Zsidó hónapok / Áv
Néhány év alatt világhírűvé lett egy orosz írónő: Ljudmila Ulickaja. Az az igazság, nem szovjetként szerzett nagy nevet magának, hanem oroszországi, sőt moszkvai szerzőként. Most, hogy elolvastam „Daniel Stein, a tolmács” c. regényét, egyértelműen állíthatom: zseniális zsidóként mutatta meg magát a közvélemény előtt. Könyve ízig-vérig zsidó mű, a szellemével, a hangulataival, a tanításával.
Talán ezért került ebbe a zsidó hónapokat idéző sorozatba is. Mert például ezt írja: „A zsidóság lerázhatatlan adomány; gondolkodásmódot és logikát diktál az embernek, gúzsba köt és beburkol. Visszavonhatatlan, mint az ember neme… Mi a legfontosabb a zsidó öntudatban? A céltudatos, önmagára irányuló intellektualizmus. Az örökös agytorna, mint az élet lényege, a gondolkodás állandó fejlesztése, csiszolása.”
Nos, az Idő újra eljutott Ávhoz. Megsirattuk, elböjtöltük a lerombolt Szentélyt, testileg-lelkileg felkészültünk az utolsó nyári munkák befejezésére, illetve a ránk váró őszi betakarításra, hogy máris a közelgő Félelmetes napokra gondoljunk. Már Áv közepétől így köszönünk egymásnak: „Jó engesztelésnapi ítéletet és bepecsételést kívánok.”
Mi ez – miként Ulickaja írja –, ha nem a zsidóság esszenciája, a céltudatos intellektualizmus, az örökös logika, az Idő, sőt az idők összekötése, azaz a folyamatosság tökéletes elfogadása.
Igen, ez a fontos a zsidóságban. Ha az életünkben a múlt mindig jelen tud lenni, akkor a jelen is ott van, ott lesz a jövőben, azaz feloldódunk az isteni végtelenben. Már ha Áv gyászában és a betakarítás, az aratás szép munkájában várjuk az ítéletet, és zsidó buzgalmunkkal, a jó megcselekedtével számítunk a kedvező pecsétre, akkor teljesítettük ősi vallásunk lényegét: a gondolkodás, tehát a belátás, az örökös agytorna teremtő parancsát.
Benedek István Gábor