„Ha egy ember közületek bemutat áldozatot az Örökkévalónak..."

– Miután a Szentély lerombolásával közel kétezer éve megszűntek az áldozatok, mi értelme van ezzel foglalkozni? – erre a kérdésre keres választ írásában Szerdócz Ervin rabbi a VÁJIKRÁ hetiszakasz kapcsán.

Mózes III. könyvének első két hetiszakasza ismerteti azokat az áldozatokat, melyeket elődeink előbb a pusztai Szentélyben (Miskánban), később a két jeruzsálemi Szentélyben mutattak be. Az olvasóban felvetődik a kérdés, hogy a Szentély lerombolásával közel kétezer éve megszűntek az áldozatok, mi értelme van ezzel foglalkozni? Isten sem igényelte az áldozatokat, hiszen ez olvasható: 

„Minek nekem áldozataitok sokasága…” (Jes.1/11).

Rabbi Mose ben Maimon (Rámbám 1137-1204) középkori zsidó filozófus a „Tévelygők útmutatója” című művében kifejti: 

„Az emberiség, beleértve Izrael népét is, hozzászokott ahhoz, hogy állat-áldozatokat ajánljon fel a bálványoknak. Isten nem tudta teljesen beszüntetni ezt a gyakorlatot. E helyett megengedte a zsidó népnek, hogy áldozatokat mutassanak be, de parancsba adta, hogy szolgálatukat Istenük felé irányítsák”. 

Hogyan kell ezt értelmezni? 

A bűn- és vétekáldozatot eltulajdonításért, bántalmazásért, (negatív) fogadalomért, rossz beszédért mutatták be (Misna Zevachim). Az áldozatot bemutatóra a következő előírás vonatkozott: 

„...tegye rá kezét az áldozatának fejére és vágja le a találkozás sátra előtt” (III.M. 3/8). 

Amikor az áldozati állatot levágták, a vétkéért engesztelést kérő ember a kezével érezte az állat félelmét. Érezte a haláltusáját. Bölcs Salamon király figyelmeztetése: 

„Ugyanaz ér(het)i az ember fiát, ami éri a barmot, és amilyen ennek a halála, olyan (lehet) annak a halála, és egy lelkük van mindnek; és az ember elsőbbsége az állat fölött semmi.” (Koh.3/19)

A reggeli ima bevezető részében szerepel egy talmudi részlet: „Minden Világok Ura! Nem igaz voltunkra hivatkozva járulunk eléd kérelmünkkel, hanem nagy irgalmadba bízva. Hiszen mit érünk mi, mit ér életünk, jóságunk, igaz voltunk. Mekkora az erőnk és hatalmunk? Hiszen mind a hősök semmit sem érnek előtted, hírességek, mintha nem is léteznének, a bölcsek tudatlanok, az okosok esztelenek, tetteik nagy része semmis, teljes életük hiábavalóság, és az ember semmivel sem több az (áldozati) állatnál, mert minden hiábavaló!” (Talmud Jomá 87) Igen! Az áldozatot bemutató elgondolkodott: »az ember semmivel sem több az (áldozati) állatnál, mert minden hiábavaló!«”.

Az Avot d’Rabbi Natan 4:5-ben olvasható: 

„Egy alkalommal Rabban Johanán ben Zákkáj Jeruzsálemben sétált Rabbi Jehosua kíséretében. Meglátták az elpusztult Szentélyt, és Rabbi Jehosua így szólt: »Jaj, nekünk, hogy elpusztult az a hely, ahol engesztelést lehetett szerezni vétkeinkre«. Rabban Johanán ben Zákkáj azt mondta neki: »Ne bánkódj, fiam! Van ennél jobb engesztelésünk: a jó tettek, amint írva van: »»mert jóságra vágyom, nem áldozatra««" (Hosea 6:6).