jelenlétében kötnek meg, és amely magában foglalja Istent is. A megszentelt vagy nekem kifejezés nem csak azt jelenti, hogy ha rosszul érzed magad, én ott leszek melletted, hanem azt is kimondja, hogy amikor nem érzem magam teljesen beleélve ebbe a házasságba, még akkor is ott leszek veled.

Jelen korban, amikor oly nagy hangsúlyt kapnak az egyéni vágyak, érdekek, és virágkorát éli az elköteleződéstől való félelem, talán nem tűnik túl romantikusnak egy ilyen ajánlat. Ha jobban belegondolunk, az a felfogás, hogy a vágyainkat alávetjük egy, a feleket egyenrangúnak kezelő és rájuk egyformán kötelező szövetségnek, mégiscsak forradalmi elképzelés.

Ez a fajta szövetségkötés ugyanis összhangban van a zsidóság alapkoncepciójával. 

A Sínai-hegyen a zsidó nép szövetséget kötött Istennel. E szövetségkötés részeként, miközben átadták magukat egy felettük álló entitásnak, elkötelezték magukat, hogy betartják az ő parancsolatait. Nagy lelkigyakorlatot igényel alávetni magunkat egy nálunk hatalmasabb, fontosabb dolog szolgálatának. Egy ilyen viszony ugyan nagy önfegyelmet kíván, de egyben egy mély, szeretetteljes, reflexív kapcsolat alapjait is megteremti. Pontosan ez a kölcsönös elköteleződés tükröződik a házasságban, melynek célja, hogy gazdagabbá és teljesebbé tegye az Isten és az egymás iránti elkötelezettséget.

A „Háréj át mekudeset li betábát zo kedát Móse veIszrael” fogadalom több síkon is értelmezhető. Egyrészt összeköti a férjet és a feleséget egymással, megfogadva, hogy mindkettő csak a másiknak lesz elkülönítve. Másrészt kifejezik kettejük Istenhez való kapcsolódását. A zsidó esküvői szertartás és a zsidóság Istennel történő szövetségkötése közötti hasonlóságok miatt nem meglepő, hogy az ősi szövegek a zsidó népnek a Tóra Sínai-hegyen való átvételét úgy említik, mint az Istennel való házasságkötés napját. A zsidó nép minden évben Sávuotkor, a Tóra átadásának emlékére rendezett ünnepen megújítja ezt a házassági fogadalmakat. Hasonlít ez arra, amikor az ifjú házasok alig várják, hogy először egyesüljenek szerelmükkel.

Igen ám, de hogyan kötelezhetjük el magunkat egy életre olyasvalaki mellett, akiről nem tudhatjuk, kivé változik az együtt töltött évek alatt? „Náászé venismá” azaz „Mindent, amit az Örökkévaló szólt, megteszünk és meghallgatunk”. (2) – ezekkel a szavakkal fogadta el Izrael népe a Tórát. Nem kérték Istent, hogy magyarázza el a parancsolatokat, nem tettek fel kerékkötő kérdéseket. Eleget tudtak Isten szeretetéről ahhoz, hogy biztosak legyenek abban: továbbra is a részesei akarnak lenni. Eleget tudtak ahhoz, hogy feltétel nélkül elfogadják az ajánlatát. Hasonlóképpen egy házasságkötéskor is a két ember nem azzal a biztos tudattal köti össze az életét, hogy mindent tudnak a másikról, vagy hogy ugyanazok az emberek maradnak életük végéig. Azért tesznek fogadalmat, mert életük egy adott pontján úgy érzik, eléggé szeretik egymást és eleget tudnak a másikról ahhoz, hogy együtt lépjenek tovább.

Amikor az égő csipkebokor képében először jelent meg az Isten Mózesnek, és megkérdezte tőle a nevét, ő azt válaszolta neki: „Mindig az leszek, aki leszek” (3): Ez a tömör, talányos válasz azt üzeni, hogy soha nem ismerhetjük meg teljesen a nevét és őt sem fogjuk soha igazán megismerni. De a válaszban ott van az ígéret is, hogy bármi történjék is, veled leszek és melletted maradok. Igaz ez a házasságra is. Nem megjósolható, milyen megpróbáltatásokkal kell később szembenéznünk, de tudjuk, hogy együtt fogjuk végigcsinálni. A házasság elején még nem tudhatjuk, milyen emberré válunk a jövőben és azt sem, hogy a másik kivé fejlődik majd mellettünk. Azt azonban tudjuk, hogy ott leszünk egymásnak. Ez egy olyan szerződés, amely feltétel nélküli elköteleződést ígér a másik fél és a közös jövő irányába.

A zsidó házasság tehát egy olyan megszentelt szerződés, amelyet a házasulandó felek nemcsak egymással, hanem Istennel és tágabb értelemben a körülöttük lévő világgal is kötnek. Közösen járnak ezután ezen a sokszor buktatókkal teli önismereti úton, de immár sosem egyedül. Ez az ígéret az, ami a zsidó házasságot igazán megszenteltté és romantikussá is teszi. 

Jegyzetek: 

1.) Jellemzően, de nem szükségszerűen gyűrűt ajándékoz a vőlegény a menyasszonynak. Vannak olyan közösségek, ahol gyűrű helyett más értéktárggyal fejezi ki elköteleződését a vőlegény.
2.) Smot 24:7
3.) Radnóti Zoltán főrabbi fordítása

Cikkünk az aish.com írása alapján készült